Lennon győzelme Ratajski ellen a vb eddigi legnagyobb meglepetése! (Fotó: Sky Sports)

 
Váratlanul szoros volt az angol Ryan Joyce és a cseh Roman Benecky összecsapása a délután első találkozójaként. Joyce 2:0-ra is vezetett már, amikor a kelet-európai selejtezőből kvalifikáló Benecky is „megérkezett” a meccsbe. A cseh nagyon összekapta magát, és remek játékkal egyenlített. A döntő szettben vezetett, és könnyen kétleges is lehetett volna az előnye, de Joyce nagy nehezen behozta a hátrányát, pedig a csehnek meccsnyila is volt. Az ötödik szett tehát döntő legbe torkollott. Ezt Benecky kezdhette, de pont ekkor remegett meg a keze, és a nagyobb rutinú Joyce megnyerte a végsőkig kiélezett csatát.

 

Az ír Keane Barry és a hongkongi Royden Lam meccse inkább izgalmas volt, mint színvonalas, a körátlag egyiküknél sem érte el a 85-öt. Közöttük is döntő szettben dőlt el a csata sorsa, ezt az esélyesebb Barry 3–1-re húzta be.

 

 

Jermaine Wattimena rendkívül szomorúan hagyta el a színpadon a Borisz Kolcov elleni vereség után. A holland minden bizonnyal nagy tervekkel érkezett az Alexandra Palace-ba, ám a remek formában játszó orosz gyorsan keresztülhúzta a számításait. Kolcov meglepetésre 3:0-ra győzött. Pedig Wattimena jobb körátlagot ért el, ám Kolcov jobban kiszállózott, minden szettben övé volt a végső szó.


 

A délutáni program egyetlen második fordulós meccsén a 12. helyen kiemelt Krzysztof Ratajski elveszítette az első szettet Steve Lennon ellen, ám a másodikban megcsillogtatta igazi klasszisát. A második leget egy kétbullos, D16-os kiszállóval nyerte meg, és végül 3–0-val egyenlített a szettek tekintetében.


 

A harmadik szett ismét Lennoné lett, pedig ekkor az ír mindössze 18 százalékkal kiszállózott, és a körátlaga is rosszabb volt Ratajskiénál. Viszont a statisztika ekkori állása szerint 32-szer dobhatott duplára a legért, míg Ratajski csak 12-szer. Tehát volt miből hibáznia.

A negyedik szett végletekig kiélezett csatát hozott, aminek végét Lennon bírta jobban, így behúzva ezt a leget 3:1-re megnyerte a párharcot. Ratajski kiesése a vb eddigi legnagyobb meglepetése!

 

 

DARTS
PDC-VILÁGBAJNOKSÁG, LONDON
AZ 1. ÉS A 2. FORDULÓ MENETRENDJE

Délutáni kör
1. FORDULÓ
Ryan Joyce (angol, 93.44)–Roman Benecky (cseh, 86.8) 3:2
Keane Barry (ír, 83.59)–Royden Lam (hongkongi, 81.61) 3:2
Jermaine Wattimena (holland, 90.84)–Borisz Kolcov (orosz, 90.5) 0:3
2. FORDULÓ
Krzysztof Ratajski (lengyel, 12., 94.39)–Steve Lennon (ír, 91.34) 1:3

20.00: esti kör (Tv: Sport1)
1. FORDULÓ
Joe Murnan (angol)–Paul Lim (szingapúri)
William Borland (skót)–Bradley Brooks (angol)
Ross Smith (angol)–Jeff Smith (kanadai)
2. FORDULÓ
Peter Wright (skót, 2.)–Ryan Meikle (angol)

AZ 1. FORDULÓ TELJES PÁROSÍTÁSA
Ritchie Edhouse (angol)
–Peter Hudson (angol) 3:2
Steve Beaton (angol)–Fallon Sherrock (angol)
Ross Smith (angol)–Jeff Smith (kanadai)
Jermaine Wattimena (holland)–Borisz Kolcov (orosz) 0:3
Keane Barry (ír)–Royden Lam (hongkongi) 3:2
Lewis Williams (walesi)–Sibata Tojokazu (japán)
Ron Meulenkamp (holland)–Lisa Ashton (angol) 3:0
William O'Connor (ír)–Danny Lauby Jr. (amerikai) 3:2
Maik Kuivenhoven (holland)–Ky Smith (ausztrál)
Adam Hunt (angol)–Boris Krcmar (horvát)
Ted Evetts (angol)–Jim Williams (walesi)
Martijn Kleermaker (holland)–John Michael (görög)
Florian Hempel (német)–Martin Schindler (német)
Jamie Hughes (angol)–Raymond Smith (ausztrál)
Steve Lennon (ír)–Madars Razma (lett) 3:1
Ryan Joyce (angol)–Roman Benecky (cseh) 3:2
Ryan Meikle (angol)–Fabian Schmutzler (német) 3:0
Luke Woodhouse (angol)–James Wilson (angol)
William Borland (skót)–Bradley Brooks (angol)
Jason Heaver (angol)–Gordon Mathers (ausztrál)
Jason Lowe (angol)–Daniel Larsson (svéd)
Alan Soutar (skót)–Diogo Portela (brazil)
Joe Murnan (angol)–Paul Lim (szingapúri)
Callan Rydz (angol)–Jamada Juki (japán)
Chas Barstow (angol)–John Norman Jnr (kanadai) 3:1
Rusty-Jake Rodriguez (osztrák)–Ben Robb (új-zélandi)
Darius Labanauskas (litván)–Mike De Decker (belga)
Rowby-John Rodriguez (osztrák)–Nick Kenny (walesi)
Adrian Lewis (angol)–Matt Campbell (kanadai) 3:1
Scott Mitchell (angol)–Chris Landman (holland) 0:3
Raymond van Barneveld (holland)–Lourence Ilagan (Fülöp-szigeteki)
Ricky Evans (angol)–Nitin Kumar (indiai) 3:0

2. FORDULÓ (ágrajz szerint)
Gerwyn Price (walesi, 1.)
–Ritchie Edhouse (angol) 3:1
Kim Huybrechts (belga, 32.)–Steve Beaton (angol)/Fallon Sherrock (angol)
Stephen Bunting (angol, 16.)–Ross Smith (angol)/Jeff Smith (kanadai)
Dirk van Duijvenbode (holland, 17.)–Borisz Kolcov (orosz)
Jonny Clayton (walesi, 8.)–Keane Barry (ír)
Gabriel Clemens (német, 25.)–Lewis Williams (walesi)/Sibata Tojokazu (japán)
Michael Smith (angol, 9.)–Ron Meulenkamp (holland)
Glen Durrant (angol, 24.)–William O'Connor (ír)

James Wade (angol, 4.)–Maik Kuivenhoven (holland)/Ky Smith (ausztrál)
Vincent van der Voort (holland, 29.)–Adam Hunt (angol)/Boris Krcmar (horvát)
Joe Cullen (angol, 13.)–Ted Evetts (angol)/Jim Williams (walesi)
Simon Whitlock (ausztrál, 20.)–Martijn Kleermaker (holland)/John Michael (görög)
Dimitri Van den Bergh (belga, 5.)–Florian Hempel (német)/Martin Schindler (német)
Devon Petersen (dél-afrikai, 28.)–Jamie Hughes (angol)/Raymond Smith (ausztrál)
Krzysztof Ratajski (lengyel, 12.)–Steve Lennon (ír) 1:3
Mervyn King (angol, 21.)–Ryan Joyce (angol)

Peter Wright (skót, 2.)–Ryan Meikle (angol)
Damon Heta (ausztrál, 31.)–Luke Woodhouse (angol)/James Wilson (angol)
Ryan Searle (angol, 15.)–William Borland (skót)/Bradley Brooks (angol)
Danny Noppert (holland, 18.)–Jason Heaver (angol)/Gordon Mathers (ausztrál)
José de Sousa (portugál, 7.)–Jason Lowe (angol)/Daniel Larsson (svéd)
Mensur Suljovic (osztrák, 26.)–Alan Soutar (skót)/Diogo Portela (brazil)
Nathan Aspinall (angol, 10.)–Joe Murnan (angol)/Paul Lim (szingapúri)
Brendan Dolan (északír, 23.)–Callan Rydz (angol)/Jamada Juki (japán)

Michael van Gerwen (holland, 3.)–Chas Barstow (angol)
Chris Dobey (angol, 30.)–Rusty-Jake Rodriguez (osztrák)/Ben Robb (új-zélandi)
Dave Chisnall (angol, 14.)–Darius Labanauskas (litván)/Mike De Decker (belga)
Luke Humphries (angol, 19.)–Rowby-John Rodriguez (osztrák)/Nick Kenny (walesi)
Gary Anderson (skót, 6.)–Adrian Lewis (angol) 3:1
Ian White (angol, 27.)–Chris Landman (holland)
Rob Cross (angol, 11.)–Raymond van Barneveld (holland)/Lourence Ilagan (Fülöp-szigeteki)
Daryl Gurney (északír, 22.)–Ricky Evans (angol) 3:1