Darts-vb: Anderson, Wade és Wright nyert, Cross kiesett

KRASZNAI BENCEKRASZNAI BENCE
Vágólapra másolva!
2021.12.30. 23:46
null
Gary Anderson remek mérkőzésen nyert Rob Cross ellen (Fotó: Getty Images)
A 2015-ben és 2016-ban győztes Gary Anderson végletekig kiélezett összecsapáson 4:3-ra legyőzte a 2018-as trófea tulajdonosát, Rob Crosst a Londonban zajló PDC-dartsvilágbajnokság csütörtöki versenynapjának esti programjában, amelyben James Wade és a szintén vb-győztes Peter Wright is negyeddöntőbe jutott.

 

Rob Cross (PDC–11.) jobban kezdett skót riválisánál, az első két leg az övé lett. A jó játéka hamarosan alább hagyott, Gary Anderson (PDC–6.) egyenlített, de az angol 3:2-vel így is behúzta az első szettet. Csakhogy Cross olyannyira kizökkent, hogy a második szettben 86.64-es, a harmadikban 89.43-es, míg a negyedikben 88.93-as átlagot dobott, és ez kevésnek bizonyult ahhoz, hogy bármelyiket megnyerje. Gary Anderson 3:1-es előnyre tett szert, hajszálra került a továbbjutástól, ám az ötödik felvonásban ő is visszaesett, és Cross 144-es kiszállóval 3:2-re szépített. Az angol ezt követően rátalált önmagára, és 108.51-es átlaggal úgy győzött az hatodik játékrészben, hogy Andersonnak volt egy meccsnyila a bullra. Crossé lett az első leg a záró szettben, de a folytatásban elveszítette a kezdését, és ez megbosszulta magát: Gary Anderson megnyerte a soron következő három leget, így a mérkőzést is, 4:3-ra. A skót Luke Humphries (PDC–19.) ellen játszhat az elődöntőért.


A világranglista második helyezettje, a 2020-ban világbajnok Peter Wright a 15. pozícióban tanyázó Ryan Searle-lel nézett farkasszemet. Az első szettben egyikük sem teljesített igazán jól, a mérleg nyelve a skót felé billent, 1:0-ás vezetésre tett szert. Wright a második játékrészt is megnyerte, a meccs ezen szakaszában 108.23-as átlaggal dobott (2:0). Searle a harmadik szettben szépített (2:1), de Wright a következő etapban visszaállította a különbséget (3:1). Három-eggyel az ötödik felvonás is Wrighté lett, tehát 4:1-es sikerrel bejutott a negyeddöntőbe, amelyben az eddig mindössze egy szettet veszítő Callan Rydz (PDC–36.) lesz az ellenfele.


James Wade (PDC–4.) az egyetlen versenyben maradt holland, Martijn Kleermakerrel (PDC–50.) szemben lépett színpadra, s rendkívül magabiztos, 4:0-ás diadalt aratott úgy, hogy mindössze négy leget veszített. Az angol 93.15-ös átlagot ért el (a holland 88.98-asat), és érdekesség, hogy a mostani világbajnokságon eddig még egyszer sem dobott 180-at. James Wade-nek Mervyn Kinggel (PDC–21.) kell megküzdeni a legjobb nyolc között.


December 31-én nem rendeznek mérkőzéséket, az Alexandra Palace legközelebb 2022-ben, január 1-jén nyitja meg kapuit, és a negyeddöntővel folytatódik a világbajnokság.

DARTS
PDC-DARTSVILÁGBAJNOKSÁG, LONDON
A 13. nap mérkőzései

James Wade (angol, 4., 93.15)–Martijn Kleermaker (holland, 88.98) 4:0
Gary Anderson (skót, 6., 97.27)–Rob Cross (angol, 11., 93.36) 4:3
Peter Wright (skót, 2., 98.91)–Ryan Searle (angol, 15., 88.24) 4:1

KORÁBBAN
Raymond Smith (ausztrál, 83.72)–Mervyn King (angol, 21., 87.29) 3:4
Alan Soutar (skót, 87.79)–Callan Rydz (angol, 96.43) 1:4
Chris Dobey (angol, 30., 97.81)–Luke Humphries (angol, 19., 97.77) 3:4

A NYOLCADDÖNTŐ TELJES PÁROSÍTÁSA (ágrajz szerint)
Gerwyn Price (walesi, 1.)
–Dirk van Duijvenbode (holland, 17.) 4:1
Jonny Clayton (walesi, 8.)–Michael Smith (angol, 9.) 3:4
James Wade (angol, 4.)–Martijn Kleermaker (holland) 4:0
Raymond Smith (ausztrál)–Mervyn King (angol, 21.) 3:4

Peter Wright (skót, 2.)–Ryan Searle (angol, 15.) 4:1
Alan Soutar (skót)–Callan Rydz (angol) 1:4
Chris Dobey (angol, 30.)–Luke Humphries (angol, 19.) 3:4
Gary Anderson (skót, 6.)–Rob Cross (angol, 11.) 4:3

A NEGYEDDÖNTŐ TELJES PÁROSÍTÁSA (ágrajz szerint)
Gerwyn Price (walesi, 1.)–Michael Smith (angol, 9.)
James Wade (angol, 4.)–Mervyn King (angol, 21.)

Peter Wright (skót, 2.)–Callan Rydz (angol)
Luke Humphries (angol, 19.)–Gary Anderson (skót, 6.)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik