Darts: Wright visszatért, három skalpot begyűjtve nyert Dániában

L. M.L. M.
Vágólapra másolva!
2023.01.21. 23:40
null
Peter Wright remek játékkal nyerte a döntőt (Fotó: Getty Images, archív)
Peter Wright nyerte a 2023-as koppenhágai Nordic Darts Masterst, miután a döntőben 11–5-re legyőzte a walesi Gerwyn Price-t.

 

Gerwyn Price és Dimitri Van den Bergh összecsapása nyitotta a szombati, záró napot. A meccsen végig a walesi volt előnyben, belga ellenfele azonban újra és újra visszajött, folyamatosan kapaszkodott rá, de végül búcsúznia kellett, Price jutott az elődöntőbe.

A nap második meccsén Jonny Clayton viszonylag könnyedén, négy leget engedve jutott túl Rob Crosson, ezt követően a világelső Michael Smith búcsúztatta Luke Humphriest.

Peter Wright döntő legben 10–9-re verte Michael van Gerwent a negyeddöntő slágermeccsén. A skót az utolsó legben remekül dobta a tömeget, így az is belefért neki, hogy két meccsnyilat is elhibázzon a holland ellen.

A „walesi kisdöntőben”, azaz Price és Clayton meccsén is az utolsó legig húzták a játékot, utóbbi azonban hiába volt előnyben szinte az egész mérkőzésen, a döntő 501-et elbukta, így a „Jégember” készülhetett a fináléra.

Smith visszajött a sírból, de ez sem volt elég. A világelső 4–0-s hátrányból kapaszkodott vissza 5–5-re a Wright elleni elődöntőben. Ekkor a skót ismét meg tudott lépni és magabiztos játékkal 11–8-ra verte az angolt, aki a tavaly novemberi Players Championship Finals óta az első vereségét szenvedte el.

A döntőben a tornán a harmadik nagy skalpjára készülő Wright és Price feszült egymásnak. A skót szinte tökéletesen kezdte a meccset, 5–0-ra is elhúzott, feladva a leckét walesi ellenfelének. Price elkezdett legeket hozni, de brékelni csak egyszer tudott, míg Wright kétszer is elvette a kezdését a meccs második felében. A skót kiemelkedő, 102.28-as átlagot dobott, ezt 55 százalékos kiszállózással egészítette ki és 11–5-re megnyerte a mérkőzést. Wright a tavaly szeptemberi German Open óta először nyert tornát.

DARTS
NORDIC MASTERS
NEGYEDDÖNTŐ
Gerwyn Price(walesi, 2.)
–Dimitri Van den Bergh (belga) 10–7
Rob Cross (angol, 3.)–Jonny Clayton (walesi) 4–10
Michael Smith (angol, 1.)
–Luke Humphries (angol) 10–7
Peter Wright (skót, 4.)
– Michael van Gerwen 10–9

ELŐDÖNTŐ
Gerwyn Price(walesi, 2.)–Jonny Clayton (walesi) 11–10
Michael Smith (angol, 1.)–Peter Wright (skót, 4.) 8–11

DÖNTŐ
Gerwyn Price(walesi, 2.)–Peter Wright (skót, 4.) 5–11

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik