MEFS: rekordszámú díjazott az Év Egyetemi sportolója gálán

N. R.N. R.
Vágólapra másolva!
2022.12.02. 21:44
null
Világklasszis sportolókat is díjaztak a MEFS gáláján (Fotó: MEFS)
A Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban tartotta éves díjátadóját, ahol több mint 150 sportoló teljesítményét ismerték el. Ahogy azt a felszólalók elmondták, 2022 sikerekben gazdag volt, így az Év Egyetemi sportolója gálán az eddigi legtöbb díjat osztották ki.

A gála rangjához méltó körülmények fogadták a rendezvény résztvevőit, akiket a Himnuszt követően Mocsai Lajos, a MEFS elnöke köszöntött.Beszédében kiemelte: idén Miskolcon első alkalommal rendezték meg a MEFOB Fesztet – remélhetőleg hagyományt teremtve –, ahol ezer sportoló mérte össze erejét nyolc különböző sportágban, majd bejelentette, hogy 2024-ben Magyarország, azon belül a borsodi megyeszékhely és Debrecen ad majd otthont az Európai Egyetemi Játékoknak. Éves összegzésében elmondta – soha annyi díjazott nem volt, mint az idei eseményen.

„Idén júliusban a lengyelországi egyetemi játékokon a felsőoktatási intézmények és a magyar csapat történelmet írtak – mondta Mocsai Lajos. – A házigazdák után a második legnagyobb delegációval, négyszáztizenhét fővel képviseltük az egyetemeket és egyben Magyarországot is. Tizenhét felsőoktatási intézmény, negyvenhét éremmel tért haza. A Testnevelési Egyetem az éremtábla negyedik helyén végzett, Magyarország pedig a képzeletbeli ranglista ötödik helyét szerezte meg” – tette hozzá.

Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár az egyetemi sportélet erősítésének fontosságáról beszélt, mert ahogy elmondta, tizennyolc éves korban nagyon sok igazolt sportolót veszít el a magyar sportélet.

„Az érettségiző magyar fiataloknak több mint a tíz százaléka, nagyjából tízezer fő sportol versenyszerűen tizennyolc éves koráig Ezeknek a fiataloknak a nyolcvan, nyolcvanöt százaléka, tehát körülbelül nyolcezer-ötszáz fő az érettségi környékén, illetve utána a pályaválasztás miatt abbahagyja a sportolást. Úgy gondolom tehát, hogy az egyetemi sportélet számára fontos feladat, hogy megtartó erő legyen a sportolni vágyó fiataloknak. Továbbá képesnek kell lennie arra, hogy megnyerje azokat, akik egy időre elhagyták a sportpályákat vagy épp egyetemi hallgatóként kapnak kedvet az aktív sportoláshoz” – fogalmazott Schmidt Ádám.

Hankó Balázs, a Kulturális és Innovációs Minisztérium államtitkára beszédében Hajós Alfrédot, Magyarország első olimpiai bajnokát említette, aki a díjazottakhoz hasonlóan kettős életpályát folytatott, és egyetemi tanulmányai mellett ért el kiemelkedő sportsikereket.

„Azért dolgozunk együtt a hajós Alfréd terven a sportért felelős államtitkársággal és a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetséggel, hogy ezt a kettős életpályát állítsuk példaképp mindannyiunk elé” – mondta az államtitkár.

A világversenyeken kiválóan szerepelt egyetemisták között díjazták az úszó Milák Kristófot (Edutus Egyetem), a kajakos Lucz Annát (Budapesti Gazdasági Egyetem), a vívó Pusztai Lizát (Eötvös Loránd Tudományegyetem) és az úszó Verrasztó Evelynt (Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem) is.

Az egyetemek közötti Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokság (MEFOB) pontversenyét a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem nyerte, míg az abszolút pontversenyben a Pécsi Tudományegyetem végzett az élen.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik