Magyar mentőakciók az ukrán sport jövőjéért

 

Egyre brutálisabbá válik az ukrajnai háború. A fegyverek nem válogatnak, ahogy az utóbbi napok-hetek híreiből kiderült, órákig csapdában volt a Szpartak Harkiv és az Ukrán Úszószövetség regionális osztályának igazgatója, Ajuna Morozova, mire kimentették egy lebombázott épület romjai alól. A Sahtar Doneck egyik utánpótlásedzőjének életét egy eltévedt golyó oltotta ki, s két ukrán futballista, Vitalij Szapilo és Dmitro Martinenko is életét vesztette.

Aki teheti, menekül a harcok elől. Milliók lépték át a szomszédos országok határait, közöttük jó néhány fiatal ukrán sportoló is. Magyarországra is egyre többen érkeznek, és az egész társadalmunkat megmozgató összefogásból a hazai sportvilág sem marad ki: szakszövetségek, egyesületek, akadémiák igyekeznek otthont biztosítani a mindenüket elvesztőknek, és gondoskodni róla, hogy a fiatal tehetségek tréningezhessenek, gyakorolhassanak, ne törjön ketté a karrierjük.

Kezdjük körképünket a futballal. Mint arról lapunk március 14-i számában beszámoltunk, az államilag elismert Várda Labdarúgó Akadémia segítséget nyújt a nehéz helyzetben lévő fiatal korú ukrajnai sportolóknak. Hétfőig több mint négyszáz gyermek elszállásolását és továbbszállítását szervezte meg, sőt a számuk azóta tovább nőtt. A kollégium ugyan megtelt, nem tud 121-nél több embert fogadni, de továbbra is mindent megtesznek, hogy a háborútól fenyegetett fiataloknak semmit se kelljen nélkülözniük, otthonosan érezzék magukat az új környezetben: szálláshelyről (kétágyas szobák), étkezésről, edzéslehetőségről és programokról gondoskodnak. A Dinamo Kijev utánpótlásában pallérozódó játékosok közül is érkeztek.

Budapest sem marad ki a segítségnyújtók közül. Mint megtudtuk, az MTK Budapest kétféleképpen is igyekszik segíteni. Egyrészt a Pick Szeged kézilabdaklubbal közösen gyűjtést szervez, s a felajánlásokat a Baptista Szeretetszolgálaton keresztül juttatja el a háborús menekülteknek. Másrészt befogadott Kárpátaljáról menekülő 55 ifjúsági sportolót (és négy felnőtt kísérőjüket), javarészt 13 és 17 év közöttieket, főleg ottani magyarokat, de ukránok is vannak köztük.

„Kisvárdára küldtünk értük buszt, az ottani gyűjtőhelyről vettük magunkhoz őket – mondta Balogh Orsolya, a kék-fehérek marketing- és kommunikációs igazgatója. – Mintegy kétharmad részben labdarúgók, de vannak birkózók, szertornászok és evezősök is. Teljes körű ellátást, szállást és étkezést biztosítunk nekik. Az Agárdról Budapestre költöző Sándor Károly Labdarúgó Akadémia kollégiuma még nincs kész, így egy hatvan férőhelyes hotelben szállásoltuk el őket, ahol csak ők tartózkodnak. Mindenkinek igyekszünk folyamatos edzéslehetőséget adni a saját sportágában – ez a futballisták esetében a legegyszerűbb, de a többiekét is megoldjuk. A sportoláson kívül egyéb programokat is szervezünk, eljönnek például a Kisvárda elleni szombati NB I-es bajnoki mérkőzésünkre, s elvisszük őket a Magyar Nemzeti Múzeumba klublegendánk, a száz éve született Hidegkuti Nándor emléke előtt tisztelgő Hidegkuti 100 című kiállításra is.”

Az ország nyugati részébe, Szombathelyre is érkeztek menekültek, ellátásukról az Illés Akadémia gondoskodik. Ötvenhat ifjú labdarúgó jött négy kísérővel, a fiatalok Dnipróból, Kijevből és Zaporizzsjából származnak. Az akadémia szakmai stábja úgy döntött, edzéseket tart neki. Az összegyűlő adományokból főleg a Szombathelyre kerülőket támogatják; az adományok gyűjtőhelye az Illés Akadémia Szarka Zoltán utca 3. szám alatti épületének recepciója.
Lapunk információi szerint a Puskás Akadémián is fogadtak fiatal ukrajnai sportolókat, de a klub ebben a kérdésben nem kívánt nyilatkozni.

HAJÓ ÉS LAPÁT NÉLKÜL JÖTTEK

Tizenkét utánpótlás-válogatott kajak-kenus és három edző készült előbb a Kolonics-telepen, néhány napja pedig Szolnokon. A Magyar Kajak-kenu Szövetség február 26-án vette fel a kapcsolatot ukrán partnerével, s felajánlotta a segítségét. Az ottani szövetség elnöke néhány nap múlva jelentkezett is. Azt mondta, nagy segítség lenne, ha az utánpótlás-válogatottat be tudnák fogadni a magyarok. Így is történt, a hazai szövetség két kisbuszt küldött Záhonyba, és az éjszaka elvitte a versenyzőket a Kolonics-telepre, ahol keddig edzettek, szerdán pedig átköltöztek Szolnokra, ahol a hazai válogatott is készül a nagy versenyekre. A költségeket egy hónapig a Magyar Kajak-kenu Szövetség állja.

„Ezeknek a fiataloknak otthon nem maradt volna esélyük edzeni, s bár szerencsére elképzelni sem tudjuk, milyen lehetett hátrahagyni szeretteiket, az talán segít – legalábbis ezt látjuk –, hogy a mindennapjaik most úgy telnek, mint a háború kitörése előtt, vagyis edzéssel    – mondta Schmidt Gábor, az MKKSZ elnöke. –  A mi példánkat látva más országok is felajánlották a segítségüket, így vannak kajakosok Törökországban és Németországban, egy csapat pedig Olaszországba tart. A versenyzők hajót és lapátot sem tudtak magukkal hozni, ők is csak a határig jutottak el, a szükséges felszereléseket is mi kölcsönözzük.”

A magyar szövetségnek profi orvosi- egészségügyi háttere van, amit szintén felajánlott. Schmidt Gábor elnök hozzátette: ők csak elmondják, miben tudnak segíteni, de nem szeretnének tolakodni. Van egy kapcsolattartó a szövetségben, aki mindennap felméri, mire van szüksége a kis ukrán csapatnak, és amiben tudnak, segítenek.

KLUBOK, KÖZPONTOK, AHOL BEFOGADTÁK ŐKET, ÉS EDZÉSLEHETŐSÉGET ADNAK FIATAL UKRÁN SPORTOLÓKNAK

 

ÖT NAPIG UTAZTAK, MIRE IDEÉRTEK

A Magyar Úszószövetség vette pártfogásába az ukrán korosztályos úszóválogatott tagjait. Huszonhárom versenyzőt, az ukrán utánpótlás krémjét sikerült kimenekíteni a háború sújtotta országból a magyar kormány segítségével – a 23 fiatal a helyi önkormányzatok támogatásával immár két hete Debrecenben és Kaposvárott tréningezik. A 13-18 éves tehetségek (akiket tizenegy kísérő, edzők és édesanyák kísértek el Magyarországra) két csoportra osztva napi két edzésen készülhetnek. Nálunk gyakorol a tavalyi római junior Európa-bajnokságon 100 háton ezüstérmes Olekszandr Zseltjakov és a mixed váltóval bronzot nyerő Viktorija Kosztromina is.

„  Az elmúlt években sok mindent tettünk a magyar úszósportért, és sok pozitív visszajelzést kaptunk, de ez valahogy más: meglehet, életeket mentettünk meg, fiatal sportolókat óvtunk meg attól, hogy el kelljen búcsúzniuk az úszópályafutásuktól, az álmaiktól, ami szavakkal nehezen leírható érzés” – mondta a mentőakció kapcsán Wladár Sándor, az MÚSZ elnöke.

Hogy ez így alakulhatott, annak gyökerei 1980-ig nyúlnak vissza: Wladár Sándor a moszkvai olimpián került jó barátságba Szergej Feszenkóval – mindketten olimpiai bajnokok lettek, Feszenko 200 pillangón diadalmaskodott.

„1992-ben egy hónapig nálam lakott, és azóta is figyelemmel követjük egymást. A háború kitörésekor írásban keresett meg, hogy tudunk-e segíteni, ugyanis az ukrán szövetségnél dolgozik – avatott be a részletekbe Wladár Sándor. –   Azonnal kapcsolatba léptem a kormány illetékeseivel, illetve igyekeztünk partnereket találni, és végül alelnökünkkel, Becsky Andrással, a Debreceni Sportcentrum ügyvezetőjével, illetve Kaposvárott a helyi sportiskola vezetőjével, Dér Tamás alpolgármesterrel sikerült megegyeznünk a részletekben. Jóval többen is jönnének, mi most azokat tudjuk befogadni, akiket Szergej hivatalosan kér tőlünk.”

Az úszócsapat rendkívüli megpróbáltatások árán tudott eljutni hazánkba: az út Kijevtől Románián át csaknem öt teljes napig tartott.

„ Az ukrán szövetség a szülők és az edzők segítségével sikeresen kimenekítette az utánpótlás-válogatott tagjait több olyan városból, amelyeket azóta is megállás nélkül bombáznak – üzente

Szergej Feszenko. – Kimondhatatlanul hálásak vagyunk magyar barátainknak a segítségért, amelyet Ukrajnának, illetve az ukrán úszósportnak nyújtanak. Külön szeretnénk köszönetet mondani a magyar miniszterelnöknek, a Magyar Úszó     szövetségnek és személy szerint Wladár Sándor elnök úrnak, amiért gyermekeink immár kiváló körülmények között, biztonságban edzhetnek.”

Az ukrán fiatalok itt-tartózkodásának költségeit az MÚSZ állja, ugyanakkor az ukrán szövetség hamarosan felveszi a kapcsolatot a LEN-nel (Európai Úszószövetség), és anyagi segítséget kér a sportolóit befogadó országoknak

TÁVOL VANNAK, DE JÓ KEZEKBEN

Nehéz időkben csak az összetartás lehet a recept – vallja a honi hokis közösség, amely az orosz-ukrán konfliktus miatt menekülni kényszerülő ukrán utánpótlás-játékosok számára teszi átmeneti otthonná Debrecent és Miskolcot.

Amikor a harkivi Sdyusshor U16-os csapata elindult Debrecenbe, hosszú hétvégényi időre tervezte a távollétet. Most, több mint két héttel később a csapat még mindig úton van, a lengyelországi Sanokban lelt átmeneti otthonra.

„Távol vagyunk egymástól, de szülőként a szívünk megnyugszik, mert tudjuk, hogy gyermekeinket a nagy hokicsalád hihetetlen támogatása és gondoskodása veszi körül”   – áll az ukrán jégkorongcsapat Facebook-oldalán.

„A harkiviak éppen elindultak Debrecenbe, útközben kapták a hírt az invázióról – mondta Sipos Levente, a Magyar Jégkorongszövetség főtitkára. – Közvetlenül a megérkezésük után megkereste őket egy lengyel csapat, amely felajánlotta, hogy a torna után szállást ad nekik. Ez volt az első kapcsolatfelvétel, az ajánlatot az ukránok természetesen azonnal elfogadták.”

Kezdetben a legnagyobb problémát az jelentette, hogy a harkivi csapat – amely csak néhány napi ellátmánnyal rendelkezett – mindent megkapjon, amire szüksége lehet a bizonytalan idejű távolléthez. A problémát súlyosbította, hogy az ukrán bankkártyák akkoriban nem működtek Magyarországon.

„A Magyar Jégkorongszövetség azonnal felajánlott minden lehetséges segítséget: összegyűjtött pénzt, húsz táskát állított össze a gyerekeknek, sőt még egy Xboxot is szerzett”    – mondta Plásztán-Brehószki Márta, a Debreceni Hoki Klub elnöke.

Ez még csak a kezdet volt, hiszen ahogy egyre több ukrán menekült el a hazájából, a magyar jégkorongközösség is akcióba lendült. Annak ellenére, hogy a jégkorong-felszerelés nem éppen elsődleges szükséglete a háborús övezetből menekülő embernek, a hokis család gyorsan felismerte, hogy a jégre való visszatérés a viszonylagos normalitás érzetét adhatja a gyerekeknek a válság napjaiban. A DVTK-hoz kilenc jégkorongozó érkezett, de összesen 24 fiatal sportolót és a hozzátartozóikat várják.

„A Miskolci Jégcsarnok mellett található Generali Arénában kettő-négy ágyas szobákban szállásoljuk el őket, felszerelést, edzéslehetőséget és étkezést biztosítunk”  – mondta Nagy Ádám, a DVTK Jegesmedvék Akadémia operatív igazgatója, hozzátéve, hogy három kisbuszuk várja további menekültek érkezését. A borsodi egyesület mellett a Debreceni Hoki Klub, a DEAC és a Debreceni Egyetem közös munkájának köszönhetően 36 ifjú jégkorongozó – édesanyjukkal és testvéreikkel együtt – talált új, ideiglenes otthonra a Kartács utcai egyetemi kollégiumban. A jégkorongszövetség a közösségi médián keresztül influenszerek egy csoportjával indított jótékonysági maratonit március 10-én, amellyel több mint másfél millió forintot gyűjtött a Szintlépés Alapítvány támogatásával.

„Ezt jelenti a jégkorongcsaládhoz tartozni... Amikor egy ismert vagy ismeretlen társ bajba kerül, a közösség befogadja, és minden lehetséges támogatást megad neki, hiszen ők is egyek közülünk, és tudjuk, hogy ők ugyanezt megtennék értünk”  – tette hozzá Sipos Levente, hangsúlyozva a közös szenvedély összetartó erejét.