Dopping: minden orosz londoni mintát újravizsgál a NOB

Vágólapra másolva!
2016.12.09. 18:25
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) az összes orosz sportoló londoni olimpián adott doppingmintáját újraelemzi, továbbá ismételten megvizsgál a szocsi téli játékokon orosz versenyzőkön elvégzett több mint 250 doppingtesztet.

A NOB pénteken azután jelentette be döntését, hogy az oroszországi doppingbotrányról nyilvánosságra hozták Richard McLaren részletes jelentését, amelynek első felét még a riói olimpia előtt, júliusban tette publikussá a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA).

A kanadai jogászprofesszor annak a független bizottságnak a vezetője, amelyet a 2014-es szocsi téli játékokon történtek kivizsgálásával bízott meg a WADA, s többek között azt állapította meg, hogy Oroszországban 2011 és 2015 között harminc sportágban 643 esetben alkalmazták a pozitív teszteredmények leplezését szolgáló rendszert.

A második McLaren-jelentés szerint több mint ezer orosz sportoló – nyári és téli olimpikon, valamint paralimpikon – érintett az állami szinten támogatott doppingbotrányban. A csalások többek között a 2012-es londoni nyári és a 2014-es szocsi téli olimpiához, valamint a 2013-as moszkvai atlétikai világbajnoksághoz kapcsolódóan történtek.

A NOB már korábban újravizsgált néhány londoni mintát, melynek nyomán utólag 11 orosz sportoló esetében állapított meg doppingvétséget. A mostani 254, szocsi olimpián levett vizeletminta újraelemzése előtt 63 vértesztet már megvizsgált a NOB, azok negatív eredményt hoztak.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik