Darts-vb: Price fülhallgatóval védekezett, de így is kikapott Clemenstől

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2023.01.01. 21:49
A londoni dartsvilágbajnokság negyeddöntőjének esti mérkőzésén Gabriel Clemens meglepetésre 3:1-es vezetésre tett szert a jóval esélyesebb Gerwyn Price ellen. Mivel a korábbi világbajnok nem tudta elviselni a közönség ellenszenvét, felvett egy fülhallgatót. Más kérdés, hogy ez sem használt, mert Clemens nagy meglepetésre 5:1-re megnyerte a mérkőzést.

Fotó: Getty Images
Fotó: Getty Images
Fotó: Getty Images
Fotó: Getty Images
Fotó: Getty Images

A mérkőzés elején ebből még semmi sem látszott. Price rendesen bekezdett, 107-es körátlaggal 3–0-ra megnyerte az első szettet. Clemens persze nem hiába jutott el első németként ilyen messzire, és ezt bebizonyította a második szett 3–1-es megnyerésével. Clemens remekül dobta a tömeget a harmadik szettben is, de a kiszállózással meggyűlt a baja. A negyedik legben sorra elhibázta a kiszállókat, de szerencséjére Price sem használta ki az esélyét, és a német nagy nehezen D2-vel megnyerte a játékot és a szettet is.

És Clemens nem lassított. Varázslatos játékkal újabb kiszállócsatát nyert meg a negyedik szett negyedik legjében, így már 3:1-re vezetett.

Közben Price nem tudta elviselni, hogy a közönség nem mellette áll, hogy álladóan fújolnak, fütyülnek, így az ötödik szettre már fülhallgatóban tért vissza…


…más kérdés, hogy ez sem használt. Price képtelen volt összekapni magát, és semmi esélye sem volt az élete formájában játszó némettel szemben. Clemens végül 5:1-re nyert, és óriási meglepetésre bejutott a legjobb négy közé, ahol Michael Smith lesz az ellenfele.


Michael van Gerwen (holland, 3.)–Chris Dobey (angol, 22.)

Dobey megtapasztalhatta, hogy milyen, amikor Van Gerwen igazán beindul. A háromszoros világbajnok holland gyakorlatilag semmi esélyt sem adott az angolnak, aki a meccs nagy részében láthatóan bénultan dobálgatott, és mindössze három leget tudott megnyerni, szettet egyet sem.

A holland 102-es körátlagú klasszis produkcióval bizonyította, hogy első számú esélyese a világbajnoki címnek.

Az elődöntőben így Clemens–Smith és Van den Bergh–Van Gerwen mérkőzéseket rendeznek hétfőn.

DARTS
PDC-VILÁGBAJNOKSÁG, LONDON
NEGYEDDÖNTŐ

Gerwyn Price (walesi, 1., 94.58)–Gabriel Clemens (német, 25., 99.94) 1:5
Michael van Gerwen (holland, 3., 102.67)–Chris Dobey (angol, 22., 90.81) 5:0

Korábban:
Dimitri Van den Bergh (belga, 15., 95.49)–Jonny Clayton (walesi, 7., 93.92) 5:3
Michael Smith (angol, 4., 91.63)–Stephen Bunting (angol, 21., 97.16) 5:3

A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA (ágrajt szerint)
Gerwyn Price (walesi, 1.)–Gabriel Clemens (német, 25.) 1:5
Michael Smith (angol, 4.)–Stephen Bunting (angol, 21.) 5:3

Dimitri Van den Bergh (belga, 15.)–Jonny Clayton (walesi, 7.) 5:3
Michael van Gerwen (holland, 3.)–Chris Dobey (angol, 22.) 5:0

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik