Létesítmény: minden idők legnagyobb tornaterem- és uszodaépítési programja zajlik

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2021.09.16. 20:53
null
Menczer Tamás szerint minden idők legnagyobb tanterem- és uszodaépítési programja zajlik (Fotó: Menczer Tamás Facebook-oldala)
Menczer Tamás szerint a kormány jóvoltából minden idők legnagyobb tornaterem- és uszodaépítési programja zajlik jelenleg annak érdekében, hogy a magyar gyerekek megfelelő körülmények között tudjanak sportolni, mozogni vagy úszni – MTI.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára erről csütörtök délután a lakhelyén, Budakeszin, egy félpályás kosárlabdapálya avatásán beszélt.

Menczer kiemelte: egy ország akkor erős, ha fiataljai tudnak együtt küzdeni, megtanulják együtt, hogy milyen a sikert átélni, illetve testileg és lelkileg elég erősek ahhoz, hogy a vereségből is fel tudjanak állni.

„A sport mindezekre megtanít, ezért akkor vagyunk erősek, ha olyan fiataljaink vannak, akik rendszeresen mozognak, sportolnak" – jelentette ki az államtitkár, majd utalt arra, hogy a mindennapos testnevelés bevezetésének köszönhetően ma már több mint 1.2 millió gyerek sportol Magyarországon napi rendszerességgel. Hozzátette: a kormány igyekszik megteremteni ehhez az infrastrukturális feltételeket, és minden idők legnagyobb tornaterem- és uszodaépítési programjának keretében jelenleg mintegy 40 milliárd forint értékben több mint 100 településen zajlanak ilyen beruházások.

Menczer Tamás felhívta a figyelmet arra, hogy az ország sikeres védekezésének és a nagy átoltottságának köszönhetően a profi sportolók újra közönség előtt mérkőzhetnek meg egymással, illetve a fiatalok és az amatőrök is együtt sportolhatnak az olyan létesítményekben, mint amilyet például csütörtökön Budakeszin adták át.

Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy a kormány több megvalósult sportos beruházást is támogatott a Pest megyei településen, így összességében több mint 1.3 milliárd forinttal járult hozzá a bringapark, a kivilágított futókör, a műfüves focipálya és a tanuszoda megépítéséhez.

Győri Ottilia, Budakeszi polgármestere elmondta, hogy a most elkészült kosárlabdapálya hármas összefogásban, a városi önkormányzat, a Fenstherm Kontakt Kft. és a kormány együttműködésében jött létre, és remélik, hogy hamarosan a pálya másik térfele is elkészül.

Az új létesítményt elsőként a budakeszi Ball Sport Club Kosárlabda Egyesület utánpótláskorú játékosai vehették birtokba, ők az esemény kapcsán találkozhattak a 127-szeres válogatott Dávid Kornéllal, valamint Barnai Judittal, az ELTE BEAC Újbuda ugyancsak válogatott játékosával.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik