Darts: Van den Bergh alatt rezgett a léc, Clayton gálázott a bahreini nyitányon

L. M.L. M.
Vágólapra másolva!
2023.01.12. 22:34
null
Dimitri Van den Bergh a vártnál nehezebben jutott a legjobb nyolc közé Bahreinben (Fotó: PDC)
Csütörtök délután kezdetét vette a World Series of Darts 2023-as idénye, amelynek első állomásán, Bahreinben léptek tábla elé a sportág legjobbjai.

 

A torna első körében (nyolcaddöntő) a nyolc meghívott egy-egy, Ázsiát képviselő játékossal játszott, akik közül két bahreini először szerepelt televíziós meccsen.

A nyitó mérkőzésen a belga Dimitri Van den Bergh kis híján búcsúzott, 5–5-ös állásnál Fülöp-szigeteki ellenfele, Alain Abiabi még meccsnyílig is eljutott, de nem tudta az egyetlen lehetőségét kihasználni.

 

Rob Cross könnyedén verte indiai ellenfelét, Luke Humphries pedig ugyan 1–3-as hátrányba került, de felállt és hozta a kötelezőt a hongkongi Leung Man Lok ellen.

Gerwyn Price és a szingapúri legenda, Paul Lim összecsapása ígérkezett a nap slágermeccsének, és két legig úgy is nézett ki, hogy Lim akár komolyan megszorongathatja a korábbi világelsőt, ám a walesi kétszer is brékelte, majd egy 139-es kiszállóval megnyerte a találkozót.

A skót Peter Wright 6–3-ra legyőzte a japán Szuzuki Torut, Raymond van Barneveld is felülmúlta japán ellenfelét, Jamada Jukit, míg Michael Smithnek meg sem kottyant Abdulnaszer Juszuf, 6–1-re verte a bahreinit, aki igen csekély, 63.15-ös átlagot hozott össze.

Nem úgy, mint Jonny Clayton, aki 103.66-nál állt meg, a negyedik legig ráadásul 115 felett átlagolt és könnyedén, 6–0-val jutott a legjobb nyolc közé.

A torna során a nyolcad- és negyeddöntőkben hat, az elődöntőkben hét, a döntőben pedig nyolc leget kell nyerni a győzelemhez.

DARTS, BAHREIN MASTERS
NYOLCADDÖNTŐ

Dimitri Van den Bergh (belga)–Alain Abiabi (Fülöp-szigeteki) 6–5
Rob Cross (angol)–Nitin Kumar (indiai) 6–2
Luke Humphries (angol, 4.)–Leung Man Lok (hongkongi) 6–3
Gerwyn Price (walesi, 3.)–Paul Lim (szingapúri) 6–2
Peter Wright (skót, 2.)–Szuzuki Toru (japán) 6–3
Michael Smith (angol, 1.)–Abdulnaszer Juszuf (bahreini) 6–1
Raymond van Barneveld (holland)–Jamada Juki (japán) 6–2
Jonny Clayton (walesi)–Basszim Mahmud (bahreini) 6–0

A negyeddöntő párosítása:
Michael Smith–Dimitri Van den Bergh
Luke Humphries–Raymond van Barneveld
Peter Wright–Rob Cross
Gerwyn Price–Jonny Clayton

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik