Darts: örök másodikból világelső – portré Michael Smithről, aki felért a csúcsra

S. B.S. B.
Vágólapra másolva!
2023.01.04. 18:56
null
Michael Smith örök másodikból világelső lett (Fotó:AFP)
Mint beszámoltunk róla, Michael Smith lett a 2023-as dartsvilágbajnok, a vb döntőjében legyőzte Michael van Gerwent. A 32 éves, Bully Boy becenéven is ismert játékos fiatalon egy farmon dolgozott és asztalosnak tanult, majd egy baleset vezette őt a dartshoz, amit egyáltalán nem bánt meg...


Asztalos vagy sportoló?

Smith 1990-ben egy angol városban, St. Helensben született és viszonylag sokáig nem állt hozzá közel a darts, viszont egy baleset miatt belekezdett a sportágba, ami megváltoztatta az egész életét. Tizenöt éves volt, amikor kerékpárjáról leesve eltörte csípőjét, így hónapokig mankó használatára kényszerült. Ebben az időszakban nemcsak megismerkedett a sportággal, hanem meg is dobta élete első 180-át. Ugyan a középiskola után elkezdett asztalosnak tanulni, mégis a darts maradt az életében a fő prioritás. Otthagyta az iskolát, hogy versenyekre járjon, és elmondása szerint ez élete legjobb döntésének bizonyult.

A becenév, ami sár és tehéntrágya között született

Mára a legtöbben Bully Boy (erőszakos fiú) néven ismerik Smitht, viszont kevesen tudják, hogy ennek a névnek valójában semmi köze a dartshoz. Még profi pályafutása előtt Smith egy farmon is kipróbálta magát, ahol a fiatal tehenek megjelölésében segédkezett. Mivel ez a folyamat nem egyszerű, a fiatal fiú a sárban és a tehéntrágyában terítette le a borjakat igen agresszív módon, és ennek köszönhetően nevezte el a farm tulajdonosa Bully Boy-nak.

Az örök második

Az angol versenyző 2009-ben debütált a UK Openen, egy évvel később már a legjobb 32-ig eljutott, és már ekkor sokan ígéretes tehetségnek tartották. Ezt bizonyította is 2013-ban, amikor megnyerte a PDC utánpótlás-világbajnokságát a mezőnyből egyértelműen kimagasló teljesítménnyel.


A felnőttmezőnyben 2012-től minden alkalommal részt vett a világbajnokságon, a közönség nagy része 2014-ben ismerte őt el, amikor a vb második körében 4:3-ra győzedelmeskedett a darts legendája, Phil Taylor felett. 2016-ban szintén fontos mérföldkőhöz érkezett, amikor egészen az elődöntőig menetelt a vb-n, s ott egy végletekig szoros összecsapáson maradt alul Raymond van Barnevelddel szemben.

Ezt követően két évre volt szüksége és be is jutott élete első világbajnoki döntőjébe, ám csúfos vereséget szenvedett Michael van Gerwentől – aki ellen kedden megszerezte első vb-győzelmét. E siker előtt hétszer is a végső meccsen vallott kudarcot, ebből kétszer a világbajnokság döntőjében maradt alul. Természetesen ezek után a szurkolók többször csak örök másodiknak nevezték, amit egészen mostanáig nem volt képes lemosni magáról.

Minden jó, ha a vége jó

Kedden véglegesen megcáfolta a kételkedőket, hiszen minden idők egyik legjobb meccsén felülmúlta a háromszoros világbajnok Van Gerwent és ennek köszönhetően a világranglista első helyére ugrott.


A megpróbáltatások ellenére amikor arról kérdezték Smitht, ezt tartja-e élete csúcspontjának, így felelt:

„Nem, életem csúcspontjai a fiaim, akik ott ülnek.”

Ez a kijelentés azért volt érdekes, mert az eldöntőről az angol „kitiltotta” feleségét és a két fiát, mert szerinte túlságosan eltereli a figyelmét, ha jelen vannak. Mindezek ellenére a döntőre mégis beengedte a családot, sőt, a trófea átadása után már velük együtt ünnepelt.

Smith fiai végül mégis szerencsét hoztak (Fotó: AFP)
Smith fiai végül mégis szerencsét hoztak (Fotó: AFP)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik