Darts-vb: Anderson és Price is hatalmasat küzdött – várhatják a nyolcaddöntőt

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2020.12.28. 23:59
null
Dolan csak megszorongatni tudta Price-t, legyőzni nem (Fotó: Getty Images)
A maximális hét szettben nyert a kétszeres világbajnok Gary Anderson, valamint a harmadik kiemelt Gerwyn Price a londoni PDC-dartsvilágbajnokság harmadik fordulójának esti játéknapján, míg a délutáni programban Vincent van der Voort a hatodik helyen kiemelt Nathan Aspinallt búcsúztatta.

 

Hatalmas csatát hozott az első esti mérkőzés, amelyen a 20. kiemelt Mensur Suljovic nézett farkasszemet a kétszeres világbajnok Gary Andersonnal. Az osztrák próbálta lassítani a játékot, ám az első szett végén döntő pillanatban hibázott el három nyilat, így végül Gary Anderson vittel el az első játszmát. Az osztrák játékos azonban nem hagyta magát és egy fontos brékkel kiegyenlített.

A harmadik szett ismét a lehető legszorosabb volt, amelyben újfent az utolsó leg döntött. Ezután viszont sorozatban hatot is Suljovic nyert, így a mérkőzésen először vezetett.

Az hatodik és hetedik szett azonban ismét a skót játékosról szólt, ezúttal ő adott egy „6–0-t", amivel abszolválta a találkozót és bejutott a nyolcaddöntőbe.

ANDERSON GYŐZTES LEGJE


Gerwyn Price és Brendon Dolan mérkőzése is elképesztően szoros volt. Az első szettben mindketten hozták a saját kezdéseiket, s mivel a walesi kezdte a találkozót, így ő szerzett vezetést. A második játszmában az északír játékos le tudta brékelni Price-t és kiegyenlített.

A harmadikban megtört a jég és hátsó pályáról leget nyert a harmadik kiemelt és 3–0-val hozta a szettet. A negyediket Dolan kezdhette, és mivel nem volt brék, kiegyenlített. Az ötödik játszmát ismét Price nyerte – 170-es kiszállóval –, de a 30. kiemelt északír versenyző ezúttal is egalizált.

A hetedik szett elején Price egy kis nyomást tett ellenfelére azzal, hogy 170-ről csupán lekerekített, ám Dolen 63 egységről magabiztosan kiszállt. A végletekig kiélezett meccs végén végül a harmadik kiemelt örülhetett és várhatja a Mervyn King elleni szerdai nyolcaddöntőt.

PRICE 170-ES KISZÁLLÓJA


A nap utolsó mérkőzésén a Premier League címvédője, Glen Durrant, az amerikai Danny Baggishel játszott. Nagyon magabiztosan kezdett az angol játékos, aki három szettes előnyre tett szert és a negyedik játszmában 2–2-nél bebiztosíthatta volna a győzelmét. Baggish azonban magára talált, lebrékelte Durrantet, majd a következő szettet is elhozta.

Az egyenlítés azonban nem jött össze, a hatodik játszmát hatalmas küzdelemben Durrant nyerte, így ő mérkőzhet meg a nyolcaddöntőben Dirk van Duijvenbode ellen.

BAGGISH FELTÁMADÁSÁNAK PILLANATA

 

DARTS
PDC-VILÁGBAJNOKSÁG, 11. NAP

José de Sousa (portugál, 14.) (103.62)–Mervyn King (angol, 19.) (103.47) 0:4
Dirk van Duijvenbode (holland) (104.09)–Adam Hunt (angol) (97.39) 4:0
Nathan Aspinall (angol, 6.) (91.03)–Vincent van der Voort (holland, 27.) (93.77) 2:4
Gary Anderson (skót, 13.) (92.49)–Mensur Suljovic (osztrák, 20.) (89.78) 4:3
Gerwyn Price (walesi, 3.) (99.74)–Brendan Dolan (északír, 30.) (97.30) 4:3
Glen Durrant (angol, 12.) (95.41)–Danny Baggish (amerikai) (91.59) 4:2

A KEDDI PROGRAM
3. forduló
13.10: délutáni szakas (Tv: Sport2)
James Wade (angol, 7.)–Stephen Bunting (angol, 26.)
Daryl Gurney (északír, 11.)–Chris Dobey (angol, 22.)
Jason Lowe (angol)–Devon Petersen (dél-afrikai, 29.)
19.10: esti szakasz (Tv: Sport2)
Dave Chisnall (angol, 8.)–Danny Noppert (holland, 25.)
nyolcaddöntő
Gabriel Clemens (német, 31.)–Krzysztof Ratajski (lengyel, 15.)
Michael van Gerwen (holland, 1.)–Joe Cullen (angol, 16.)

A 3. FORDULÓ PÁROSÍTÁSA ÁGRAJZ SZERINT
Michael van Gerwen (holland, 1.)
–Ricky Evans (angol, 32.) 4:0
Joe Cullen (angol, 16.)–Jonny Clayton (walesi, 17.) 4:3
Dave Chisnall (angol, 8.)–Danny Noppert (holland, 25.)
Dimitri Van den Bergh (belga, 9.)–Jermaine Wattimena (holland, 24.) 4:0

Jason Lowe (angol)–Devon Petersen (dél-afrikai, 29.)
Gary Anderson (skót, 13.) (92.49)–Mensur Suljovic (osztrák, 20.) (89.78) 4:3
Dirk van Duijvenbode (holland) (104.09)–Adam Hunt (angol) (97.39) 4:0
Glen Durrant (angol, 12.) (95.41)–Danny Baggish (amerikai) (91.59) 4:2

Peter Wright (skót, 2.)–Gabriel Clemens (német, 31.) 3:4
Krzysztof Ratajski (lengyel, 15.)–Simon Whitlock (ausztrál, 18.) 4:0
James Wade (angol, 7.)–Stephen Bunting (angol, 26.)
Kim Huybrechts (belga)–Ryan Searle (angol) 2:4

Gerwyn Price (walesi, 3.) (99.74)–Brendan Dolan (északír, 30.) (97.30) 4:3
José de Sousa (portugál, 14.) (103.62)–Mervyn King (angol, 19.) (103.47) 0:4
Nathan Aspinall (angol, 6.) (91.03)–Vincent van der Voort (holland, 27.) (93.77) 2:4
Daryl Gurney (északír, 11.)–Chris Dobey (angol, 22.)

A mérkőzések a harmadik fordulóban már az egyik fél negyedik megnyert játszmájáig tartanak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik