Dr. Kárpáti Zoltán teljes élete: a gyógyítás mellett fotografál, könyvet ír és szobrászkodik is
(Fotók: Kárpáti Zoltán archívumából)

– Nem sok hiányzott ahhoz, hogy teljesen a sport elkötelezettjévé váljon. Hogyan kezdődött?

– Fiatal orvosként a nyolcvanas évek közepén hívott a másodosztályú jégkorongbajnokságban játszó Novitaxhoz az ott játszó unokatestvérem. Akkor már Hangody László doktor kollégájának mondhattam magam, javaslatára később egymást váltottuk az Elektromos kézilabdázóinál. Jó évtizedig felejthetetlen élményeket adott a csapat melletti tevékenység: volt az együttes bajnok, még 1996-ban is dobogós helyen végzett. Sok külföldi utazásban volt részem, Komáromi Ákos edző tanítványai közül Bakos Istvánra, Győrffy Sándorra, Horváth Attilára, Pribék Istvánra emlékszem hirtelenjében. A régi játékosok aztán az idő múltával nemegyszer jöttek a neveltjeikkel, hogy »Doki, hoztam neked egy friss keresztszalag-szakadást...«

– Miért ért véget ez a szép emlékekkel teli korszak?
– Először az Elektromos került el a Népfürdő utcából, 2000-ben be is olvadt a PLER-be. Még jó ideig segítettem Solymáron, a PEMÜ-nél, aztán a kórházi elfoglaltságaim megnövekedése, a sok ügyelet, a nemrégiben felszámolt, harminc évig működő magánklinikánk beindítása lekötötte az energiámat. Rengeteg időt vett igénybe az akkor kitalált porcpótló szabadalmunk, a mozaikplasztika megismertetése körüli sokrétű feladatkör. De ennek „arca” is sportoló, a korábbi világkupagyőztes tornász, Molnár Andrea volt, az eljárást utána sok élsportolónál alkalmaztuk sikerrel. És az Uzsoki ortopéd-traumatológiája hagyományosan sok orvost „ad” a magyar sportnak: a klubok, válogatottak mellett dolgozó kollégák közül említhetném mindannyiunk tanítómestere, doktor Gábor Antal nevét, aztán Hangody Lászlót és fiait, Szigeti Istvánt, Szűcs Attilát, Pánics Gergelyt, Vásárhelyi Gábort, legtöbbjüknek sportorvosi szakvizsgája is van.

– És hogyan tudott az eltelt negyedszázadban az orvosi hivatás mellett a művészetben is maradandót alkotni?
– Egyik hozta magával a másikat, abból kiindulva, hogy eredendően nyitott vagyok a világra. Már egyetemista koromban érdekelt a fotózás, és a vele való „kapcsolatot” a szabadalom megvalósítása élesztette újra, mivel az eljárás dokumentálása, publikálása megkövetelte az alkalmazott fotográfia napi használatát. Ezt követte a videózás, előbb analóg, majd digitális technikával, jó néhány tudományos filmalkotással. A betegem volt, aztán a barátom lett Gombos Miklós, az ország egyetlen harangöntője, aki tradicionális technológiával készíti az ország harangjait. Négy évig jártam a mester őrbottyáni műhelyébe, fényképezőgéppel követve a harang készítését az alapoktól a felszentelésig. A sorozatból kiállítás készült, majd miután rájöttem arra, hogy ez drága és időigényes elfoglaltság, külső segítséggel megpróbálkoztam egy másik művészeti ággal, a tartalmát tekintve talán még maradandóbb könyvírással.

– Összesen tizennégy „terméke” lett a váltásnak?
– Pontosan. Az első alkotás volt A harangöntő. A továbbiak mind az élet más területéről szólnak. Így született a Jazz Impressions, az egyhetes gyergyószentmiklósi élménygyűjtésből a Gyergyói cigányok, a búvárkodási hobbimból az Egy csepp tenger, a három csodálatos vietnami utam után A leszálló sárkány öble, a szőlőművelést az ízlelésig feldolgozó A bor, és persze írtam orvosi szakkönyveket is.

Miguel de Cervantes képzelete után szabadon

– Utóbbiak közül melyiket tartja a legértékesebbnek?

– A magyar ortopédia bölcsője címűt, amely az 1903-ban alapított Mexikói úti Nyomorék Gyermekek Országos Otthona története alapján az utókornak íródott, úgy, hogy örököltünk Antal József főorvostól – aki 50 évet töltött az intézmény falai között – egy bőröndnyi anyagot. Mint egy oknyomozó újságíró, újabb dokumentumokra leltem, például a világháborúk viharos éveiből. Ez lett a fundamentuma a magyar ortopéd sebészet 100 évét bemutató írásnak, hiszen a mi osztályunk 2010-ig ott működött, ahol három évtizedet töltöttem el, onnan kerültünk át a felújított Uzsoki utcai létesítménybe. A Mexikói úti intézet pedig mozgásjavító kollégiumként folytatta a munkáját.

– Könyvfaragásnak nevezi az írói alkotásait. De miért váltott valóban faragásra, szobrászkodásra?
– Hivatásomat néha a csontokkal kapcsolatos lakatosmunkának nevezem, mert fúrás, lemezelés, drótozás tartozik a rekonstrukcióhoz. Két éve hivatalosan is nyugdíjba mentem, és a kisebb kórházi leterheltség mellett azt vettem észre, hogy elkezdem más szemszögből nézni a körülöttem lévő anyagokat. Az acélt, ugye, lehet hegeszteni, formálni, és némi kitartással megtanultam bánni az üveggel és a kővel is. Az első negyven szobromból volt kiállításom a kórházban, és Zalában, ahol van egy kis parasztházunk, lett volna tárlatom a Göcseji napokon – ha a járvány nem húzza keresztül a terveket.

– Nem megy az egyik hobbi a másik rovására?
– Már csak azért sem, mert szabadidős, tehát jobbára hétvégi elfoglaltság. A kórházban már nem kell az éjszakai ügyeletek stresszét elviselnem, és ugyan bejárok az osztályra, operálok és rendelek is, de a fő elfoglaltságomat mostanság a 2002-ben alakult Mobilitás Alapítvány adja, amely a betegellátást, a továbbképzést és a műszerellátottságot hivatott támogatni, tavaly például jelentős, sokmilliós forgalommal. A világjárvány idején megnőtt a feladataink száma: a rengeteg hozzájárulás segítségével lélegeztetőgépeket és más létfontosságú eszközöket vásárolt az alapítvány, hogy a betegek ellátásához segítséget tudjon nyújtani.

A Vasangyal vigyázza a kertet

– Marad ideje arra, hogy a saját egészségével is törődjön?

– Tudom, hogy többet kellene. Úszni járok időnként a Népfürdői utcai Tromos-uszodába, de a feladataim lekötnek. Feleségem, Kárpáti Katalin ortetikus – segédeszközökkel látja el a mozgássérülteket –, vele nyaranta gyakran túrázunk kerékpárral a gyönyörű zalai dombok között. Három felnőtt gyermekünk nem követett minket az orvosi pályán, de én sem apám pedagógusi foglalkozását választottam...

– Akárhogy kerestem az életrajzi adatai között, nem találtam kitüntetést. Nem hiányolja?
– Kórházi szinten főtanácsosi rangot is kaptam, egyéb nincsen, de nem is hiányzik. A munkáim, a közös szabadalmaink jelentik a valódi elismerést. Kell ennél több? Hangody Lászlóval közösen hat világszabadalmunkat jegyzik, itthon pedig a Metrimed Orvosi Műszergyártó Kft.-vel kifejlesztett MetriGen térdprotézis fűződik a nevemhez. A másik magyar fejlesztésű térdprotézis, a Sanat Swing Hangody László barátom nevéhez kötődik. Mindkettő megállja a helyét a világban, és mindkettő sok korábbi, elfáradt térdű sportolónak ad új esélyt idősebb napjaira. Nem lehetek elégedetlen az eredményeimmel, és a könyveimmel, szobraimmal, fotóimmal talán nyomot is hagyok a világban.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2021. február 20-i lapszámában jelent meg.)