Küzdősport: első perces kiütés és rémisztő jelenetek a Madárfészekben

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2020.11.09. 16:20
null
Bereczki Dominik gyors sikert aratott (Fotó: Prémium Média & Sport Management)
Már az első menetben, kiütéssel véget ért a Superfight Series Hungary 6. egyik leginkább várt összecsapása, Bereczki Dominik (Perfect Fight Club) és Kun Marcell (Weapon Group SE) mérkőzése. A Madárfészekben megrendezett gálán összesen hat K1-es és két muay thai szabályrendszer szerinti összecsapás szerepelt a koronavírus-járvány által többször átírt programban.

A 26 esztendős Bereczki győzelme nem lehetett felhőtlen, Kun a kiütést követően ájultan a földön maradt, s csak hosszas ápolást követően tudta elhagyni a szorítót. A későbbi vizsgálatok kimutatták, állkapocstörtést szenvedett.

„Lelki hullámvasút volt, elsőre nagyon örültem a kiütésnek, utána viszont láttam, hogy az ellenfelem nem kel fel. Szerencsére több kiütéses győzelmem is volt már, de ezúttal ez egy egészen más élmény volt. Teltek a percek és kissé le is sokkolódtam, nem bírtam a ringben maradni. Nagyon magasról hirtelen nagyon mélyre kerültem érzelmileg” – idézte fel a kiütés utáni pillanatokat Bereczki Dominik.

„A kiütés utáni első emlékem? Már a ringben magamhoz tértem annyira, hogy tudjam, mi történik és mi történt. Az igazat megvallva jellemző rám, hogy a meccsek elején még kissé be vagyok lassulva, nem igazán tudok felpörögni az első pillanatra és inkább menet közben pörgetem fel magam. Most viszont hamarabb véget ért a meccs, mint ez sikerülhetett volna. Kemény adok-kapok volt, próbáltam felvenni a ritmust, most így sikerült” – mondta Kun Marcell, akire vélhetően kisebb műtét, majd egy hathetes rehabilitációs időszak vár, mielőtt újra elkezdhetné a szokásos edzésmunkát.

„Nincs bennem félelem, ez is olyan, mint a biciklizés. Az a fontos, hogy az ember minél hamarabb visszaszálljon. Hogy benne lennék-e egy visszavágóban? Ilyesmiről még szó sincs. Nem az első meccsem lenne, le kéne rázni a ringrozsdát, de megfelelő felkészüléssel, idővel lehetne róla szó. Az ilyen kiütések is a sportágunk részei, nincs bennem félsz emiatt” – tette hozzá a Weapon Group SE sportolója.

Míg Kunra kényszerű, addig Bereczkire jól megérdemelt pihenő vár a következő hetekben.

„Idénre már nem terveztünk több mérkőzést – folytatta a győztes Bereczki –, ha érkezne egy külföldi megkeresés, akkor vállalnám a felkészülést, de erre jelen körülmények között nem sok esélyt látok.”

Ami biztos, a Prémium Rendezvényszervező égisze alatt megvalósult Superfight Series Hungary újabb gálájára 2021-ig várni kell. Nagy Balázs, a sorozat egyik főszervezője szerint a 2020-as versenyidényből a koronavírus okozta nehézségek mellett sikerült kihozni a lehető legtöbbet, a novemberi gála pedig méltó lezárása volt az esztendőnek.

Bereczki Dominik és Kun Marcell – hazánk két nagyon fiatal versenyzője – találkozott egymással a Superfight Series 6. magyarországi gáláján. Marcell a feltörekvő versenyző erejével kezdte a küzdelmet, ahogy egy olyan harcosnak kell, aki le akarja tenni a névjegyét az elit mezőnyben. Dominik borzasztó élesen és pontosan fogta meg Marci támadásait és gyorsan át is vette a kezdeményezést, majd egy kitűnő kombinációval földre is küldte ellenfelét. Marci ebből még felállva folytatta a küzdelmet, Dominik a következő támadás sorozatával végleg befejezte a harcot. Egy perc alatt, gyors KO-val vetett véget a küzdelemnek. Domi napi két edzéssel készült erre a küzdelemre és mind technikailag, mind fizikálisan, mind mentálisan jobb volt a mai napon ellenfelénél. Marcellnek jobbulást kívánunk, mi pedig várjuk a következő megmérettetést” – mondta.

„A biztonsági előírásokat maximálisan betartottuk, belépésnél testhőmérsékletet mértünk, a lelátókon minden harmadik helyen ülhettek nézők, a maszkhasználat kötelező volt, és több kézfertőtlenítő pontot állítottunk fel. A nehezítő körülmények ellenére is sikeresen tudtuk a rendezvényt megszervezni, 2021-ben a járvány lecsengését követően szeretnénk a következő gálát megszervezni” – értékelt Kispál Balázs, a Superfight Series másik főszervezője.

KÜZDŐSPORT
SUPERFIGHT SERIES HUNGARY

K1, 47 kg: Éles Krisztián (DVTK-Vita Gym Miskolc)–Kiss Erik (Garuda Team Pécs)
Győzött: Kiss Erik – egyhangú pontozással

K1, 66 kg: Szabó Kevin (Militans MMA-Team Nutu)–Ladover Barna (Garuda Team Pécs
Győzött: Ladover Barna – megosztott pontozással

K1, 66 kg: Farkas László (Militans MMA-Team Nutu)–Szána Patrik (Perfect Fight Club)
Győzött: Szána Patrik – egyhangú pontozással

K1, 75 kg: Adler Dávid (Thai Works Team Hungary Eger)–Hárságyi Olivér (Garuda Team Pécs)
Győzött: Adler Dávid – kiütéssel a 3. menetben

K1, 75 kg: Kun Marcell (Weapon Group SE)–Bereczki Dominik (Perfect Fight Club)
Győzött: Bereczki Dominik – kiütéssel az 1. menetben

K1, 95+ kg, magyar bajnoki címmérkőzés: Koczfán János (RE-GYM)–Kiss Balázs (Perfect Fight Club)
Győzött: Kiss Balázs – kiütéssel az 1. menetben

Muay thai, 67 kg: Balogh László (DVTK-Vita Gym Miskolc)–Horváth Dominik (Perfect Fight Club)
Győzött: Balogh László – egyhangú pontozással

Muay thai, 72.5 kg: Bordás Alex (DVTK-Vita Gym Miskolc)–Kinhefner Dávid (Militans MMA)
Győzött: Bordás Alex – ellenfele a 3. menetben feladta

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik