London 2012: Anglia délnyugati csücskéből indul útjára a fáklya

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.05.18. 13:22
Anglia délnyugati szegletéből indul útjára napra pontosan egy év múlva a 2012-es londoni olimpia fáklyája, melyet 70 napon át és 8 ezer mérföldön (12 ezer km) keresztül visznek majd körbe a szigetországban.

A játékok szervezőbizottsága (LOCOG) szerdán jelentette be, hogy a fáklya 2012. május 18-án érkezik az Egyesült Királyságba Görögországból, s a délnyugati partvidékről indulva, nyolcezer fáklyahordozó segítségével Walesen, Észak-Írországon és Skócián keresztül jut el a londoni Olimpiai Stadionban július 27-én sorra kerülő megnyitóünnepségre.

„Az olimpiai láng az út során az Egyesült Királyság összes országát és régióját érinti majd, bemutatva ezzel, hogy kik vagyunk és hol élünk” – fogalmazott Sebastian Coe, a LOCOG elnöke.

A londoni szervezők egyszerűbb és olcsóbban kivitelezhető útvonalat álmodtak meg, mint a 2008-as pekingi játékok előtt lebonyolított nemzetközi stafétáé volt, amely túlságosan nagyratörőnek és drágának bizonyult. Ráadásul több országban – így Angliában is – a láng útját számos, helyenként erőszakos incidens kísérte az emberi jogok helyzetét bíráló és Tibet függetlenségét követelő tüntetők miatt.

A kínai csúcseseményt megelőző tapasztalatokra alapozva a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) betiltotta a nemzetközi stafétát, s bár a tilalom hivatalosan csak a 2014-es szocsi téli olimpia idején lép életbe, a LOCOG már korábban bejelentette, hogy a fáklya az Egyesült Királyságon belül marad majd az útja során.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik