Egyetemi sport: Mocsai Lajos a MEFS új elnöke

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.08.12. 19:31
null
Mocsai Lajos a MEFS új elnöke (Fotó: Tumbász Hédi)
Mocsai Lajost választották meg négy évre a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) elnökévé.

A Testnevelési Egyetem rektora – a MEFS közleménye szerint – programjának ismertetésekor egy Klebelsberg Kuno-idézettel kezdett: „a testnevelés újjászervezése nemzeti ügy, össztársadalmi érdek és érték”, s mint hangsúlyozta: „ez azóta sem változott”.

„A sportoló nemzet szlogen tartalommal való megtöltése a cél az elkövetkezendő négy évben. Az alapfilozófiát újra kell fogalmazni a testkultúra, az életmód és az életminőség terén, mert nagy potenciál rejlik a fiatalok sportra való megnyerésében. A szabadidő eltöltése és a várható élettartam viszonylatában óriási változások vannak folyamatban, de sajnos az egészségben eltöltött évek száma Európában még így is az egyik legalacsonyabb Magyarországon. Ennek a szemléletnek a megváltoztatása óriási kihívás az egyetemisták körében. A sportnak az egyetemeken divattá kell válnia, mindez a felsőoktatási vezetőkkel való kooperáció eredményeként érhető csak el” – mondta.

Mocsai Lajos a testnevelő tanárok elfogadását, továbbképzését, szakmai és anyagi megbecsülését is célul tűzte ki.

A szerdai tisztújító közgyűlésen alelnöknek választották Bács Zoltánt, a Debreceni Egyetem kancellárját, Gál András Leventét, a Digitális Jólét Program szakmai vezetőjét és Merkely Bélát, a Semmelweis Egyetem rektorát.

Az elnökségbe bekerült még Ács Pongrác (PTE), Freyer Tamás (NKE), Rakaczki Zoltán (ME), Vladár Csaba (BCE), valamint a HÖOK-jelöltként Kiss Viktor és Molnár Dániel, az olimpiai bajnokok képviselőjeként pedig Knoch Viktor.

A Testnevelési Egyetemen megtartott közgyűlésen – amelyet a leköszönő elnök, Kiss Ádám nyitott meg – hagyományosan a szervezet által alapított díjakat is kiosztották.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik