Focicsemege? Egercsehi–Bekölce! – Náray Erika és a sport

Vágólapra másolva!
2021.12.05. 12:52
null
Színpadon a Puskás család: Náray Erika, Veréb Tamás, Barabás Kiss Zoltán (Fotók: Náray Erika albumából, Facebook)
A színész-énekesnő a kapufának beállított babakocsiról, minden idők legkorruptabbnak elkönyvelt vb-jéről és a kárba vesző BL-jegyekről.

 

– A nagy sikerű, igaz, mostanában épp téli szünetet tartó A mi kis falunk című televíziós vígjátéksorozatban Anna asszonyt alakítja, aki unokái megszületése apropóján beköltözik a lányához és vejéhez; őket Lovas Rozi és Lengyel Tamás játssza. Ön mit szólna egy ilyen minden lében kanál anyóshoz?
– Anna nem annyira szörnyű, mint amilyennek az első pillanatban tűnik. De mivel elég komikus figurák a sorozat szereplői, egy bolondos családhoz bolondos anyós passzol. A veje, Gyuri kissé tutyimutyi alak, így aztán az, hogy a kedves mama időnként sarkosabban fogalmaz, vagy úgy viselkedik, mint egy hárpia, még indokolt is, hiszen csak azt szeretné, hogy a fiatalok révbe érjenek. Egy-egy szerep egyébként nekem akkor van középpontban, amikor azon dolgozom. Minap egy kedves, idős házaspár a liftben rám mosolygott, s mivel előző nap volt koncertem, azt gondoltam, talán ott lehettek ők is. Ehhez képest azt mondták: Üdvözöljük Gyurit...

– Tudom, főben járó bűn lenne arról kérdeznem, miként alakul karaktere sorsa...

– Ha elmesélném, utána sajnos le kellene önt lőnöm... (Nevet.)

– ...mégis mit szólna, ha Anna asszony egy nap a veje helyett a futballedzést is levezényelné a pajkaszegi gyerekeknek?

– Örülnék, ha a forgatókönyv ilyen fordulatot venne! Kiskoromban eljártam azokra a focitréningekre, amelyeket apám tartott. Egy idő után sajnos letiltott, mert attól tartott, hogy a fiúk miattam óvatoskodni kezdenek, vagy ellenkezőleg, nem vigyáznak rám, és megsérülök. De a lakóházak közötti grundra ez a tiltás nem vonatkozott, ott együtt rúgtam a labdát a srácokkal. Respektálták, hogy komolyan veszem a focit, s labdaügyességben sem lógtam ki a sorból. Az elszántságomhoz egy adalék: egyszer anyukám rám bízta hét évvel fiatalabb húgomat. Hogy ne maradjak ki a meccsből és Kriszta se unatkozzon, arccal a pálya felé fordítottam a babakocsiját, s ő lett az egyik kapufa. Otthon persze leszidtak, de a történetet a mai napig emlegetjük családi körben. Boldogan edzősködnék tehát a sorozatban, szerintem autentikusan tudnám csinálni. Amúgy Pajkaszeg kapcsán van egy aranyos történetem.

– Meséljen, kérem!
– A Puskás, a musicalt játszottuk Szarvason, és az előadás előtt a helyi csapat barátságos meccset vívott a színészekkel. Mi, akik nem fociztunk, a pálya széléről szurkoltunk. Én azokat az „instrukciókat” kiabáltam be, amelyeket a pajkaszegi B-középtől hallottam a forgatáson, és amelyeknek eleve semmi közük az aktuális játékhelyzethez. A kollégáim dőltek a nevetéstől, majdnem félbeszakadt a mérkőzés.

Szente Vajkkal  azért is szeret együtt dolgozni, mert a szakma mellett a futballról is jól el tudnak csevegni.
Szente Vajkkal azért is szeret együtt dolgozni, mert a szakma mellett a futballról is jól el tudnak csevegni.


– A tévé előtt drukkolva is akadnak remek taktikai meglátásai?

– Persze! Amikor az idei Európa-bajnokság döntőjében az angolok szövetségi kapitánya, Gareth Southgate a 120. percben cserélt, s a tizenegyesrúgásokra beküldte Marcus Rashfordot és Jadon Sanchót, fogtam a fejemet. Mindketten hibáztak, s rontott a korábban becserélt Bukayo Saka is. Hazai közönség előtt, ilyen tét mellett nem lett volna szabad ekkora terhet pakolni ezekre a fiatalokra, ha mégoly tehetségesek is, hiszen a tizenegyespárbaj lélektani csata is.

– Olvassa a szakirodalmat?

– Nagyon szeretem a futballról szóló könyveket. Élvezettel olvastam az Aranycsapatról írt kötetet, Pelé önéletrajzát, szívesen forgatom a brit sportújságíró, Jonathan Wilson munkáit. Remek például Az argentin foci című könyve. A teniszező Andre Agassi önéletrajzi írása, az Open ott van minden idők top három sportkönyve között. Meglepően izgalmas és olvasmányos, annak is érdemes elolvasnia, aki egyébként nem sportrajongó.

– Már említette az apukáját, aki Egerben NB II-es futballista volt, később Egercsehiben játszott az NB III-ban, és gyerekeknek tartott edzéseket. Az ilyen családi háttér vagy elijeszti a gyereket, vagy örökre a labdarúgás szerelmesévé teszi. Önnél mi billentette a mérleget a futball javára?
– Kezdem azzal, hogy aki járt valaha NB III-as meccsen, az tudja: kevés szórakoztatóbb program van. Hát még amikor Egercsehi és Bekölce csapata mérkőzik meg egymással! Van abban valami szívet melengető, hogy az alacsonyabb osztályokban a foci lényege még tényleg a foci. A játékot rajongásig szerető emberek szaladgálnak a pályán, és hogy jól vagy rosszul rúgják a labdát, tulajdonképpen nem is érdekes. S akkor ott vannak még a pálya körül azok, akik valamennyi játékosnál jobban tudják, mikor mit kellene kezdeni a labdával – csodálatos világ! Apámnak is szenvedélye volt a futball, s gyerekként ez lenyűgözött. Máig emlékszem rá, ahogy ül a fotelben, kapaszkodik a karfába, s örül vagy a gutaütés kerülgeti. Két meccs emléke különösen élesen él bennem.

– Melyik kettőé?
– Az 1978-as vb-ről a magyar–argentiné és az argentin–holland döntőé. Az előbbi volt a nyitány, amelyet nemcsak elvesztettünk, de a hajrában Törőcsik Andrást és Nyilasi Tibort kiállította a portugál játékvezető. Apám a haját tépte, mondván, a napnál világosabb, hogy hazai környezetben az argentinok nem kaphattak ki az első találkozón, ezért be kellett volna áldoznunk ezt a találkozót, és az olaszokra, valamint a franciákra összpontosítani. Gyerekként nem értettem, miért lett volna jó taktikázni, pihentetni a legjobbjainkat, ám azóta rengeteg írás született arról, hogy ez volt minden idők legkorruptabb vb-je, amelyet a katonai junta által uralt Argentínában csakis Argentína válogatottja nyerhetett meg. Nem véletlen, hogy a fináléban a világ nagy része a hollandoknak drukkolt. Olyan emlékképeim vannak, hogy az aranymérkőzésen is jelentősen lejtett a pálya, ugyanakkor sokszor eszembe jutott, hogy újra meg kellene nézni a meccs felvételét, immár mindenféle elfogultság nélkül. Bevallom, akkoriban végtelenül ellenszenvesnek találtam az argentinokat, ám Diego Maradona és főképp Lionel Messi színre lépése óta – a brazilok mellett – az ő futballjukat nézem a legszívesebben. Noha a Barcelonának továbbra is szurkolok, amikor Messi Párizsba költözött, azonnal PSG-rajongó lettem.

– A kollégái azt mesélik, színházi elfoglaltságait is igyekszik a futballnaptárhoz igazítani.

– Valamilyen rejtélyes okból a BL-idény közben kéthetente éppen kedden és szerdán nem tudok előadást vállalni. Sajnos volt már művészeti titkár, akinek szemet szúrt ez a ciklikusság, és lebuktam; ilyenkor felvételre állítom a tv-készüléket, mielőtt elindulnék otthonról. A héten volt a születésnapom, s a barátnőim elvittek vacsorázni. A pincérfiúról véletlenül kiderült, ő is Barca- és Messi-rajongó. Már aznap este bejelölt a közösségi oldalon. Cuki volt, amikor azt üzente: elintéztem a születésnapodra Messi hetedik Aranylabdáját... Hozzáteszem, Robert Lewandowski is megérdemelte volna a díjat.

Az 1978-as vb alatt végtelenül ellenszenvesnek találta az argentinokat, ám Diego Maradona és főképp Lionel Messi színre lépése óta – a brazilok mellett – az ő futballjukat nézi a legszívesebben
Az 1978-as vb alatt végtelenül ellenszenvesnek találta az argentinokat, ám Diego Maradona és főképp Lionel Messi színre lépése óta – a brazilok mellett – az ő futballjukat nézi a legszívesebben


– A húga „kapufából” szintén futballrajongó lett?

– Annyira nem fanatikus, mint én, de ha felhívom, hogy jó meccs van, bekapcsolja a televíziót, és fél szemmel a játékot nézve vasal. Egercsehiben ő az önkormányzat szociális bizottságának elnöke, egyszer már a színész-válogatottat is meghívta játszani. Véletlenül éppen akkor voltam otthon én is, a meccs után kakaós csigával meg túros batyuval vártam az elfáradt kollégákat.

– Nemcsak A mi kis falunkban, hanem a már említett Puskás, a musicalben is anyóst alakít, pontosabban Puskás Öcsi anyukáját.
– Volt szerencsém a pályámon számos olyan kultmusicalben szerepelni, mint a Rómeó és Júlia vagy a Szépség és a szörnyeteg, így hozzászokhattam a zajos sikerhez. A Puskás azonban kissé ennél is több, mert a próbák során igazi csapattá kovácsolódtunk össze a kollégákkal. Boldogan tapasztalom, hogy mellékszereplőként is éppúgy közéjük tartozom, mint azok, akik szinte végig a színpadon vannak. Puskásnéé kisebb szerep, a rendező Szente Vajk szinte szabadkozva kért fel rá. Azt mondta, tudja, főszerepeket szoktam alakítani, mégis boldog lenne, ha elvállalnám. Örömmel mondtam igent, ilyesmiből sohasem csináltam presztízskérdést, nekem jó és rossz feladat létezik. Azt tapasztalom, hogy ez a borzalmas járvány sem tudta kiölni a lelkesedésünket, s remélem, a próféta beszél belőlem, amikor azt mondom: ebben az előadásban még nagyon sok van. A nézők is élvezik, gyorsan beszippantja azokat is, akiket egyébként nem érdekel a labdarúgás, hiszen a darab nem a fociról szól, csak futballon át mutat be sorsokat, beszél a hazaszeretetről, a történelmünkről.

– A színházi berkekben manapság mennyire beszédtéma a labdarúgás?
– Vannak kollégák, akikkel megtárgyalhatjuk az aktuális eredményeket, történéseket, de nem sokan. Szente Vajkkal például azért is szeretek dolgozni, mert a szakma mellett a futballról is tudunk csevegni, fél szavakból is értjük egymást. Messi átigazolása kapcsán közös szívfájdalmunk, hogy egyikünk lakóhelyén sem fogható az a hazai sportcsatorna, amelyik a francia bajnokság mérkőzéseit műsorra tűzi. Most Harsányi Leventét kapacitáljuk a bevezettetésére; ő a Puskás-darabban Szepesi Györgyöt alakítja.

– Hányszor járt a Camp Nouban?

– Sajnos egyszer sem, eddig senki sem vitt el oda. Mondtam is Vajknak és Leventének, ha legközelebb Barcelona lesz az úti céljuk, szorítsanak helyet egy lánynak is az utazó csapatban. Viszont Párizs a kedvenc városom, ha Messit élőben szeretném látni, lehet, hogy előbb PSG-meccsre kellene eljutnom. Ez esetben viszont a húgomat is viszem magammal, mert ő élt a francia fővárosban, s a nyelvet is jól beszéli. Egyébként a Fradi BL-szereplésekor vettem jegyet a Juventus és a Barcelona elleni mérkőzésre. Sajnos az olaszok vendégjátékakor lettem covidos, emiatt elbuktam egy szabad szemmel is jól látható összeget, a Barca pedig már zárt kapus meccset vívott a Puskás Arénában. Csekély vigasz, hogy Messi nem jött el Budapestre...

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2021. december 4-i lapszámában jelent meg.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik