Hegymászás: áll a 2-es tábor, három nap múlva épül a 3-as is

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.26. 18:03
A 2013-as magyar Kancsendzönga-expedíció (Erőss Zsolt, Kollár Lajos, Kiss Péter, Jaroslav Dutka és a trekkinges Kovács Gábor) már kiépítette a kettes tábort, és két nap múlva kezdődhet a hármas kiépítése is.

„Áll már a magyar expedíció kettes tábora 6400 méteren! Azért ilyen kicsi a magasságkülönbség, mert eléggé sok le-fel van a tagolt felső gleccseren. Ma reggel nyolc óra előtt megérkezett az első kiránduló a kettes táborból, a Peti. Nagyon gyorsan, durván két és fél óra alatt letépett, mert félt a melegtől. Zsolt egy fél óra múlva követte. A reggeli kávét és a reggelit, már hármasban fogyasztottuk. Azért csak ennyién, mert Jaro – velük találkozván az egyesben – úgy döntött, hogy mégis felmegy a kettesbe és holnap jön le. Azóta el is érte és jól van. Holnap ereszkedik le közénk a többi még fent lévővel.

Az idő pazar, éjszaka hideg napközben nagyon meleg van így holdtölte idején. A táj lenyűgöző. Ha kitart a jó idő, akkor a hármas tábor és akklimatizációs magassága következik kéz pihenőnap múlva. Mindenképpen szeretnénk nagyon és megfontoltan felkészülni a csúcstámadásra, melynek ideje május 15-e körülre várható, ha nem írja felül az időjárás, vagy egyéb más furcsaság!" – áll Kollár Lajos expedícióvezető beszámolójában.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik