MOB-botrány: Milák edzőjére a szívbajt hozta az olimpiai bizottság főtitkára

Vágólapra másolva!
2021.12.29. 11:46
null
Selmeci Attila (jobbra) csak sok idegeskedést követően utazhatott el Tokióba Milák Kristóffal (Fotó: Kovács Anikó)
Selmeci Attila, Milák Kristóf akkori edzője úgy véli, ha a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkárán múlt volna, nem lehetett volna ott tanítványa mellett a tokiói olimpián. Nagyon megijesztette a MOB-vezető viselkedése egy regisztrációs baklövése után, és az eset mély nyomokat hagyott benne.

Wladár Sándor Nemzeti Sportnak adott interjújából is kiderült, hogy egy regisztrációs bakit követően a MOB főtitkára a tokiói olimpia előtt, ahelyett, hogy segítette volna Selmeci Attila, a világbajnok és világcsúcstartó Milák Kristóf edzője kiutazását, megpróbált keresztbe tenni a szakembernek és az úszóküldöttség több tagjának.

„Selmeci Attilán kívül még másik tizenkét utazónkat sem akarta felengedni a gépre a főtitkár – hasonlóan arra hivatkozva, hogy nem teljesítették a minimál követelményeket – mondta a Nemzeti Sportnak Wladár Sándor.Selmecinél a MOB rendszere szerint hiányzott a kötelező doppingellenes továbbképzésen való részvétel, de ez eleve abszurd feltételezés, hiszen egyfelől nálunk, az úszószövetségben rend van, másfelől Selmeci Attila a legprecízebb, leginkább szabálykövető emberek közé tartozik. Egyébként tételezzük fel csak a példa kedvéért, hogy valóban nem tett eleget ennek Attila, egy felelős, a sportért élő, a sportot szolgáló és segítő szervezet mit tesz ilyenkor? Nem a megoldást keresi, s azok után, hogy ellenőrizte a saját nyilvántartásának helyességét, felhívja a szövetségi elnököt, netán magát az érintettet, hogy orvosolják az esetleges hiányosságot? Szerintem mindenki más ezt tette volna, a MOB nem. Helyette emailt küldött, amely egyszerre volt fellengzős, kioktató, mi több, még az is felfedezhető volt benne, hogy végre elkaptunk titeket, márpedig mi példát statuálunk, és bármi áron. Mert ezt is megtehetjük. Ez a stílus, ez a megfellebbezhetetlenség, az, hogy ők mindent jobban tudnak mindenkinél, hogy örüljünk, hogy vannak nekünk, tökéletesen megmutatja, miért is fogyott el a levegő mára Kulcsár Krisztián és vezetőtársai körül.”

Selmeci Attila az SzPress Hírszolgálatnak nyilatkozott a történtekről.

„Soha nem tartottam magamat az online kommunikáció nagy tudású szakemberének, aki halad a korral és biztos kézzel kezeli a számítógépét, így az is megtörténhetett, hogy azon a nevezetes olimpia előtti oktatás elején nem megfelelően kapcsolódtam be a konferenciabeszélgetésbe, és nem az előírásnak megfelelően erősítettem meg a részvételemet – idézi a hírszolgálat Selmeci Attilát. – A doppingvétségekkel foglalkozó kétórás előadást az edzőtábori szobámban az elejétől a végéig figyelemmel kísértem, tartalmáról az álmomból felkeltve is be tudnék számolni. Már csak azért is, mert a Kiemelt Edzői Program tagjaként a mostanihoz hasonló tartalmas és hasznos online tanfolyamon évről-évre, és mindig kötelezően részt kellett vennem. Az a furcsa, hogy technikai hibát eddig soha nem követtem el, most talán az olimpiai felkészülés növekvő feszültsége miatt bakiztam. Amúgy azt hallottam, hogy nem csak nekem volt gondom az »azonosítással«. Én is emberből vagyok, aki egyszer-egyszer mellé nyúl, de optimistán mindig arra számít, hogy a bajban segítő emberek veszik körül, elvégre a sportban összetartozunk. Ennek akkor éppen az ellenkezőjét tapasztaltam.”

Miután az úszószövetségbe érkezett fenyegető hangnemű értesítés tartalmáról tudomást szerzett, azonnal levelet írt a MOB főtitkárának, tudatva, hogy a tanfolyamatot nem bliccelte el, bárkinek és bárhol, akár dr. Tiszeker Ágnesnek, a Magyar Antidopping Csoport vezetőjének is kész vizsga formájában beszámolni az előadás tartalmáról. Levelére nem kapott választ, ezért még az is felvetődött benne, hogy valóban akadályt gördíthetnek elé, például úgy, hogy nem engedélyezik a felszállását a Tokióba induló gépre.

„Csak akkor könnyebbültem meg, amikor az úszószövetség munkatársai jobb belátásra bírták a MOB főtitkárát, aki a szívbajt hozta rám – folytatta Selmeci, aki Tokióban a nemkívánatos előjáték ellenére is fényes győzelmet ünnepelhetett Milák Kristóffal. – Nem akarok olajat önteni a tűzre, ami a MOB csütörtöki rendkívüli közgyűlése előtt már hatalmas lángokkal lobog, azt viszont csak megerősíteni tudom, hogy az olimpia előtti modortalan és lekezelő közjáték mély nyomokat hagyott bennem.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik