Kitiltották a klubból, méltó választ adott

RÁCZ PÉTERRÁCZ PÉTER
Vágólapra másolva!
2017.05.03. 10:58
null
Mark Selby már háromszoros világbajnok (Fotó: AFP)
A hétfőn a harmadik sznúker-világbajnoki címét megszerző, 33 éves Mark Selby végérvényesen a sportág legnagyobbjai közé emelkedett. Bár iszonyú erős a mezőny, jó esély van rá, hogy olyan királyságot építsen ki, mint Steve Davis a nyolcvanas, Stephen Hendry a kilencvenes években, vagy később Ronnie O'Sullivan. Érzelmileg nagyon nehéz körülmények között nőtt fel. Anyja elhagyta a családját, apja meghalt, mielőtt beindult volna a karrierje. De kitartásáért, céltudatosságáért az élet kárpótolta. A már eddig is eseménydús életéből összegyűjtöttünk tíz érdekességet.

1. Legendákkal egy magasságban

Egy kis statisztika: Selby mindössze a negyedik játékos, aki meg tudta védeni a világbajnoki címét, amióta (1977) a sheffieldi Crucible színházban rendezik meg a legfontosabb tornát. Csak a sportág történetének három emblematikus alakja, Steve Davis, Stephen Hendry és Ronnie O'Sullivan volt erre képes korábban. Selby eddig háromszor nyerte el a világbajnoki címet, ezzel az aktív játékosok közül a harmadik legeredményesebb O'Sullivan és John Higgins után. Mindenkit figyelembe véve John Spencerrel holtversenyben a kilencedik. A lista élén Joe Davis áll 15-szörös világbajnokként, de az ő idejében előfordult, hogy csak a döntőben kellett játszania, vagy hogy csak hárman indultak el az egész tornán.

2. Kisgyerekként túl jó volt

Selby még nem volt tízéves sem, amikor elvitték sznúkerezni abba a helyi klubba, ahol az apja is tag volt. Végül a kis Markot eltiltották a klub látogatásától, mert néhányan zokon vették, hogy egy kisfiú megveri őket.

„Az alkohol miatt először nem engedtek be, mert még nem töltöttem be a tizennyolcat – magyarázta Selby. – Aztán megengedték, hogy egy szombaton játsszak két-három órát. Ám legyőztem néhány helyi embert, akiket kínosan érintett a vereség. Panaszkodni kezdtek, s végül kitiltottak onnan. Ez keserű emlék volt, mert az apám már évek óta oda járt. Vicces volt, mert nagyjából tíz évvel később, amikor megnyertem életem első tornáját, ez a klub megkeresett, hogy játsszak ott egy bemutató erejéig. Visszautasítottam őket azért, amit annak idején tettek velem. Szégyen volt."

3. „Apám emléke hajtott tovább"

Édesapja, David, elhunyt tüdőrákban 1999-ben, amikor Mark még csak 16 esztendős volt. Néhány hónappal később vált profi sznúkerjátékossá.

„Hónapokig a sznúker volt a legutolsó, amire gondoltam. Semmit sem csináltam. Nem edzettem. Aztán az egyik barátom befogadott, és három évig nála laktam. Volt ugyan egy lakásunk az apám után, de nem akartuk megtartani, mert túl sok emlék kötött hozzá. A barátom gondoskodott róla, hogy mindennap pozitív gondolatok érjenek. Többek között azt mondta nekem, apa is azt akarná, hogy játsszak és boldog legyek. Ahogy teltek a napok, máshogy kezdtem gondolkodni, és megtettem érte. Apám emléke hajtott tovább" – emlékezett vissza Selby.

MARK SELBY
Született: 1983. június 19., Leicester
Legfontosabb győzelmei:
Világbajnok: 2014, 2016, 2017
UK Championship: 2012, 2016
Masters: 2008, 2010, 2013
147-es brék: 2x

„Azt akarom, hogy világbajnok légy! Ezek voltak apám utolsó szavai, amiket nekem mondott. Most, hogy világbajnok lettem, egy álom vált valóra – emlékezett vissza Selby az első, 2014-es vb-címe után. – Amúgy soha nem erőltette rám a sznúkert. Ha én boldog voltam, akkor ő is boldog volt. Látta, hogy akkor érzem magam a legjobban, amikor sznúkerezem. Mondta, hogy támogat, ha a sznúker az életcélom. És ha elegem lett volna az egészből, akkor is ugyanolyan boldog maradt volna."

4. „Soha nem tudtam rászánni magam, hogy megkérdezzem anyámat, miért hagyott el minket"

Édesanyját is korán elveszítette, igaz, ő nem halt meg. Desmond Kane Eurosportnak készített interjújából világosan kiderül a hozzá való viszonya. Mark csupán nyolcéves volt, amikor édesanyja elhagyta a családot. Azóta sem tartják a kapcsolatot. Lényegében így két szülőt is elveszített, de ahelyett, hogy az önsajnálatban fetrengett volna alkohol és drogok között, a fiatal Selby a sznúkerbe temetkezett. Hosszú órákon át gyakorolt és gyakorolt és gyakorolt.

„Sok éve már, hogy anyámat utoljára láttam. Még mindig Leicesterben él, ám nem igazán tartom vele a kapcsolatot. Van egy bátyám, ő többször találkozik vele, mint én. Üzeneteket továbbít és hasonlók, de nincs esély rá, hogy rendezzük ezt a problémát. Nem tekintek rá anyaként. Tudom, ez kemény dolog, makacs vagyok, ő viszont lelépett, amikor fiatalabb voltam. Soha nem tudtam rászánni magam, hogy megkérdezzem anyámat, miért hagyott el minket? Nem érzem, hogy tartoznék ilyesmivel. Hacsak ő nem jön el hozzám, nem lesz más út, hogy újraélesszük ezt a kapcsolatot. Egy kicsit kihat rám ez, mert anya csak egy van. Mindemellett ez már régen történt, és nem kívánok neki semmi rosszat. Ugyanakkor megvan a saját családom Vikkivel és a kis Sofiával. Élem tovább az életemet" – így vallott Selby 2015-ben.

5. 18 évesen klasszisokat sokkolt

Az első áttörését 2002-re teszik, amikor mindössze 18 éves volt. De ilyen fiatalon is véghez tudta vinni azt a bravúrt, hogy a selejtezőből indulva legyőzze a későbbi világbajnok Stuart Binghamet, az akkor még csak 14 éves Ting Csün-hujt (angolul Ding Junhui), a 16 között Stephen Hendryt és a negyeddöntőben az akkor vb-címvédő Ronnie O'Sullivant. Az elődöntőben Anthony Hamilton állította meg. „Arra gondoltam, mindegy, hogy veszítek vagy nyerek, élvezni akarom az egészet. Sohasem gondoltam volna, hogy idáig jutok" – mondta Selby a búcsú után.

6. Megvette az asztalt, amelyen legyőzte Ronnie O'Sullivant

Amikor Selby megnyerte a világbajnokságot 2014-ben a döntőben Ronnie O'Sullivant legyőzve, megvette az asztalt, amelyen játszották a finálét. „Körülbelül 4500 fontot (1.6 millió forint) fizettem érte, és ebben a felszerelés is benne van." Selbynek nagyon fontos jelkép az az asztal, de nem O'Sullivan miatt, hanem mert egyrészt eszébe juttatja, hogy elérte a célját, másrészt apjának is emléket állít.

7. Különös kapcsolat a Leicester Cityvel

Leicesterben született, így talán természetes, hogy a Leicester Citynek drukkol, legalábbis a Premier League-ben. 2016-ban a Leicester City zászlójával ünnepelte a második vb-címét, amit mindössze negyedórával az után szerzett meg, hogy biztossá vált a labdarúgócsapat bajnoki címe a PL-ben. Sőt, éppen azon a napon érte el 2014-ben az első vb-címét, amikor a Leicester City – megünnepelvén győzelmét az angol másodosztályban (Championship) és feljutását a PL-be – egy nyitott autóbusszal végigvonult a városon. Emellett szülővárosáról kapta egyik becenevét, a „Jester from Leicester"-t (Udvari bolond Leicesterből), ez mindig elhangzik a műsorközlőktől, amikor bevonul a meccseire.

Így ünnepelte Selby a saját vb-címét 2016-ban a Leicester City zászlójával

8. A dartslegendát is legyőzte – dartsban

Szeret dartsozni is, és egyáltalán nem ügyetlen. Olyannyira nem, hogy 2007-ben egy bemutatómeccsen, amely egyetlen legből állt és 301-ről indultak, legyőzte a sportág legendás alakját, az ötszörös BDO-világbajnok Eric Bristow-t.


9. A legnagyszerűbb érzésről

Bár a sznúker-világbajnoki címei valóban egy álom beteljesülését jelentik, azok sehol sincsenek egy bizonyos érzéstől, amit pár éve élt/él át. 2014 novemberében megszületett a kislánya, Sofia Maria.

„Óriási érzés apának lenni – mondta Selby a The Yorkshire Postnak 2014-ben. – Ez az első alkalom, hogy ezt megtapasztaltam. Beszéltem apukákkal, akik elmondták, hogy semmi sem hasonlítható ehhez. És igazuk volt. Ott lenni a lányom születésénél a tökéletes állapot, semmi sem múlja felül. Egyébként is: a személyes kapcsolataid, az egészséged fontosabbak mint a sznúker. Végtére is ez csak egy játék, amiben jónak kell lenned. De ha nem ügyelsz az egészségedre, akkor nem tudsz játszani sem."

10. Meddig még?

Selby még csak egyszeres világbajnok volt, amikor megkérdezték tőle, meddig tud a legjobbak között maradni.

„Nézzék meg John Higginst és Ronnie O'Sullivant! A harmincas éveik végén járnak, és még mindig a legjobbjukat nyújtják. Fel lehet nézni rájuk. Talán még van tíz jó évem, és én szeretnék még több versenyt nyerni. Jó lenne még több világbajnoki címet szerezni. A Mastersen háromszor győztem, de nagyszerű lenne még egyszer. Ha megnézed az olyanokat, mint Stephen Hendry vagy Ronnie O'Sullivan, ők folyamatosan nyerni akartak, és én is így tekintek a játékra. Mindent elértem, amit akartam. Ha holnap abbahagynám, elégedetten tenném meg. De amíg játszom, addig szeretnék újra nyerni."

Azóta már két világbajnoki címet szerzett...

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik