Gyász: elhunyt Furkó Kálmán, a magyar kyokushin karate egyik megalapítója

Vágólapra másolva!
2021.08.03. 11:17
null
Furkó Kálmán, 1947–2021 (Fotó: Árvai Károly)
Hetvennégy éves korában elhunyt Furkó Kálmán, a Magyar Honvédség nyugállományú ezredese, a magyar kyokushin karate egyik megalapítója – közölte kedd délelőtt a Magyar Távirati Iroda a Honvédelmi Minisztérium Facebook-oldalára hivatkozva.

A honvedelem.hu oldalon kiemelték: Furkó Kálmán „a Magyar Honvédségen belül, valamint a magyar harcművészeti életben felbecsülhetetlen jelentőségű örökséget hagyott maga után”.

Furkó Kálmán 1947. január 2-án született Nyírbátorban. Tehetséges, sportszerető gyermekként a Testnevelési Főiskolára (TF) készült. Minden álma az volt, hogy olimpiai bajnok súlylökő lesz. Elsőre nem vették fel a Testnevelési Főiskolára, így az Északi Járműjavítóban technikusként dolgozott. Másodjára úgy vették fel a Főiskolára, hogy előtte el kellett mennie tizenegy hónap katonai szolgálatra az egri felderítő zászlóaljhoz. Ott találkozott először a közelharccal, ami óriási hatással volt rá, de ekkor még az atlétikában képzelte el a jövőjét – ismertették.

A főiskolán Galla Ferenc vezette be a test-test elleni küzdelem rejtelmeibe. Az áttörést 1972-ben egy főiskolai karatebemutató hozta el a számára. „A dzsúdó- és karateedzéseken tapasztaltaknak köszönhetően olyan komplex szemléletre tett szert, ami hiánypótló volt az akkori sorkatonai kiképzésben” – fogalmaztak.

Amikor 1971-ben végzett a TF-en, előbb Vácra küldték, később a szolnoki felderítő zászlóaljhoz került. „A következő években felderítő katonák ezreit tanította az önvédelem fortélyaira, a magyarországi kyokushin karate egyik alapítójaként pedig elévülhetetlen érdemeket szerzett abban, hogy a stílus nemcsak megvetette a lábát Magyarországon, hanem a legnépszerűbb távol-keleti harcművészeti ággá fejlődött – hangsúlyozták, hozzátéve: – A haderőben évtizedeken át az ő szellemisége dominálta a közelharckiképzést, a jelenlegi rendszer is sokban merít örökségéből.”


Furkó Kálmán 1976-tól már nemzetközi karateversenyeken is részt vett. 1977. október 24-én alapította meg Szolnoki LTE néven saját klubját. Mesterként válogatott versenyzők sorát nevelte évtizedeken keresztül. Hosszú ideig volt a Magyar Kyokushin Karate Szervezet elnöke, a Magyar Karate Szakszövetség alelnöke és a Magyar Fullcontact Karate Szervezet elnöke, emellett az Európai és a WKO Világszervezet övvizsgabizottságának is tagja volt – írta a honvedelem.hu.

Az 1980-as évek végén forgatott népszerű magyar katonai tévésorozat, az Angyalbőrben több epizódjában is szerepelt a közismert katonatiszt.

Furkó Kálmán számos sport- és állami kitüntetésben részesült: 2016-ban a honvédelmi minisztertől életműdíjat kapott, 2017-ben pedig a karate-világszövetség, a WKO – a világon negyedikként – 8. mesterfokozatot (dant) adományozott neki.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik