Darts-vb: Wright óriási meccsen legyőzte Andersont, döntős

KRASZNAI BENCEKRASZNAI BENCE
Vágólapra másolva!
2022.01.03. 00:37
null
Peter Wright legyőzte Gary Andersont a világbajnokság elődöntőjében (Fotó: Getty Images)
Peter Wright remek mérkőzésen 6:4-re legyőzte Gary Andersont vasárnap, a Londonban zajló PDC-dartsvilágbajnokság elődöntőjében, így a hétfő este 21 órakor kezdődő fináléban ő játszhat a trófeáért Michael Smith ellen.

 

A döntőbe jutásért két 50 év feletti világbajnok skót játékos nézett farkasszemet egymással az Alexandra Palace-ban: a 2020-ban győztes Peter Wright (PDC–2.), valamint 2015-ben és 2016-ban bajnok Gary Anderson (PDC–6.). Wright rögtön az első legben dobhatott a brékért, de hibázott, Andersoné lett a játék (0:1). A szett viszont nem, mivel a következő három leget Wright nyerte meg (1:0) – a tömeget mindketten kimagaslóan dobták, Wright 108.44-es, míg Anderson 106.64-es átlagot ért el.

AZ ÁTLAGOK – KÉT SZETT UTÁN
Peter Wright: 107.16
Gary Anderson: 100.74

Anderson 116-os kiszállóval nyitotta meg a második szettet (0:1). A mérkőzés rendkívül magas színvonalon, sportszerűen zajlott. Utóbbira példaként lehet említeni, hogy Wright 81-es dobásánál először 117-et írtak be neki, ám ő egyből jelezte a hibát. A szettet végül a 2020-as győztes húzta be, 2:0-s előnyre tett szert.

Wright a harmadik felvonásban tizenegy nyilas leggel elvette Anderson kezdését. Valamelyest mindkettejük átlaga visszaesett, de a kiszállózásban Wright ugyanolyan stabil maradt, és ez újabb sikert eredményezett neki (3:0).

KISZÁLLÓZÁS – NÉGY SZETT UTÁN
Peter Wright: 50 százalék
Gary Anderson: 53.85 százalék

Anderson-brékkel indult a negyedik szett. Wright még úgy is bizonytalanabbnak tűnt, hogy 134-es kiszállója volt az etapban. A kétszeres vb-győztes viszont újra magára talált, s ezzel szépített (3:1).

Az ötödik felvonásban Wright kétszer, Anderson viszont csak egyszer veszítette el a kezdését, utóbbi tehát még közelebb zárkózott (3:2).

Peter Wright egymás után nyolc tökéletes nyilat dobott, ám a kilencediket elrontotta, a sima tizenkettest találta el a dupla helyett. Kettő nullra vezetett a hatodik szettben, és Anderson csak szépíteni tudott (2:1), Wright visszaállította a kétszettes különbséget (4:2).

AZ ÁTLAGOK – HÉT SZETT UTÁN
Peter Wright: 104.09
Gary Anderson: 102.04

Elképesztően magas színvonalú játékot hozott a következő etap: Anderson 116.76-os átlaggal és 75 százalékos kiszállózással 3:1-re győzött (4:3).

Peter Wright kettő nullra vezetett a nyolcadik szettben, ám ekkor Gary Anderson 101-es kiszállóval felzárkózott (2:1). Wright a következő legben nem hibázott, 5:3-as vezetésre tett szert, tehát egy lépésre került a világbajnoki döntőtől.

Gary Anderson nem bízta az „első pályára” a szettet: kétszer hozta a saját kezdését, majd egyszer brékelte Wrightot (5:4).

És Anderson a tizedik szettben is remekelt! Hajszálra volt attól hogy az első legben brékelje Wrightot, de végül a riválisáé lett a játék (1:0). A saját kezdését hozta (1:1), majd 104-es kiszállóval elvette Wrightét (1:2). Kezdhetett az egyenlítésért, de nem tudott élni a lehetőséggel (2:2). Wright kiválóan kezdett, és Anderson hiába tartotta vele lépést, 116-os kiszállóval lezárta a mérkőzést, fantasztikus összecsapáson 6:4-es diadalt aratott!


Mindez azt jelenti, hogy a James Wade-et legyőző Michael Smith ellenfele Peter Wright lesz a hétfő este 21 órakor kezdődő döntőben!

DARTS
PDC-DARTSVILÁGBAJNOKSÁG, LONDON
ELŐDÖNTŐ

Peter Wright (skót, 2., 104.38)–Gary Anderson (skót, 6., 102.72) 6:4

KORÁBBAN
Michael Smith (angol, 9., 100.98)
–James Wade (angol, 4., 95.43) 6:3

A HÉTFŐI PROGRAM
DÖNTŐ
(Tv: Sport1)
21.00: Michael Smith (angol, 9.)–Peter Wright (skót, 2.)

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik