Európai Játékok: Pótáék közel voltak a bravúrhoz a 4 között

Vágólapra másolva!
2019.06.28. 16:21
null
Póta Georgina nem tudta behúzni a mindent eldöntő meccset (Fotó: MTI)
Drámai csatában, nagy lehetőséget kihasználatlanul hagyva vereséget szenvedett a női asztaliteniszcsapat az elődöntőben, így a bronzéremért játszhat a lengyelek ellen a minszki Európai Játékokon.

 

A döntőbe jutásért lépett pályára a magyar női csapat a románok ellen az Olimpiai Tenisz Központban kialakított versenyhelyszínen. Az esélyek nem a mieink mellett szóltak, de a lebonyolítási forma nekünk kedvezett valamelyest.

A Madarász Dóra, Pergel Szandra páros kezdésnek a lehető legkiélezettebb csatában, 3:2-re verte a Daniela Dodeana, Elizabeta Samara kettőst, megadva ezzel az elődöntő alaphangját. A folytatásban Póta Georgina nem bírt a világranglista tizenhetedik helyén álló Szőcs Bernadette-tel, a 3:0-s eredményben nem maga a vereség, hanem a harmadik játszma volt igazán fájó, mert a TTC Berlin asztaliteniszezője 8:4-ről sem tudott szépíteni.

Az elmúlt idényben a Szekszárdot erősítő Madarász Dóra azonban bravúrral verte szoros csatában Elizabeta Samarát, a 3:2-re megnyert mérkőzésen eltűnt a két játékost a világranglistán elválasztó harminchat helyezés. Pergel Szandra és Szőcs Bernadette között még nagyobb különbség volt a világranglistán (a 71. játszott a 17. ellen), azonban a Budaörs SC asztaliteniszezője alaposan megizzasztotta ellenfelét. Az első játszmát meg is nyerte, a másodikat és a harmadikat mindössze két ponttal veszítette el, de a negyedik szettben Szőcs megmutatta, miért is ő a legjobb európai játékos.

A marosvásárhelyi versenyző 3:1-es győzelme azt jelentette, hogy a döntés Póta Georgina és Daniela Dodean mérkőzésére maradt. Az esélyesebb magyar versenyző a tét miatt idegesen játszott, az első szett a jó kezdés ellenére viszonylag gyorsan el is ment. A másodikban azonban Póta kemény munkával egyenlített, de ettől még nem fordult meg a játék képe. A harmadik, végletekig kiélezett játszmát végül Póta húzta be 14:12-re, ezzel egyetlen szettre került a magyar csapat a győzelemtől. A minden labdát visszaadó Dodeant továbbra sem lehetett megtörni, ezúttal ő egyenlített.

Így az utolsó mérkőzés ötödik játszmáján múlt minden, csakúgy, mint korábban a német–lengyel párharcban, melynek végén a németek jutottak a döntőbe. Ebben a román versenyző elővette legjobb játékát, és gyakorlatilag leütötte a pályáról Pótát. A magyar asztaliteniszező 1:7-ről is képes volt felzárkózni 8:9-re, de a román két meccslabdához jutott. Póta mindkettőt hárította, de 10:10 után jött az újabb, azzal pedig már élt a román. Dodean és a román csapat 3:2-re nyert, ezzel döntőbe jutott.

A nagy lehetőséget elszalasztó magyar csapat szombaton a bronzéremért játszhat a lengyelek ellen. Mivel csak az első helyezett szerez olimpiai kvótát az Európai Játékokról, ezzel a vereséggel biztossá vált, hogy Minszkben ezt már nem gyűjtheti be a magyar csapat.

„Úgy indultunk neki ennek a mérkőzésnek, hogy a lehetőségeinket ki kell tudnunk használni – kezdte az értékelést az MTI-nek Bátorfi Zoltán. – Azt tudtuk, hogy Szőcs Berni ellen nem sok sanszunk lesz, ezért a páros-győzelemre és Madarász Dóri sikerére alapoztunk, és arra, hogy végül Póta Gina is nyerni fog. Ez a terv az utolsó meccsben 2:1-ig jól is alakult, de aztán Dodean taktikát váltott, sokkal többet játszott Gina tenyeresére, s erre nem tudtunk igazán reagálni. Nagyon fájó ez így.”

A szakember kiemelte még Pergel Szőcs elleni találkozóját is. „Szandinak 1:0, 10–9-e volt, Szőcs pedig teljesen maga alatt volt, ha ott megvan az a labda, akkor az egész mérkőzés is máshogy alakulhatott volna.”

Bátorfi ezzel együtt hangsúlyozta: „nagyon büszke a lányokra”, hogy az Európa-bajnokot ekkora csatára kényszerítették és kihozták magukból a maximumot.

EURÓPAI JÁTÉKOK
NŐK, CSAPAT, ELŐDÖNTŐ
Románia–Magyarország 3:2

Dodean, Samara–Madarász Dóra, Pergel Szandra 2:3 (–9. 6. –6. 9, –10)
Szőcs–Póta Georgina 3:0 (9, 7, 9)
Samara–Madarász 2:3 (7, –6, 9, –7, –8)
Szőcs–Pergel 3:1 (–7, 10, 9, 4)
Dodean–Póta 3:2 (6, –7, –12, 6, 10)

Németország–Lengyelország 3:2

Az eseményről a Nemzeti Sportot tudósítja: Lakner Gábor

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik