Gyász: Szárnyalj, Szilas, a mennyben is! – Csollány Szilveszterre emlékezünk

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2022.01.24. 19:33
null
Csollány Szilveszter (Fotó: AFP, archív)
Kovács Erika, a Nemzeti Sport újságírójának nekrológjával emlékezünk az ötvenegy esztendős korában elhunyt Csollány Szilveszterre.


„Mert nagyon erős voltam.” Lassan két éve, az ötvenedik születésnapodon válaszoltad ezt arra a kérdésre, vajon miért éppen gyűrűn érted el a legnagyobb sikereidet, s ez volt az, amibe kapaszkodtunk, amikor a koronavírussal harcoltál – mélyaltatásban, a külvilágból mit sem érzékelve...

„Mert nagyon erős voltam”– mondtad.

...és céltudatos, a tornateremben alázatos sportoló, aki saját bevallása szerint is amolyan fekete bárányként élte az életét, noha a szereken, az edzéseken panasszal nem élhetett egyik edzője sem.

„Őrült voltam: borzasztóan idegesített, ha valamiben nem én voltam a legjobb. Ilyen voltam gyerekkorom óta.Ezt tudták is rólam az edzőim, ebből a szempontból jó alany voltam.Máskülönben viszont nehezen kezelhető ember voltam, folyamatosan visszabeszéltem. Maradjunk annyiban, hogy én voltam a fekete bárány.”

Ez a fekete bárány egy olimpiai és négy világbajnoki ezüst, meg egy kontinensbajnoki cím után még inkább nekidurálta magát, mert ahogy mondta: mindig ő akart a legjobb lenni.

Mindenben.

„Hiszek Istenben, és vallom, ha az ember megérdemel valamit, azt megkapja – persze, nem munka és alázat nélkül. Sydney-ben tényleg minden összeállt, nem is lehetett más a vége, mint az olimpiai arany: azt hiszem, akkorra érettem igazán felnőtté is, ezért is lehettem bajnok. Igaz, tettem is azért az azt megelőző években, hogy ott állhassak a dobogó felső fokán.”

Ha lenne rá mód, ha lenne alkalom, azt kérném: mesélj még...

Hogy mondd el újra, mit álmodtál az ötkarikás döntő előtt.

Mindannyian boldogabbak lennénk, ha te mesélnél, és nem Magyar Zoltánt vagy Berki Krisztiánt kellene megkérni, hogy emlékezzenek rád, vagy hallgatni korábbi edződet, Vereckei Istvánt, ahogy sír telefonban.

Szilas, hol vagy, miért nem jelentkezel?

Hisz azt mondtad, már gyerekként is mindig minden versenyt meg akartál nyerni!

Világéletedben szeretted a humort, szerettél viccelődni – ugye most is csak viccelsz...?

Emlékszel, hogy évekkel később is lúdbőrös lett mindened, amikor elmesélted, hogy az olimpiai aranyérmet hozó gyakorlatod végén mit éreztél?

„A leugrásom egy alapvetően gyors mozdulat, én mégis úgy éltem meg, mint egy lassított felvételt, és már a levegőben láttam, hová teszem le a lábam a szőnyegen. Még le sem értem a földre, amikor már emeltem a kezem magasba, jelezve, hogy megvan! Ez valami földöntúli élmény volt! De nem csak nekem adatott meg ilyen: négy évvel később ott voltam az athéni olimpián, igaz, már nem versenyzőként, ott beszélgettem Igaly Diánával, aki szintén elmesélte, hogy még csak emelte a fegyvert, amikor már látta maga előtt széttörni a korongot.”

Igaly Diána, Kulcsár Anita, Benedek Tibor, Kolonics György – mindannyian ott állhattak Sydneyben az olimpiai dobogón.

Akárcsak te.

Már egyikük sincs közöttünk.

Hozzájuk siettél, velük akartál találkozni...?

„Csupán az értelmetlen dolgokat és a hülyeségeket nem szeretem.”

Ezt is te mondtad nemrég.

De a halálodnak nincs értelme, és nem is hiszem (még...), hogy tényleg elmentél, hiszen itt látlak magam előtt, ahogyan határozottan állítod: „Ha gyereke van az embernek, nem tisztességes bármit is feladnia, hiszen őt, őket azért vállaltuk, hogy felneveljük.Mindig van kiút. Egy barát, egy jó szó, egy kapaszkodó. Hit és akaraterő kérdése az egész.”

Mind nyújtottuk feléd a kezünket, mind segítettünk volna.

Mert szerettünk, s mert szeretünk – példakép vagy.

Igazi bajnok.

És az is maradsz, míg világ a világ.

Bajnokként élsz bennünk tovább: ott, fenn pedig mutasd meg azért a többieknek, hogy igenis erős vagy.

Mert az – voltál...

NÉVJEGY
Név: Csollány Szilveszter
Született: 1970. április 13., Sopron
Sportága: torna
Klubjai: UTE, Dunaferr SE, Bp. Honvéd
Edzői: Szólás Nándor, Limperger István, Vereckei István
Kiemelkedő eredményei: olimpiai bajnok (gyűrű, 2000), olimpiai 2. (gyűrű, 1996), világbajnok (gyűrű, 2002), 5x vb-2. (gyűrű, 1992, 1996, 1997, 1999, 2001), Európa-bajnok (gyűrű, 1998), Eb-2. (gyűrű, 2000), 4x Eb-3. (gyűrű, 1990, 1992, 1994, 2002)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik