Darts: Kovács Patrik mindhárom őszi ET-versenyen ott lesz

Vágólapra másolva!
2023.06.06. 11:28
null
Kovács Patrik (Fotó: PDC Hungarian Fan Club/Facebook – szerkesztve)
Mindhárom őszi PDC European Tour-versenyen ott lesz Kovács Patrik, aki a hét végi selejtezőben sikerrel vette a szeptemberi jenai és az októberi hildesheimi torna selejtezőjét.

A térségi kvalifikációs viadalon Kovács kiemelkedően játszott, a június végi-július eleji trieri torna selejtezőjén az elődöntőben 5–4-re még kikapott, de aztán a következő két kvalifikációs versenyt megnyerte.

A szeptemberi budapesti tornára Kovács már azzal indulási jogot szerzett, hogy megnyert egy korábbi selejtezőtornát, és azzal ranglistapontokat szerzett, így legjobb magyar játékosként automatikus induló lett.

A hét végén az is eldőlt, hogy a térségünkből Sebastian Bialecki indulhat a Hungarian Darts Trophyn. Kovács és a lengyel mellett erre még a skót Andy Boulton és az angol Scott Mitchell szerzett jogot hivatalosan. A PDC Pro Tour-ranglistájának augusztus 15-i állása szerint az első 16 lesz a kiemelt, a többi Tour-kártyásnak augusztus 28-án tartanak selejtezőt, onnan 24-en érkeznek, lesz egy észak-európai kvalifikációs torna júliusban (1 fő), és 3 magyar jut be a szeptember 21-i hazai selejtezőtornáról.

A hét végén az is eldőlt, hogy a World Series lengyelországi versenyén Major Nándor képviseli Magyarországot. Major a hazai döntőben Kovács Patrikot győzte le 5–3-ra, így a július 7-én és 8-án Varsóban esedékes viadalon – amely nem ranglistaverseny – ott lesz a 16 résztvevő között, és biztosan játszik egy világsztárral.

A European Tour versenyeit Magyarországon a Max4, a World Seriest a Sport Tv közvetíti.

A PDC EUROPEAN TOUR 2023-AS VERSENYEI
időponttornahelyszíndöntő
Február 24–26.Baltic Sea Darts OpenKiel, NémetországDave Chisnall–Luke Humphries 8–5
Március 24–26.European Darts OpenLeverkusen, NémetországGerwyn Price–Dirk van Duijvenbode 8–7
Március 31–április 2.International Darts Open
Riesa, NémetországGerwyn Price–Michael van Gerwen 8–4
Április 8–10.German Darts Grand PrixMünchen, NémetországMichael Smith–Nathan Aspinall 8–5
Április 21–23.Austrian Darts Open
Graz, Ausztria
Jonny Clayton–Josh Rock 8–6
Április 28–30.
Dutch Darts Championship
Leeuwarden, Hollandia
Dave Chisnall–Luke Humphries 8–5
Május 5–7.
Belgian Darts Open
Wieze, BelgiumMichael van Gerwen–Luke Humphries 8–6
Május 12–14.Czech Darts OpenPrága, CsehországPeter Wright–Dave Chisnall 8–6
Május 26–28.European Darts GPSindelfingen, NémetországRob Cross–Luke Humphries 8–6
Június 30–július 2.European Darts MatchplayTrier, Németország
Szeptember 8–10.German Darts OpenJena, Németország
Szeptember 22–24.Hungarian Darts TrophyBudapest, BOK- csarnok
Október 13–15.German Darts ChampionshipHildesheim, Németország
Október 26–29.Európa-bajnoki döntőDortmund, Németország

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik