Légfegyveres Eb: Miskolczi arany-, Sike bronzérmes

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.03.05. 10:38
Miskolczi Julianna aranyérmet nyert női légpuskában, míg Sike József – a csapat győzelme után – bronzérmes lett a férfi futócéllövők 30+30-as számában a moszkvai légfegyveres Európa-bajnokság szerdai zárónapján.

Miskolczi már az alapversenyben is kiválóan célzott, 416.2 körös eredménnyel a hetedik helyen zárt, így a nyolcas döntőben folytathatta szereplését.

A tavaly bevezetett új rendszerű fináléban tiszta lappal kezdett minden versenyző, s a nyolcadik, a tizedik, a 12., a 14., a 16. és a 18. sorozat után is kiesett egy-egy lövő. A komáromi puskás a döntő elejétől remekül lőtt, hamar az élre állt, s előnyét fokozatosan növelte riválisaival szemben. Aztán a 16. lövés után biztossá vált a dobogós helye, de ekkor már szinte a nyakában érezhette az aranyérmet is, mivel négy körrel vezetett a harmadik Ivana Makszimovics előtt, s hárommal előzte meg a második helyen álló, szintén szerb Andrea Arszovicsot. Ekkora fórt csak akkor veszíthetett volna el, ha nagyokat hibázik az utolsó négy körben, ám Miskolczi ezúttal kicsit sem hibázott, s egészen parádés, 209.5 körös eredménnyel nyert.

A 30 éves sportlövő finálébeli teljesítményének színvonalát jól érzékelteti, hogy kedden a férfi győztes, az ukrán Aleh Carkov 208.6 körrel szerzett aranyérmet.

Miskolczi Julianna pályafutása eddigi legnagyobb sikerét aratta Moszkvában, s 1993 óta ő az első magyar, aki a női puskások 10 méteres olimpiai számában Európa-bajnokságot nyert. Akkor Fórián Éva diadalmaskodott.

A válogatott sportlövő sikere után a könnyeivel küszködve arról beszélt, hogy nagyon jól ment neki a verseny, már az alaperedménye is kiváló volt, később pedig élete legjobb döntős eredményét tudta produkálni.

„Nem vártam magamtól, hogy első leszek, csak azt akartam, hogy jól lőjek, jól akartam érezni magam. Sikerült. Teljesen higgadtam versenyeztem, nem remegett meg a kezem – mondta Miskolczi. – Mostantól a célom, hogy olimpiai kvótát szerezzek és ott legyek a riói ötkarikás játékokon.”

Ugyanebben a versenyben Biatovszki Mira a 19., Szijj Katinka pedig az 54. helyen végzett, a magyar csapat pedig a nyolcadik pozícióban zárt.

Az olimpia műsorán nem szereplő futócél 30+30-as száma is nagy magyar sikerrel zárult, miután a Sike József, Tasi Tamás, Boros László összeállítású csapat 1734 körös új világcsúccsal győzött. Egyéniben Boros hetedik lett, ám Sike és Tasi – első és második helyen – bejutott az éremmérkőzésekbe. Ott előbbit a lengyel Lukasz Czapla győzte le 6:4-re, míg Tasit az ukrán Vladiszlav Prjanisnikov 7:5-re. A harmadik helyért rendezett mérkőzést aztán Sike nyerte 6:3-ra, így bronzérmet nyert.

A női puskások mellett a férfi pisztolyosok olimpiai számára is sor került szerdán, itt az egyetlen magyar induló, Tátrai Miklós 22. lett.

A magyar válogatott négy arany- és két bronzéremmel zárta az Európa-bajnokságot. Korábban a 16 éves Major Veronika a junior lányok mindkét futócéllövő-viadalát megnyerte, míg a felnőtt férfi futócéllövő-csapat hétfőn harmadik lett a 40 vegyes számban.

LÉGFEGYVERES EB
NŐI LÉGPUSKA, 40 LÖVÉS

1. MISKOLCZI JULIANNA 209.5 kör (az alapversenyben: 416.2 kör)
2. Andrea Arszovics (Szerbia) 206.6 (417.3)
3. Ivana Makszimovics (Szerbia) 184.9 (418.5)
...19. Biatovszki Mira 413.2
...54. Szijj Katinka 406.0
CSAPAT
1. Szerbia 1247.1 kör
2. Németország 1246.4
3. Olaszország 1244.1
...8. Magyarország 1235.4

FÉRFI LÉGPISZTOLY, 60 LÖVÉS
1. Oleh Omelcsuk (Ukrajna) 200.7 kör (az alapversenyben: 584 kör)
2. Vitalij Kudzi (Fehéroroszország) 199.3 (582)
3. Joao Costa (Portugália) 180 (579)
...23. Tátrai Miklós 575
CSAPAT
1. Ukrajna 1735 kör
2. Olaszország 1733
3. Fehéroroszország 1731

FÉRFI FUTÓCÉL 30+30
1. Lukasz Czapla (Lengyelország) (az alapversenyben: 574 kör)
2. Vladiszlav Prjanisnikov (Ukrajna) (576)
3. SIKE JÓZSEF (584)
4. Tasi Tamás 578
... Boros László 572
CSAPAT
1. MAGYARORSZÁG 1734 KÖR – VILÁGCSÚCS
2. Oroszország 1708
3. Finnország 1707

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik