Aspinall nagyot játszott Anderson ellen (Fotó: Getty Images)

A Blackpoolban zajló World Matchplay nyolcaddöntőinek második napját egy nem éppen rövid összecsapás nyitotta:a 7. kiemelt brit Michael Smith és a tizedikként rangsorolt portugál José de Sousa összecsapása nemdőlt el a 21 leg után, végül 13–11-re Smith diadalmaskodott majd másfél óra játékot követően.

A második mérkőzés a kétszeres világbajnok és az idei tornán döntős Gary Anderson és a hatodik kiemelt Nathan Aspinall között igazán élvezetes mérkőzést hozott: kezdődött azzal, hogy Anderson viszonylag gyorsan 3–0-s hátrányba került, s ekkor még úgy volt, hogy a 30 éves angol szokásához híven ismét legyőzi skótot – örökmérlegük 4 Aspinall-siker mellett csupán egy Anderson-győzelmet mutat, s a Premier League-ből akad két döntetlenjük is.

Ehhez képest a skót váratlanul feltámadt, és a következő négy leget megnyerve fordított, de ezek után a 30 éves angol tért magához villámgyorsan és nyert négy leget zsinórban (7–4), s innen ugyan a skót 9–8-ra még visszajött a meccsbe, de végül nem sikerült kiharcolni a továbbjutást, és kikapott.

Aspinall ellenfele a legjobb nyolc között a holland klasszis, Michael van Gerwen lesz, aki az angol Ian White-ot intézte el végig kézben tartva az eseményeket, míg a nap utolsó meccse a tavalyi világbajnokságot megnyerő Peter Wright jutalomjátékát hozta Joe Cullen ellen. A nap legmagasabb átlagát 105.46-ot produkáló skót „Kígyómarás” ihletett formában ellent mondást nem tűrően játszva 11–5-re múlta felül riválisát.

DARTS, WORLD MATCHPLAY (BLACKPOOL)
A 2. FORDULÓ PÁROSÍTÁSA (Ágrajz szerint)
KEDDEN JÁTSZOTTÁK
Gerwyn Price (walesi, 1. – 101.11)
–Jonny Clayton (walesi, 16. –96.91) 11–3
Dimitri Van den Bergh (belga, 8. – 103.68)–Dave Chisnall (angol, 9. –95.88) 11–8
Luke Humphries (angol – 98.23)–Krzysztof Ratajski (lengyel, 13. – 99.94) 5–11
Rob Cross (angol, 5. – 94.73)–Callan Rydz (angol – 92.42) 8–11
SZERDÁN JÁTSZOTTÁK
Peter Wright (skót, 2. –105. 46)–Joe Cullen (angol, 15. – 90.12) 11–5
Michael Smith (angol, 7. –99.73)–José de Sousa (portugál, 10. – 97.72) 13–11
Michael van Gerwen (holland, 3. – 100.68)–Ian White (angol – 93.83) 11–8
Gary Anderson (skót, 6. – 97.38)–Nathan Aspinall (angol, 11. – 98.98)  9–11