Hungarian Darts Show: Torghelle és Van Barneveld párosgyőzelme

MIHÁLYI PETRAMIHÁLYI PETRA
Vágólapra másolva!
2022.05.18. 08:25
Torghelle Sándor és Raymond van Barneveld párosgyőzelme megalapozta a hangulatot a keddi Hungarian Darts Show-n az MVM Dome-ban.
Torghelle Sándor (oldalán Raymond van Barneveld) nagy hangulatot teremtett (Fotók: Árvai Károly) – A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA ÉRHETŐ EL!
Torghelle Sándor (oldalán Raymond van Barneveld) nagy hangulatot teremtett (Fotók: Árvai Károly) – A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA ÉRHETŐ EL!

 

Talán az év beugrásának is lehet nevezni a dél-afrikai Devon Petersen magyarországi szereplését, aki mindössze harminc órával az esemény előtt értesült róla, hogy jönnie kell Budapestre, s csupán három órája volt összepakolni és elérni a repülőgépet Fokvárosban. Másfél kontinenst repült át azért, hogy az MVM Dome-ban a Waka-Waka című Shakira-számra bevonulva hatalmas show-t csináljon a többek között tehenekből, fáraókból, ketchupos flakonból, baconből és a 170-es kiszállóból, vagyis „Big Fish”-ből álló közönségnek.

Családi okok miatt az utolsó pillanatban mondta le a szereplést Wayne Mardle, az ő helyére ugrasztották az „Afrikai harcos” becenévre hallgató játékost, aki azt is elárulta, szerinte bárkiből lehet jó dartsos, mindegy, honnan indul a karrierje.

Phil Taylor (jobbra) bizonyította, hogy semmit sem kopott a tudása, de persze Michael van Gerwen is igazolta nagyszerű képességeit
Phil Taylor (jobbra) bizonyította, hogy semmit sem kopott a tudása, de persze Michael van Gerwen is igazolta nagyszerű képességeit

Már a hazai hírességeknek és a darts világsztárjainak vegyespáros-versenye alatt is elképesztő hangulat uralkodott az arénában, amire rátett egy lapáttal, hogy Torghelle Sándor és Raymond van Barneveld párosa a döntőben legyőzte a Fehérvári Gábor Alfréd (Freddie), Michael van Gerwen duót.

Mindenki „Air Sanyija” az est folytatásában a közönség soraiban is feltűnt, amit a rajongók a neve skandálásával jutalmaztak, némileg elvonva a környéken ülők figyelmét a színpadról – természetesen jó néhány aláírást is kiosztott.

Bár a sportág királynőjének nevezett Fallon Sherrock majdnem megtréfálta a csoportmeccsek során, végül a dartsversenyeket már tiniként meghódító Van Gerwen jutott elsőként döntőbe. Hiába mondta a hétfői sajtótájékoztatón a sportág legendája, a 61 éves Phil Taylor, hogy már nem az igazi a játéka, elég hamar, egy bullal megdobott kiszállóból egyértelművé vált: azért nem kell őt annyira félteni – még „Eddie, a sas” is megtapsolta a mutatványt. Ennek ellenére a finálé végül nem jött össze a 16-szoros világbajnoknak, Van Barneveldnek adatott meg a lehetőség a párosgyőzelem után a duplázásra – sikerült is neki.

Nem lehetett panasz a hangulatra
Nem lehetett panasz a hangulatra
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik