MMA: Borics Ádám Mads Burnell elleni csatája lett az év mérkőzése

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2022.12.28. 20:59
null
Borics Burnell legyőzése után kikapott a brazil Patricio Frerie-től (Fotó: Getty Images)
Borics „The Kid” Ádám márciusi, Mads Burnell ellen vívott bunyója lett az év legjobbja a CBS Sports szavazásán.

A CBS Sports tévéhálózat szerkesztőségen belüli szavazásán Borics Ádám Mads Burnell elleni bunyóját választották az év legjobbjának. Boricsék AJ. McKee Spike Carlyle és az Alex Polizzi Jose Augusto Azevedo Barros bunyót előzte meg.

Shakiel Mahjouri, a cbsports.com újságírója azt mondta, hogy egyértelműen a magyar harcos mérkőzése tetszett nekik a legjobban. „Kemény öt menet volt, és a pehelysúlyú Bellator bajnoki címmérkőzés sorsa forgott kockán. Borics változatos muay thai strikingja, valamint végtelennek tűnő kardiója nyerte meg számára a meccset. Burnellnek is voltak találatai, de túl sok találatot kapott be ezek közben” – írja Mahjouri.

Borics Ádám a közösségi médiában reagált az elismerésre. „Nem ezt a címet szerettem volna elhódítani az évben, de mindenképpen örülök annak, hogy megkaptam az év mérkőzése díjat, mert minden másodpercét olvastam ennek a mérkőzésnek!”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik