Kolozsvári „vendégjáték” – 100 éve költözött át Szegedre az egyetem és a KEAC

A XX. századi magyar történelemnek – s ezen belül Szeged történetének – egyik sorsfordító időszaka az első világháborút lezáró néhány év. A háború elvesztése, az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása, a forradalmak, a csonka Magyarország kényszerű megszületése alapvetően változtatta meg fejlődése feltételeit és menetét. Az új határok megvonásával Szeged elveszítette természetes déli vonzáskörzetét. Az egykori alföldi centrumból határváros lett. Ám e súlyos veszteséggel párhuzamosan, megnőtt a város politikai, következésképpen kulturális súlya. A hivatalos kormányzati politika – a kozmopolita Budapesttel szemben – a nemzeti fővárost, legalábbis annak lehetőségét látta Szegedben. Megindult a hivatalok és az intézmények Szegedre helyezésének folyamata, amelynek állomásai jól követhetők.

A Nemzetgyűlés 1921. június 16-án fogadta el az 1921. évi XXV. törvénycikket, amely a Trianon miatt székhelyét veszített Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetemet ideiglenesen Szegedre helyezte. Ezzel évszázados szegedi álom teljesült: egy nagy régió kulturális központja lett. Növelte a kibontakozás esélyét, hogy 1925 augusztusától folyósítani kezdték a városnak a Speyer-kölcsönt.

Az ideiglenes jelleg hamarosan terhessé vált, és szükséges lett a szűkösen elhelyezett egyetem bővítése. Jelentős változás volt, amikor a bölcsészettudományi kar teljessé lett a hozzáépített nagy előadóteremmel és a tornateremmel.

A sportegyesület, a Kolozsvári Egyetemi Atlétikai Club – hála bölcs vezetőségének – törésmentesen vészelte át a beilleszkedés megpróbáltatásait. A tekintélynövelés jegyében védnökévé választotta Aigner Károly főispánt, míg az oktatási intézmény köztiszteletnek örvendő tanárai és professzorai a szakosztályok irányításában vállaltak szerepet. A nevét Kitartás Egyetemi Atlétikai Clubra változtató „jövevény” rövid idő alatt a város sportéletének meghatározó egyesületévé vált. A labdarúgók a harmincas években hétszer végeztek a Dél-magyarországi Labdarúgó-alszövetség szegedi csoportjának élén. A szakosztály többtucatnyi kiválóságából összeállított (egyik) legjobb tizenegye: Benedek (Beneda) István – Emődi (Emerling) Rezső, Tóth III Loránd – Karácsonyi István, Herczegh Ferenc, Sipos Géza – Tóth II László, Feketekovács Győző, Solti József, Lakat Károly, Bukoveczky Mihály.

Óriási sikert értek el a teniszezők az országos csapatbajnokság 1936-os sorozatán: bravúros győzelmekkel jutottak döntőbe, amelyben a Davis-kupa-játékosokkal felálló MAC-tól szenvedtek vereséget (0:6). A hatszoros bajnok fővárosiaknál játszott Pető Béla, lapunk (Nemzeti Sport, Népsport) nagy szakmai tiszteletnek örvendő munkatársa és szerkesztője.

Az 1939 szeptemberében kirobbant második világháború megtörte a sportolók lendületét. Az 1940. augusztus 30-i második bécsi döntés után a Ferenc József Tudományegyetem 1940. október 16-án vett búcsút a várostól, s 1940 decemberétől a sportegyesület SZEAC néven működött tovább.

A jogutód gesztusáról a Délmagyarország számolt be 1941. március 12-i lapszámában: „A KEAC szegedi szereplése sok sikert hozott, és a SZEAC most elmegy Kolozsvárra, hogy ünnepélyesen elbúcsúzzon, illetve kiérdemelt díjait, zászlóit, a hazatért városban adja át az ottani piros-kékeknek. Ditrói Gábor egyetemi tanár – Szent-Györgyi Albert rektor képviselője – vezetésével a futballcsapat pénteken hajnalban kel útra. A mérkőzésre szombaton délután kerül sor.”

A nosztalgiameccset a kolozsváriak nyerték (1:0), viszont a korszak győztese Szeged lett. A város 1921-ben a tudományok művelését szolgáló önálló intézményt kapott. A Kolozsvárról érkező nemzetközi hírű tudósok irányításával pezsgő és eredményes szellemi munka kezdődött, amely máig hatóan megalapozta Szeged tudományos jó hírét a világban.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2021. október 9-i lapszámában jelent meg.)