Motorsport: a spanyol bajnokságban is rajthoz áll Kovács Bálint

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2020.10.30. 12:25
null
Kovács Bálint (Fotó: H-Moto Team)
Rajthoz áll a spanyol gyorsaságimotoros-bajnokság Superbike-kategóriájának idei záró futamán Jerezben Kovács Bálint, a H-Moto Team versenyzője, aki a mostani hétvégén az andalúziai bajnokság szezonzáró eseményén készül fel a jövő hétvégi viadalra.

 

A 19 éves motoros menedzsmentjének pénteki tájékoztatása szerint az Alpok-Adria Bajnokság csonka szezonjában a Superbike-géposztály élén záró, valamint a cseh bajnokságban második Kovács a cseh New2Projekt csapat színeiben indul a két jerezi versenyen.

Kovács az idén használt Yamaha R1-es nyergében áll rajthoz mind a két eseményen, s a mostani hétvégére egyfajta tesztként és felkészülésként tekintenek, a jövő hétvégi spanyol bajnoki szezonzárón ugyanis többek között a Superbike-világbajnokság mostani idényében összetettben negyedik Roman Ramosszal, valamint a Moto-E világkupa idei bajnokával, Jordi Torresszel kell megküzdenie.

„A pálya nem ismeretlen a számomra, az előttem álló napokban elsősorban a gumit teszteljük majd, illetve szeretnénk a lehető legjobb beállítást megtalálni a jövő hétvégére. Az előzetes nevezési lista alapján kifejezetten erős nemzetközi mezőny várható, és most kiderül, hogy hozzájuk képest hol tartok” – idézte a H-Moto Team közleménye Kovácsot.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik