MOB: megváltoztatták a Budapest 2032 bizottság nevét

MTI/SZ. R.MTI/SZ. R.
Vágólapra másolva!
2021.09.03. 12:44
null
Szalay-Berzeviczy Attila elmondása szerint nem változott a testület személyi összetétele (Fotó: Móricz-Sabján Simon/VG)
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöksége Budapesti Olimpia Bizottságra változtatta a Budapest 2032 Bizottság nevét.

 

A döntés azt követően született, hogy az ausztráliai Brisbane július 21-én elnyerte a 2032-es nyári játékok rendezési jogát. A MOB elnöksége január 27-én hozta létre a testületet a pályázati kérdés átgondolására és körültekintő mérlegelésére.

Szalay-Berzeviczy Attila, a bizottság elnöke az MTI-nek elmondta, hogy a személyi összetétele és mandátuma nem változott a testületnek.

„A Budapesti Olimpia Bizottság elsősorban a hazai közvéleményre, az ország gazdasági teljesítőképességére fókuszál. Ennek első lépéseként 2023 első felére megvalósíthatósági és makrogazdasági hatástanulmány készül, amely után széles körű társadalmi vita kezdődhet” – mondta a sportvezető.

A következő, 2024-es nyári olimpiának Párizs lesz a házigazdája, aztán 2028-ban Los Angeles, míg 2032-ben Brisbane ad otthont a világ legnagyobb sporteseményének.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik