Két éve triatlonozik, vasárnap már IRONMAN 70.3 világbajnokságon képviseli Magyarországot

Vágólapra másolva!
2018.08.30. 20:51
Lukács Levente 2016 augusztusában váltott öttusáról triatlonra, és most vasárnap már az IRONMAN 70.3 világbajnokságon indulhat Port Elizabethben. Korosztályos öttusa-válogatottság és -sikerek után elszántan az Ironman fél távra specializálta magát, s már tavaly a világ legjobb egy százalékába sorolták és invitálták, júniusban pedig indulási jogot szerzett a világ legjobbjainak e hétvégi versenyére. Dél-Afrika egyik legkedveltebb óceáni partján tartózkodik, ahol 90 ország több mint 10 ezer indulója között képviseli Magyarországot és szülővárosát, Székesfehérvárt az IRONMAN 70.3 világbajnokságon.

Lukács Levente Port Elizabethben, amely 16 km hosszan terül el az Algoa-öböl partszakaszán
Lukács Levente Port Elizabethben, amely 16 km hosszan terül el az Algoa-öböl partszakaszán


– Mindössze két éve triatlonozik, és máris világbajnokságon szerepel. Meglepetés, hogy már itt tart?

– Az igaz, hogy két éve triatlonozom, de mivel 15 éves sportolói múltam van, céltudatosan építem fel az életemet, és így mondhatom, hogy minden a terveim szerint alakul. Azt el kell mondjam, hogy hatalmas munka, edzés és lemondás áll a világbajnokságra való kvalifikáció mögött.

– Az Ironman világában ez a világbajnokság hova sorolható és hova az ön pályafutásában?
– Ez a 70.3-as világbajnokság, ami a fél távot jelenti, a második legnagyobb Ironman-verseny a világon a hawaii világbajnokság után. Úgyhogy azt tudom mondani, az én pályafutásomban nagy dolog, hogy egy olyan versenyen el tudok indulni, ahol több mint tízezer induló lesz. De bőven van még hova fejlődnöm.

Tavaly Amerikában 40 versenyéből 32-t megnyert!
Hatéves korától kezdett öttusázni, Székesfehérváron
15 évesen kijutott a korosztályos Európa-bajnokságra és világbajnokságra, innentől hat éven át korosztályos magyar válogatott öttusázó volt
Legjobb korosztályos eredményei öttusában: Európa-bajnoki bronzérem, világbajnoki 8. helyezés, országos bajnok egyéniben és csapatban
2016 augusztusában váltott sportágat és kezdett triatlonozni. Épp két év elteltével IRONMAN-világbajnokságon képviseli Magyarországot
Már az első versenyén bronzérmes lett, a Budapesti Ironman 70.3 versenyen, csapatban
A Virginia Liberty University online hallgatója, sportmenedzser szakon tanul
2017-ben Amerikában versenyzett. 40 versenyen indult, 37 dobogós helyet szerzett. A 40 versenyből 32-t megnyert! Ezekkel az eredményekkel kvalifikálta magát számos nagy nemzetközi versenyre, ésbekerült az All WorldAthlete csoportba, a világ legjobb triatlonistáinak egy százaléka közé!
2018. június 10-én Pescarában a korcsoportjában 6.helyezést ért el, ezzel kvalifikálta magát a Dél-Afrikában (szeptember 1–2.) megrendezendő Porth Elizabeth-i világbajnokságra
A triatlonosok általában 30-40 éves korukban érnek teljesítményük csúcsára. Az ő teljesítményeredményei már most, 24 évesen is figyelemre méltóak!

– Előbb 1900 métert kell úsznia majd 90 km-t kerékpároznia, aztán 21.1 km-t futnia az amerikaiak által mérföldben számított és a távok összeadásával 70.3-asnak nevezett Ironman fél távú triatlonversenyen. Pontosan hol? Mit tud a dél-afrikai helyszínekről?
– A versenyt Dél Afrikában rendezik, Port Elizabethben, amit a helyiek a szél fővárosának neveznek. Az úszás az óceánban lesz, azt tudom, hogy nagyon szeles a vidék, ezért hatalmas hullámokra számítok, de az úszás az erősségem, ezért attól nem igazán tartok. A 90 kilométeres kerékpárpálya nagyon-nagyon szeles lesz. 640 méter szintkülönbségvan benne, úgyhogy valószínűleg nem itt fogok egyéni csúcsot menni.A félmaratoni futás pedig végig a parti úton zajlik egy 10 kilométeres körön. Az időjárás-előrejelzések szerint 18-20 fok várható. A helyszínről sajnos nem tudok sokat, ez lesz az első versenyem itt. Ezért egy héttel előbb érkeztem, hogy kicsit tudjak edzeni a pályán és megnézni a helyszíneket.

– Hogyan készül most, a viadal előtti napokban?
– Itt fogom megtenni az utolsó simításokat. Én annak a híve vagyok, hogy a versenyt nem a verseny előtti utolsó napokban lehet megnyerni, hanem az azokat megelőző felkészülési időszakban. A vébé előtti egy-két napon már csak átmozgató edzéseim lesznek és rápihenek az erőpróbára. Nagy figyelmet fordítok a regenerációra és arra, hogy a verseny napján fejben teljes mértékben ott legyek.

– Mi a célja? Mikor lesz elégedett a versenyezésével?
– A célom az, hogy a hawaii versenyen világbajnok legyek, és ez a viadal közelebb juttat ehhez a célomhoz. Itt, a dél-afrikai világbajnokságon egy dobogós hellyel lennék elégedett, de tudom, hogy csak két éve űzöm ezt a sportot és ez az első triatlon-világbajnokságom, ezért nagyon örülnék, ha benne lennék a top tízben.

Lukács Levente elhatározott célja, hogy – inkább előbb, mint utóbb – világbajnok legyen!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik