A Mester Zoltán, Végső János magyar kettős a háromszoros világbajnok John Parttal, valamint John Normannel felálló Kanada ellen játszott. Bár Part nagy név a sportágban, már régen nem tartozik a legerősebb játékosok közé – ez adhatott esélyt a mieinknek.

Az egyik fél ötödik nyert legjéig tartó csatában a kanadaiak gyorsan elhúztak 3:0-ra. Pedig Parték egyáltalán nem dobtak jól, 70 alatti körátlagot hoztak, csakhogy a mienk is. A kiszállók pedig a kanadai kettősnek sikerültek jobban. (0:3)

A negyedik legben szépített a magyar csapat: Part hibázott a végén, ellenben Mester hozta a dupla 5-ös kiszállót. (1:3)

Újabb elveszített játék után dupla 20-on maradt Kanada, de Mester 83-ról kiszállt, és szépített. (2:4)

A hetedik legben hátsó pályáról majdnem összejött a 101-es kiszálló, ám Mesternek a dupla 12 kimaradt. Part nem hibázott, és megnyerte a végső győzelemhez szükséges ötödik leget is.

 




Kanada körátlaga nagyon alacsony, 72.65 volt, de a magyar kettősé még ennél is gyengébb lett, 69.92.

Mester és Végső 3000 fontot (1 millió 64 ezer forint) kapott a kiesést jelentő első körös vereség után.

DARTS, CSAPAT-VB, FRANKFURT
A 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT

2. nap
Magyarország (Mester Zoltán, Végső János)–Kanada (John Part, John Norman) 2:5

További eredmények
Egyesült Államok–Olaszország 5:1
Ausztria (7.)–Kína 5:0
Dél-Afrika–Svédország később 5:3
Brazília–Svájc 5:4
Észak-Írország (6.)–Németország 4:5
Anglia (2.)–Gibraltár 5:2
Hollandia (3.)–Csehország 5:1

Az első nap eredményei

2. nap
Skócia (1.)–Szingapúr 2:5
Japán–Spanyolország 3:5
Belgium (8.)–Új-Zéland 5:2
Thaiföld–Görögország 3:5
Ausztrália (5.)–Dánia 5:4
Hongkong–Oroszország 3:5
Wales (4.)–Finnország 5:4
Írország–Lengyelország 5:3