Kozák Danuta ezüstérmes kajak egyes 500 méteren (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

 

Amíg az atlétáink szerda este a szakadó esővel voltak kénytelen megküzdeni Minszkben, addig a kajak-kenusok az orkánerejű széllel harcoltak a Zaszlavl regatta pályán. Miközben mi azért aggódtunk, hogy elviszi-e a fejünk felől a médiasátrat a vihar, azalatt a televíziós stábokra nemes egyszerűséggel rádőlt a nyilatkozatok háttereként funkcionáló, nagyméretű molinó.

A legrosszabbul persze maguk a versenyzők jártak, mert telibe kapták a szembeszelet. A körülmények ugyanakkor mindenkinek egyformák voltak, így az nem jelenthet kifogást senkinek.

 
KOZÁK DANUTA ÚJABB EZÜSTÉRMÉRŐL ÉS A 200 MÉTERES DÖNTŐKRŐL IDE KATTINTVA OLVASHAT!

A napot Kozák Danuta ezüstérme nyitotta K–1 500 méteren, ami a válogatóverseny után fáradt, három számban is induló magyar versenyzőtől nem rossz eredmény az Európai Játékokra kihegyezett fehérorosz Volha Hudzenkával szemben. Egyébként ha van még hátra tíz méter, Kozák lehajrázza a riválisát, de így megmaradt a hátránya.

Azonban mivel az ötszörös olimpiai bajnok Kozák Danutáról van szó, meglepő, hogy kikapott ebben a számban, ugyanis erre legutóbb 2015-ben volt példa (2017-ben gyermekvállalás miatt nem indult, ezt kihasználva pont Hudzenka lett a világbajnok). Akkor jelenlegi párosbeli társa, Kárász Anna verte meg a válogatóversenyen, hosszú sorozat szakadt meg tehát Minszkben.

Közvetlenül ezután a férfi kajak négyes szállt vízre, a Nádas Bence, Tótka Sándor, Birkás Balázs, Kuli István alkotta egység 7.  helye egyértelmű csalódást jelentett K–4 500 méteren. Nem lenne meglepő, ha a szintén rosszul sikerült előfutam után ez a négyes nem maradna együtt a szegedi világbajnokságig.

Balla Virág és Takács Kincső magabiztosan győzött (Fotó: MTI)

Kozák ezüstérme és a férfi kajaknégyes hetedik helye után (az egység tagjainak gyorsjelentése szerint lehet, hogy a beülési sorrenden kell változtatni a sikeresebb szereplés érdekében) a folytatás parádés volt a Zaszlavl regatta pályán. Balla Virág és Takács Kincső elképesztő magabiztossággal győzött C–2 500 méteren, egy hajóhossznyi előnnyel értek be a célba a fehérorosz páros előtt.

„Azt mondtam a rajt előtt Kincsőnek, hogy a szembeszél csak segíteni fog nekünk, mert megmutatkozik, mennyivel erősebbek vagyunk a többieknél – mondta Balla Virág.Azt azért nem gondoltam volna, hogy ennyivel nyerünk. Jól sikerült a felkészülésünk, a hazai válogatóversenyen nem kellett magunkat kihajtanunk, hanem itt kellett egy jó pályát mennünk.”

És mentek is.

„Annyira jól elkaptuk a rajtot, hogy százötven méter után már jó volt szétnézni, háromszáz méter után már csak azzal foglalkoztunk, hogy ne csináljunk valami bakit – tette hozzá Takács Kincső. Az idei évünkben úgy tűnik, egyértelműen felfelé megyünk, reméljük, a világbajnokságig kitart a lendületünk.”

A női kajak négyes a hajrában nyert (Fotó: MTI)

A délelőtti program utolsó futamán aztán a fehéroroszoknak is sikerült visszavágni. A vb-címvédő kajak négyes – Kárász Anna, Kozák Danuta, Csipes Tamara és Medveczky Erika – óriásit küzdve, a végig vezető fehéroroszokat az utolsó métereken megelőzve diadalmaskodott.

„Dolgozott bennem a dac is – mondta az egyesben és párosban is a hazaiak mögé, a második helyre szoruló Kozák Danuta.Már az egyesben is szerettem volna visszavágni, hamarabb is indítottam, mint szoktam, de utólag már tudom, még hamarabb kellett volna.”

Kárász Anna és Medveczky Erika elárulta, hogy az előrehozott, és mint utóbb kiderült, győzelmet érő indítás Csipes Tamara ötlete volt.

„A Csipes név kötelez – mondta Tamara, akinek édesapja, Ferenc is olimpiai bajnok kajakozó. – Ha mást nem is, ezt az egyet megtanultam apukámtól. Nem bíztam abban, hogy kilövünk a rajtnál, és az elejétől a végéig vezetünk, ezért javasoltam, hogy ötven méterrel előbb indítsunk. Jó döntésnek bizonyult, mert így utol tudtunk érni az ellenfelet.”

EURÓPAI JÁTÉKOK, MINSZK
KAJAK-KENU (Zaszlavl regattapálya)
NŐI K–1 500 M

1. Volha Hudzenka (fehérorosz) 2:03.929
2. Kozák Danuta 2:04.176
3. Emma Jörgensen (dán) 2:04.989

NŐI C–2 500 M
1. Magyarország (Balla Virág, Takács Kincső) 2:11.129
2. Fehéroroszország 2:12.924
3. Oroszország 2:14.194 

NŐI K–4 500 M
1. Magyarország (Kárász Anna, Kozák Danuta, Csipes Tamara, Medveczky Erika) 1:41.526
2. Fehéroroszország 1:41.654
3. Lengyelország 1:42.851  

FÉRFI K–4 500 M
1. Oroszország 1:32.376
2. Németország 1:32.541
3. Szlovákia 1:32.721

7. Magyarország (Nádas Bence, Tótka Sándor, Birkás Balázs, Kuli István) 1:36.341

Az eseményről a Nemzeti Sportot tudósítja: Lakner Gábor