London 2012: hivatalosan is Naszirselalé az olimpiai arany

MTI/B. L.MTI/B. L.
Vágólapra másolva!
2020.12.01. 15:43
null
Az eredeti dobogónak csak a második helyére állhatott fel Nasszirselal (Fotó: AFP)
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) hivatalosan is megerősítette, hogy az irániak súlyemelőjét, Navab Nasszirselalt illeti meg a 2012-es londoni játékok aranyérme a férfiak 105 kg-os kategóriájában – adta hírül az ötkarikás ügyekben járatos insidethegames.biz portál.

 

Nasszirselal eredendően másodikként végzett, a nyolc évvel ezelőtti minták NOB által elrendelt újraelemzésekor azonban tavaly kiderült, hogy a győztes ukrán Olekszij Torohtij doppingolt, ezért megfosztották aranyérmétől.

Az iráni mögött az új rangsor szerint a lengyel Bartlomiej Bonk az ezüstérmes, míg a bronz az üzbég Ivan Efremové. Utóbbi Londonban az ötödik lett, de most két helyet is előreugrott, mivel az eredendően negyedik üzbég Ruslan Nurudinov is rajta vesztett a doppinghasználaton, amire ugyancsak az olimpián levett mintájának megismételt analízisekor derült fény.

Módosult a férfiak 56 kg-os kategóriájának londoni dobogós sorrendje is a bolgárból lett azeri Valentin Hrisztov kizárását követően. Az eredetileg harmadik Hrisztov diszkvalifikálása nyomán a vietnámi Tran Le Quoc Toan lépett elő olimpiai bronzérmessé.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik