Duatlon ob: Bóna Kinga és Sinkó-Uribe nyert sprint távon

MTI (Közzétette: M. D.)MTI (Közzétette: M. D.)
Vágólapra másolva!
2020.10.10. 19:16
A férfiaknál Sinkó-Uribe Aurél, a nőknél Bóna Kinga nyerte a sprint távú duatlon országos bajnokságot szombaton Balatonbogláron.


A férfiaknál első tiszaújvárosi Sinkó-Uribe Aurél 53:27 perc alatt teljesítette az 5 kilométer úszásból, 20 km kerékpározásból és befejezésként 2.5 km futásból álló távot. Másodikként Kovács Márton Soma, harmadikként Józsa Botond ért célba.
A férfiaknál első tiszaújvárosi Sinkó-Uribe Aurél 53:27 perc alatt teljesítette az 5 kilométer úszásból, 20 km kerékpározásból és befejezésként 2.5 km futásból álló távot. Másodikként Kovács Márton Soma, harmadikként Józsa Botond ért célba.

Sinkó-Uribe Aurél az MTI-nek elmondta: egy kicsit izgalmassá vált a verseny, amikor kerékpáron összejött egy nagyobb boly.

„A leszállásnál frissnek éreztem a lábaimat, és végül a cél előtti dombon indítottam meg a hajrát, amely szerencsére elég volt a végéig. Most egy pár hét pihenő és újult erővel, valamint motivációval kezdek majd neki az alapozásnak” – nyilatkozta.

A nőknél Bóna Kinga ért elsőként a célba – a női mezőnyben egyedüliként végzett egy óra alatt –, megelőzve Soós Fanni Kingát és Peszleg Dominikát.

Bóna kiemelte: az utolsó futás volt a fontos, hogy annak minél kevesebben induljanak neki együtt.

„Ez sikerült is, hiszen az első futás után öten maradtunk, és jól össze is tudtunk dolgozni a kerékpár során. Rögtön a második futás elejétől komolyabb tempót diktáltam, nem szerettem volna a hajrára hagyni a versenyt. Jó így zárni a szezont, mert még motiváltabban kezdem majd meg az alapozást a következő évre” – hangsúlyozta.

DUATLON OB
Férfiak
1. Sinkó-Uribe Aurél (Tiszaújvárosi TK) 53:27 perc
2. Kovács Márton Soma (PSN Zrt.) 53:32
3. Józsa Botond (Kistarcsai VSRC) 53:49

Nők
1. Bóna Kinga (Tiszaújvárosi TK) 59:39 perc
2. Soós Fanni Kinga (PSN Zrt.) 1:00:00 óra
3. Peszleg Dominika (Team Újbuda SE) 1:00:15

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik