Gyorskorcsolya: az olimpiai bajnok folytatja kártérítési harcát doppingeltiltása miatt

MTI/D. S. B.MTI/D. S. B.
Vágólapra másolva!
2022.07.12. 11:22
null
Az ötszörös olimpiai bajnok Claudia Pechstein (Fotó: AFP)
Claudia Pechstein olimpiai bajnok gyorskorcsolyázó folytathatja a kétéves doppingeltiltása miatt indított kártérítési harcát, miután a német szövetségi alkotmánybíróság kedden hatályon kívül helyezte a legfelsőbb bíróság 2016-os ítéletét.

Pechsteint 2009 februárjában két évre eltiltotta a nemzetközi szövetség (ISU) gyanús vérértékek miatt. A versenyző tagadta a doppingvádakat, később pedig örökletes vérrendellenességet fedeztek fel nála. Az eltiltást a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) megerősítette, majd Pechstein sikertelenül fordult a svájci szövetségi bírósághoz és a német polgári bíróságokhoz.

A mostani ítélet értelmében Pechstein egy müncheni regionális bíróságon folytathatja a több millió eurós kártérítést követelő eljárását az ISU-val szemben.

Az 50 éves Pechstein 1994 és 2006 között négy olimpián összesen öt aranyérmet nyert, emellett van két ezüstje és két bronza is, amivel 2018-ig minden idők legeredményesebb gyorskorcsolyázója volt az ötkarikás játékokon. A német sportoló idén Pekingben a nyolcadik téli olimpiáján szerepelt, ezzel beérte a csúcstartó japán síugró Kaszai Noriakit, egyúttal minden idők legidősebb téli olimpikonja lett.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik