Darts: újabb fiatal nyert bajnoki fordulót a felnőttek között

Vágólapra másolva!
2022.04.26. 09:15
null
A színpadon a férfiverseny első nyolc helyezettje: balról a negyedik Borbély András (Fotó: Kurucz Tamás)
A dartssport legrangosabb, egész éven átívelő itthoni sorozata, a steel egyéni nemzeti bajnokság a harmadik fordulójához érkezett (a nyolcból), és már másodszor győzött utánpótláskorú játékos a férfiaknál. A második versenyt a 16 éves Papp Rajmund nyerte meg, a legutóbbi állomáson, Érden a nála két hónappal fiatalabb Borbély András.


TAKÁCS GÁBOR REMEKELT IZLANDON
Takács Gábor Reykjavíkban vasárnap WDF-versenyt nyert: a bronzkategóriás Winmau Iceland Openen előbb a csoportjában nyerte meg mind az öt mérkőzését, aztán az egyenes kieséses szakaszban ehhez újabb öt sikert tett hozzá, összesen 46 leget nyert és csupán 17-et vesztett.

A Borbély András–Kámán Lehel érdi döntő előbbi győzelmével ért véget, és így épp ők ketten holtversenyben vezetnek a bajnoki pontversenyben. A rutinos Rucska Józseftől vették át a vezetést, ő vágott neki első kiemeltként a fordulónak – ki más állítaná meg ilyenkor, mint a saját felesége? Persze ha hozzátesszük, hogy a feleség, Ihász Veronika részt vehetett, mi több, mecset nyert és a kilencedik helyen végzett a sportág világbajnokságán a hónap elején a hölgyek között... Itthon viszont szokása szerint a férfiaknál indult, és eljutott egészen a negyeddöntőig, tehát négy győzelmet aratott.

Borbély Andrásnak alaposan meg kellett dolgoznia a győzelemért, mert kifejezetten nehéz ága volt: Barta Zsolt (6–3), Soltész István (6–1), Börzsei János (6–3) és Darányi Zoltán (7–3) kiverésével jutott el a negyeddöntőig. Onnantól már a cikkünk alján található eredményblokkban láthatóak a diadalai, ahogy az is, hogy az utolsó három fordulóban, azon belül is a legjobb nyolc és négy között nem verdesték az eget a körátlagok. De a meglepetésemberek megdolgoztak azért, hogy ott legyenek, Borbély pedig tudott szintet emelni, a fináléban 80 fölé került – ezért is nyert.

A nőknél 27 indulóból ismét Ölei Annamária bizonyult a legjobbnak.

DARTS
STEEL EGYÉNI NEMZETI BAJNOKSÁG, 3. FORDULÓ, ÉRD

Férfiak. Negyeddöntő: Kámán Lehel (Szombathelyi DCSE, 2. kiemelt, 72.6)–Adorján Ádám (Szekszárdi Sportközpont Nonprofit Kft., 65.8) 7–0, Borbély András (Pápai Holdkő DC, 4., 79.11)–Jehirszki György (Tököli DK, 5., 69.10) 7–3, Ancsin László (Békéscsabai DSE, 73.7)–Ihász Veronika (Győri DC, 16., 68.9) 7–2, Major Nándor (Kaposvári DK, 63.50)–Kádár Krisztián (Pécsi DC, 61.24) 7–5. Elődöntő: Kámán (77.77)–Major (72.29) 9–5, Borbély (73.22)–Ancsin (66.99) 9–3. Döntő: Borbély (83.33)–Kámán (76.97) 11–5. A pontverseny állása: 1. Borbély és Kámán 168-168, 3. Rucska József (Honvéd Auróra SE) 140, 4. Papp Rajmund (Vecsési SE) 128, 5. Jehirszki 108, 6. Kovács Patrik (Honvéd Auróra SE) 100, 7. Vida Mihály (Hírös Hunok DC) 76, 8. Ancsin 72

Nők. Negyeddöntő: Turai Krisztina (Szolnoki Baglyok DC)–Erdei Nóra (Phoenix DSE, 1.) 6–5, Ölei Annamária (Győri DC, 2.)–Endrődi Krisztina (Smile DC) 6–1, Csombok Krisztina (Smile DC, 4.)–Mikó Alexandra (Salgótarjáni Párducok DC) 6–1, Cserpes Ágnes (Újpalotai KDC)–Sorger Antónia (Érd-EL SE) 6–5. Elődöntő: Ölei–Cserpes 6–3, Csombok–Turai 6–0. Döntő: Ölei (50.34)–Csombok (44.97) 7–0. A pontverseny állása: 1. Ölei 106, 2. Erdei 90, 3. Csombok és Kovács Tamara (Szolnoki Baglyok DC) 70-70, 5. Cserpes és Turai 56-56, 7. Sorger 44, 8. Puskás (Vecsési SE) 42

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik