Gary Anderson repülőrajtot vett a vb-n (Fotók: Twitter)

 

A kétszeres világbajnok Gary Anderson hét 180-assal és 100 feletti átlaggal (100.93) abszolválta a selejtezőből induló Jeff Smith elleni mérkőzést. A skót kiválóság a második szettben 131.93-as körátlagot ért el, ami a PDC-vb-k történetének második legjobb teljesítménye egy játszmán belül. A rekordot is Anderson tartja, aki a 2016-os elődöntőben 132.61-gyel és egy kilencnyilassal nyerte meg az első szettet Klaasen ellen.

A skót kiválóság ezúttal „megelégedett” egy tíz- és egy tizenegy nyilassal, miközben ellenfele a 80-as körátlagot sem érte el (78.38) – ennek fényében bravúr, hogy a kanadai tudott nyerni két leget.



A világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését a 27 éves holland Jan Dekker szolgáltatta, aki 3:1-re megverte honfitársát, a 2016-os elődöntős Jelle Klaasent. A 12. kiemelt brutálisan kezdte a meccset, az első játszmát 107.36-os átlaggal nyerte meg 3–0-ra, de aztán fordult a kocka. A második játszmában Dekker 3–1-gyel egyenlített, majd hasonló különbséggel a harmadik szettet is megnyerte. A negyedik játszmában 2–1-nél a kétszeres Premier League-résztvevő Klaasen öt szettnyilat rontott, majd Dekker 2–2-nél hátsó pályáról kidobta a D16-ot.

Klaasen 2014 óta először esett ki a világbajnokság első fordulójában, míg honfitársa az első győzelmét aratta a PDC-vb-ken. A második körben ezen az ágon a Klaasen–Bunting meccs helyett Dekker–Van den Bergh találkozóra kerül majd sor.

Jan Dekker kiejtette honfitársát, a 2016-os elődöntős Jelle Klaasent

A 19. kiemelt Joe Cullen és a PDC-vb-k történetében eddig nyeretlen Jermaine Wattimena a dobóstílusukból adódóan nagyon magas tempójú mérkőzést játszott egymással, amelyből a holland jött ki győztesen. Az előző hét világbajnokságán összesen egy győzelmet arató Cullen a döntő szettben 2–1-nél négy meccsnyilat rontott, majd a holland fordított, és 3–2-nél hátsó pályáról megnyerte a mérkőzést. Az angol játékos könnyeivel küszködve hagyta el a színpadot.

Ki nyeri a 2018-as londoni darts-vb-t?

A címvédő és világelső Michael van Gerwen győzelmével zárul a vb.   (6676)
Phil Taylor az utolsó vb-jén megszerzi a 17. végső győzelmét.   (3440)
2015 és 2016 után ismét Gary Anderson lesz a világbajnok.   (2226)
A felsoroltakon kívül más győzelmével zárul a vb.   (1316)
Összes szavazat: 13658
Szavazás kezdete: 2017. 12. 13
 

A 24 esztendős Benito van de Pas a tavalyi vb-n emlékezetes mérkőzést játszott Gary Andersonnal a harmadik fordulóban, ám 102.30-as átlaga ellenére 4–2-re kikapott. Ettől a teljesítménytől a holland most jócskán elmaradt (90.58), de a harmadik szettben megcsillogtatta tudását Steve West ellen, amikor 0:2, 2–2-nél 124-ről bull-lal szállt ki, életben tartva ezzel továbbjutási reményeit.

A negyedik játszmában azonban Van de Pas nem tudott robbantani, West ellenben ekkor játszott a legjobban, így 3–0-val befejezte a mérkőzést. A 42 éves angol versenyző a BDO-nál öt világbajnokságon vett részt, míg a PDC-nél ez a második vb-je, s most szerezte meg az első győzelmét.

A 2009-es elődöntős Mervyn King már 2:0-ra is vezetett a világranglistán 72. osztrák Zoran Lerchbacher ellen, mégis kikapott 3:2-re, ami annak fényében nem meglepő, hogy 82.89-es körátlaggal zárt. Az 51 éves angol 2:0 után fájdalmakkal küzdött, talán ezzel is magyarázható, hogy 74.86-os, 73.59-es és 80.50-es átlagot ért el a harmadik, a negyedik és az ötödik szettben, amelyek során összesen egy leget nyert. Lerchbacher korábban nemhogy meccset, de még játszmát sem nyert a PDC-vb-ken.


A 28. kiemelt Robert Thornton az első játszmát 113.76-os átlaggal nyerte meg a selejtezőből érkező Brendan Dolan ellen, aki a második szettben három 100 feletti kiszállóval (126, 104, 100) egyenlített, miközben a skót teljesítménye érthetetlen mértékben visszaesett (81.67). A harmadik játszmát Dolan 107-es check-outtal kezdte, onnantól viszont Thorntonnak volt több sikerélménye, még úgy is, hogy az első szettben hozott színvonalra nem tudta visszatornászni magát (3:1).

DARTS
PDC-VILÁGBAJNOKSÁG, LONDON

Délutáni program
SELEJTEZŐ

Brendan Dolan (északír)
–Alan Ljubic (horvát) 2:0
1. FORDULÓ
Benito van de Pas (holland, 14.)–Steve West (angol) 1:3
Mervyn King (angol, 22.)–Zoran Lerchbacher (osztrák) 2:3
Robert Thornton (skót, 28.)–Brendan Dolan (északír) 3:1

Esti program
SELEJTEZŐ

Jeff Smith (kanadai)
–Luke Humphries (angol) 2:0
1. FORDULÓ
Joe Cullen (angol, 19.)–Jermaine Wattimena (holland) 2:3
Jelle Klaasen (holland, 12.)–Jan Dekker (holland) 1:3
Gary Anderson (skót, 3.)–Jeff Smith (kanadai) 3:0

A VASÁRNAPI PROGRAM
13.30 (Tv: Sport2)
SELEJTEZŐ

Kenny Neyens (belga)–Jamie Lewis (walesi)
1. FORDULÓ
Alan Norris (angol, 15.)–Kim Viljanen (finn)
Kyle Anderson (ausztrál, 24.)–Peter Jacques (angol)
Jonny Clayton (walesi, 31.)–Kenny Neyens (belga)/Jamie Lewis (walesi)
20.00 (Tv: Sport2)
SELEJTEZŐ

Willard Bruguier (amerikai)–Cody Harris (új-zélandi)
1. FORDULÓ
James Wade (angol, 11.)–Keegan Brown (angol)
Dave Chisnall (angol, 8.)–Vincent van der Voort (holland)
Ian White (angol, 17.)–Willard Bruguier (amerikai)/Cody Harris (új-zélandi)

A PÁROSÍTÁS ÁGRAJZ SZERINT
1. FORDULÓ (a 32 közé jutásért)

Michael van Gerwen (holland, 1.)–Christian Kist (holland) 3:1
James Wilson (angol, 32.)–Krzysztof Ratajski (lengyel) 3:1
Gerwyn Price (walesi, 16.)–Ted Evetts (angol) 3:0
Ian White (angol, 17.)–Willard Bruguier (amerikai)/Cody Harris (új-zélandi)
Dave Chisnall (angol, 8.)–Vincent van der Voort (holland)
Steve Beaton (angol, 25.)–William O'Connor (ír) 3:1
Raymond van Barneveld (holland, 9.)–Richard North (angol)
Kyle Anderson (ausztrál, 24.)–Peter Jacques (angol)

Mensur Suljovic (osztrák, 5.)–Kevin Painter (angol)
Robert Thornton (skót, 28.)–Brendan Dolan (északír) 3:1
Jelle Klaasen (holland, 12.)–Jan Dekker (holland) 1:3
Stephen Bunting (angol, 21.)–Dimitri Van den Bergh (belga) 1:3
Daryl Gurney (északír, 4.)–Ronny Huybrechts (belga)
John Henderson (skót, 29.)–Marko Kantele (finn)
Michael Smith (angol, 13.)–Steve Lennon (ír)
Rob Cross (angol, 20.)–Aszada Szeigo (japán) 3:0

Peter Wright (skót, 2.)–Diogo Portela (brazil)
Jonny Clayton (walesi, 31.)–Kenny Neyens (belga)/Jamie Lewis (walesi)
Alan Norris (angol, 15.)–Kim Viljanen (finn)
Kim Huybrechts (belga, 18.)–James Richardson (angol)
Adrian Lewis (angol, 7.)–Alekszandr Oreskin (orosz)/Kevin Münch (német)
Cristo Reyes (spanyol, 26.)–Antonio Alcinas (spanyol)
Simon Whitlock (ausztrál, 10.)–Martin Schindler (német)
Darren Webster (angol, 23.)–Devon Petersen (dél-afrikai)

Phil Taylor (angol, 6.)–Chris Dobey (angol) 3:1
Justin Pipe (angol, 27.)–Cung Hsziao-csen (kínai)/Bernie Smith (új-zélandi)
James Wade (angol, 11.)–Keegan Brown (angol)
Mervyn King (angol, 22.)–Zoran Lerchbacher (osztrák) 2:3
Gary Anderson (skót, 3.)–Jeff Smith (kanadai) 3:0
Mark Webster (walesi, 30.)–Kai Fan Leung (hongkongi)/Paul Lim (szingapúri)
Benito van de Pas (holland, 14.)–Steve West (angol) 1:3
Joe Cullen (angol, 19.)–Jermaine Wattimena (holland) 2:3