Darts: elmaradt a bravúr, Van Barneveld legyőzte Székelyt

MIHÁLYI ANDRÁSMIHÁLYI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2019.05.24. 22:50
null
Raymond van Barneveld és Székely Pál (Fotó: Barta Zsolt)
Majdnem egy év után állhatott újra magyar a Professional Darts Corporation színpadán, hatodik alkalommal a European Touron: Székely Pál az ötszörös világbajnok Raymond van Barneveld ellen mérkőzhetett a Dutch Darts Mastersen Zwolléban. Jó kezdés után a regnáló magyar bajnok sajnos sokat rontott, ellenfele pedig szórta a magas kiszállókat (156, 126, 149), így végül 6–2-re nyert.

Több mint nyolc hónapja, tavaly szeptember 14-én Riesában Kovács Patrik révén voltunk érdekelve legutóbb a PDC European Touron, most pedig tenisznyelven szólva Székely Pál „kvalizta fel” magát a sztárok közé a főtáblára – illetve a kelet-európai aspiránsok számára kiírt selejtezőt egészen pontosan március 10-én vívta meg sikeresen, maga a verseny kezdődött el ma. Mivel hazai versenyzőt kapott ellenfélül, várható volt, hogy a debreceni Golden Bulls játékosa az esti programba kerül, és lőn: 22.15-re írták ki a kezdést. Max Hopp és Nathan Aspinall elnyúló meccse után ötperces csúszással vonult be Székely a Born to be wild taktusaira, majd következett a sportági legenda, Raymond van Barneveld és a jól megszokott Eye of the tiger.

Aztán a kilenc-kilenc bemelegítő dobás után maga a meccs, amely szektorhibákkal kezdődött itt is, ott is, majd kellemes meglepetésre Székely nyugodott meg előbb, és egy 19 nyilas leggel a végén a dupla nyolcat megdobva megszerezte a vezetést, egyszersmind megvédte a kezdését. Majd csaknem brékelt is. A második legben ugyanis a 100-as kezdés után egy tökéletes körrel, 180-nal rukkolt elő, előbb is ért le kiszállóra, de nem sikerült a dupla 19, és bár ezt még Barney nem büntette meg, a következő körben két kerekítést követően sem sikerült a dupla, és utána már egyenlített a legenda. Aki ezzel elkapta a fonalat, és már nem is engedte el: meg sem állt 5–1-ig, ahol egy kisebb kiszállócsatából Székely jött ki jobban, és ismét a dupla nyolccal szépített.

SZÉKELY PÁL 180-AS KÖRE

Innen azonban már nem volt mese, a következő leg lett az utolsó, a holland már nem is engedte duplára dobni a magyart, miután megoldotta a 149-es kiszállót.

Hiába, ez a PDC.

VAN BARNEVELD GYŐZTES KISZÁLLÓJA

DARTS
DUTCH MASTERS, 1. FORDULÓ

Székely Pál (magyar, 73.27)–Raymond van Barneveld (holland, 89.75) 2–6

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik