Magyar dartsosok mérik össze tudásukat a nagyágyúkkal szeptemberben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2022.08.16. 09:39
null
Végső János a tavalyi Hungarian Darts Trophy-n (Fotók: Vörös Nándor és Darts Event Kft.)
Címkék
Szeptember 2-4. között Magyarországra érkezik a darts nemzetközi élmezőnye. A PDC European Tour versenysorozat budapesti állomása azonban nemcsak a sportág legnagyobb sztárjai miatt érdekes, hanem a darts hazai élbolyának is lehetőséget nyújt a bizonyításra. (x)


A 13 versenyből álló European Tour következő versenyének Budapest ad otthont, nem is először. Első ízben tavaly ősszel volt hivatalos PDC esemény Magyarországon, amit idén tavasszal egy nagyszabású darts gála követett a sportág jelenlegi és a közelmúltbeli világsztárjaival.

A háromnapos budapesti versenyen összesen 48-an mérkőznek meg, így a BOK csarnokban tábla elé áll majd a PDC Pro Tour TOP 16 játékosa is – a sportág jelenlegi élmezőnye. Biztosan sokan szurkolnak majd Michael van Gerwennek, Gerwyn Price-nak vagy Peter Wrightnak, hogy csak a legismertebb neveket említsük, de legalább ennyien szoríthatunk majd annak a négy hazai dartsosnak, akik a legnagyobb nevekkel mérhetik össze tudásukat.

A házigazda jogán

A verseny szervezőjeként Magyarország 4 játékost delegálhat a rangos versenyre. Végső János alanyi jogon kvalifikálta magát, hiszen idén már indult European Tour-versenyen, amivel ranglistapontokat szerzett. „Azért szerettem meg a dartsot, mert egy játékos játék” – fogalmazott a versenyző, aki szerint a sportág legnagyobb előnye, hogy mindenki ugyanazokkal a feltételekkel áll a tábla elé. Legnagyobb erősségének a koncentrációt tartja, azt, hogy „fejben” ott van a játék során. A korábbi soft egyéni Európa bajnok várja már, hogy újra a hazai közönség előtt játszhasson.

Székely Pál a magyar darts doyenje, 1998-ban öccse révén került közel a sporthoz, majd Szombathelyről indulva kitartó munkával érte el, hogy 2018-ban az első profi hazai játékossá váljon, illetve ugyanebben az évben juttatta a legjobb nyolc közé a válogatottat az EB-n. „Nem tartom magam tehetségesnek, én melós dartsjátékos vagyok. A munkába hiszek, és ha azt eltudom végezni, akkor meg is van az eredménye” – állítja Székely, aki nagyon várja a hazai szurkolók nyújtotta hangulatot, igaz, a felkészülést kissé beárnyékolja közelgő csípőműtéte.

Székely Pál felkészülés közben
Székely Pál felkészülés közben

 

Szintén a júliusi hazai selejtezőn érdemelte ki a részvételi lehetőséget a sportág legfiatalabb generációját képviselő Borbély András is, aki az első televíziós meccsélménye óta rajong a dartsért, annyira magával ragadta a hangulat, a drámai feszültség és a sok izgalom. „A dartsban legjobban azt szeretem, hogy egyéni sportág, csak rajtam múlik, hogy mit érek el” – fogalmazott a 16 éves versenyző, aki szerint szintén a világ legismertebb kocsmai sportja mellett szól, hogy bárki különleges adottságok nélkül is tudja űzni.

Borbély András célra tart
Borbély András célra tart

 

A hazai selejtezőn 130-as kiszállót felmutató tatabányai ifj. Sárai Levente a nyári ifjúsági Európa-bajnokságról három érmet is elhozott. A szintén fiatal játékos – akinek Michael van Gerwen a példaképe – valójában belenőtt a sportágba, hiszen édesapja hosszú évekig volt magyar válogatott.

Sárai Levente (Forrás: Magyar Darts Szövetség)
Sárai Levente (Forrás: Magyar Darts Szövetség)


A hazai dartsosok nagyon várják a találkozást a sztárokkal és a közönséggel is, és tekintve, hogy a verseny összdíjazása mintegy 140 000 font, szükség is lesz a buzdításra a BOK Csarnokban szeptember első hétvégéjén.

A Hungarian Darts Trophy főtámogatója a Tippmix és az MVM.

További információ és jegyvásárlás: https://www.dartsevent.com/

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik