Darts-vb: Gary Anderson lesz Price ellenfele a döntőben

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2021.01.02. 23:19
null
Gerwyn Price először döntős a világbajnokságok történetében (Fotó: PDC)
Elsőként Gerwyn Price jutott be a londoni PDC-dartsvilágbajnokság döntőjébe, mivel 1:3-ról felállva 6:4-re legyőzte Stephen Buntingot a szombat esti program első elődöntőjében. A walesi kiválóság élete első vb-fináléjában Gary Andersonnal mérkőzik meg, aki viszonylag simán nyert 6:3-ra az előzőleg Michael van Gerwent búcsúztató Dave Chisnall ellen.

 

Ha a kiemelések szerinti papírforma érvényesül, akkor az alsó ágon a címvédő Peter Wright lett volna Gerwyn Price ellenfele az elődöntőben. De nem érvényesült, sőt már a Wrightot kiejtő Gabriel Clemens, valamint a németet legyőző Krzysztof Ratajski is kiesett, helyettük a BDO korábbi világbajnoka, Stephen Bunting küzdhetett meg a fináléba kerülésért Price-szal, aki végső győzelme esetén megelőzné a világranglista élén Michael van Gerwent.

Bunting és Price a 2019-es World Matchplayen vívták az eddigi legemlékezetesebb egymás elleni mérkőzésüket, akkor az angol döntő legben, 13–12-re nyert.

A mostani összecsapásuk első játékában Bunting 120-as kiszállóval brékelt, az első szettet mégis Price nyerte meg (0:1). Utána azonban fordult a kocka, a walesi hiába dobott folyamatosan 100-as átlag feletti játszmákat, Bunting 3:1-re fordított. De messze volt még a vége…


Price két 3–1-es szettel egyenlített (3:3), sőt a hetedik játszma megnyeréséhez is volt nyila, ám Bunting egy 118-as kiszállóval újra átvette a vezetést (4:3). Lélektanilag az angol játékos kerülhetett volna ekkor fölénybe, Price azonban koncentrált maradt, és újra döntetlenre módosította az állást. Egészen eddig a walesi mind a tíz kiszállóját bedobta a dupla 10-es szektoron! (4:4)

A kilencedik felvonás első játékában világbajnoki rekord született, Price 112-es kiszállója ugyanis a tizenkettedik 100 pluszos check-out volt a mérkőzésen, vb-elődöntőben pedig tíz 100 feletti kiszálló jelentette az az eddigi csúcsot Adrian Lewis és Raymond van Barneveld jóvoltából, még 2016-ból.


Bunting az utolsó két játszmára mentálisan picit elfáradt, ekkor már nem tudta tartani Price tempóját, szettenkénti körátlaga a 87 pontot sem érte el; a walesi a kilencedik szettet 3–0-ra, a tizediket 3–1-re nyerte meg, és több mint kétórás csata után bejutott a világbajnoki döntőbe, életében először.


AZ ELSŐ ELŐDÖNTŐ STATISZTIKÁJA
Stephen Bunting Gerwyn Price
96.38 Teljes körátlag 100.92
102.64 Első kilenc nyíl átlaga 109.29
49 100+ 49
28 140+ 31
11 180 15
148 Legmagasabb kiszálló 140
18/34 (53%) Kiszállók értékesítése 25/53 (47%)
5 100 feletti kiszállók 8

 

A második elődöntőben Dave Chisnall és a kétszeres világbajnok Gary Anderson mérkőzött meg egymással. Nem volt vitás, ha az angol ugyanolyan magas színvonalon tud játszani, mint a negyeddöntőben Michael van Gerwen ellen – akit 107 feletti körátlaggal 5:0-ra vert meg –, akkor jó esélye van a győzelemre Anderson ellen is.

Két szett után 1:1-re álltak a felek, de érdemes vetni egy pillantást arra, hogy Chizzy mennyivel gyengébb számokat produkált, mint az MVG elleni csata első két játszmájában.

DAVE CHISNALL TELJESÍTMÉNYE A NEGYEDDÖNTŐ ÉS AZ ELŐDÖNTŐ ELSŐ KÉT JÁTSZMÁJÁBAN
Michael van Gerwen ellen Gary Anderson ellen
107.85 Teljes körátlag 96.66
116.52 Első kilenc nyíl átlaga 105.77
7 180-as körök száma 2
50 százalék Kiszállók értékesítése 25 százalék

És az angol játékos helyzete ezek után már csak nehezebb lett... A harmadik szünetre már 3:1-es hátrányban vonulhatott el, úgy, hogy a negyedik szettben alig haladta meg a körátlaga a 87 pontot. Utána azonban feljavult a játéka, az ötödik menetet 3–1-gyel behúzta, majd a hatodikban 2–2-nél dobhatott az egyenlítésért, ám 84 pontra egy elrontott kerekítés után besokallt, és Anderson újra kétszettes előnyre tett szert (2:4).


A hetedik játszmát Chisnall 103-as átlaggal megnyerte, a nyolcadikat viszont elveszítette, mert az előző szetthez képest 10 pontot visszaesett a körönkénti átlaga (3:5). Az angol versenyzőt egész este ez a hullámzó teljesítmény jellemezte, a győzelemhez szükséges kiegyensúlyozottság ezúttal hiányzott a játékából, ráadásul a hatékony kiszállózásába sem tudott kapaszkodni, mert most csak 35.56 százalékban dobta be a duplákat (16/45).

Anderson megérdemelten nyert 6:3-ra, és készülhet élete ötödik világbajnoki döntőjére. A skót kiválóság mérlege az eddigi négy fináléjában két győzelem és két vereség: 2015-ben Phil Taylort (7:6), egy évvel később Adrian Lewist megverte (7:5), 2011-ben Lewistól (5:7) és 2017-ben Van Gerwentől (3:7) azonban kikapott.


A MÁSODIK ELŐDÖNTŐ STATISZTIKÁJA
Dave Chisnall Gary Anderson
98.57 Teljes körátlag 100.03
104.48 Első kilenc nyíl átlaga 111.77
51 100+ 39
23 140+ 30
13 180 13
170 Legmagasabb kiszálló 124
16/45 (36%) Kiszállók értékesítése 22/60 (37%)
4 100 feletti kiszállók 2

DARTS
PDC-VILÁGBAJNOKSÁG
ELŐDÖNTŐ

Stephen Bunting (angol, 26.) (96.38)–Gerwyn Price (walesi, 3.) (100.92) 4:6
Dave Chisnall (angol, 8.) (98.57)–Gary Anderson (skót, 13.) (100.03) 3:6

DÖNTŐ
Január 3. (vasárnap), 20.30:
Gary Anderson (skót, 13.)–Gerwyn Price (walesi, 3.) (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!

Gary Anderson három év után ismét világbajnoki döntőben (Fotó: PDC)
Gary Anderson három év után ismét világbajnoki döntőben (Fotó: PDC)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik