Darts csapat-vb: a mieink simán kikaptak Portugáliától

Vágólapra másolva!
2020.11.06. 14:21
null
Kovács Patrik (balra) és Végső János nem tudta felvenni a versenyt a portugálokkal (Fotó: PDC Hungarian Fan Club)
A Végső János és Kovács Patrik alkotta magyar kettős 5–0-ra kikapott a José de Sousa, José Marques portugál duótól a salzburgi PDC darts csapat-világbajnokság első fordulójában.

 

A mindenkori magyar páros 2016 óta nem nyert meccset a koronavírus-járvány miatt idén Hamburgból Grazba, majd onnan Salzburba áthelyezett World Cup of Dartson, akkor a Bezzeg Nándor, Kovács Patrik kettős Thaiföld 5–3-as legyőzése után a későbbi elődöntős Belgiummal szemben búcsúzott a második fordulóban (0:2). Azóta sorrendben 69.92-es (Kanada, 2–5), 69.4-es (Dél-Afrika, 3–5) és 73.92-es (Németország, 1–5) körátlagokkal búcsúzott a magyar kettős a csapat-vb első körében.

Reméltük, hogy idén sikerül véget vetni a négyéves nyeretlenségi sorozatnak, vagy legalább megszorongatni a PDC világranglistáján 37. helyen álló, a múlt heti Európa-bajnokságon kilencnyilast dobó José de Sousa nevével fémjelzett, kétségkívül esélyesebb portugál duót.

Sajnos nem sikerült, és ami miatt talán még rosszabb lehet a szájízünk, hogy a mieink megint nem tudtak kilépni saját árnyékukból: Végső Jánosék a PDC színpadán igencsak harmatosnak mondható 73.32-es körátlaggal zártak – ez legalább jobb teljesítmény, mint a 2017-es 69.92-es és a 2018-as 69.4-es produktum –, és úgy kaptak ki 5–0-ra a 85.4 pontos átlagot hozó Portugáliától, hogy egyszer sem dobhattak kiszállónál duplára…

Kovács 75.6-os, Végső 71.3-as átlagot ért el, a meccs legjobbja De Sousa (88.4) volt, de a portugál páros másik tagja, José Marques (81.8) is jobban teljesített a mieinknél.

A GYŐZTES KISZÁLLÓ


De Sousáék életük első csapat-világbajnokságán a Mensur Suljoviccsal felálló, 8. kiemelt Ausztriával csapnak össze a szombati második körben.

PDC DARTS CSAPAT-VILÁGBAJNOKSÁG, SALZBURG
1. FORDULÓ
Portugália (José de Sousa, José Marques) (85.4)–MAGYARORSZÁG(Kovács Patrik, Végső János) (73.32) 5–0

TOVÁBBI EREDMÉNYEK
Anglia
(1. kiemelt, Michael Smith, Rob Cross) (90.32)–Fülöp-szigetek(Lourence Ilagan, Noel Malicdem) (89.48) 5–3
Litvánia(Darius Labanauskas, Mindaugas Barauskas) (87.23)–Gibraltár(Craig Galliano, Justin Hewitt) (77.17) 5–3
Ausztria(8., Mensur Suljovic, Rowby-John Rodriguez) (82.91)–Egyesült Államok(Chuck Puleo, Danny Lauby Jr.) (81.18) 5–2
Észak-Írország(4., Daryl Gurney, Brendan Dolan) (87.78)–Kanada(Jeff Smith, Matt Campbell) (94.51) 2–5
Új-Zéland(Cody Harris, Haupai Puha) (86.22)–Dánia(Niels Heinsöe, Per Laursen) (72.85) 5–2
Belgium(5., Dimitri Van den Bergh, Kim Huybrechts) (93.53)–Csehország(Karel Sedlácek, Adam Gawlas) (90.37) 5–4
Hongkong
(Leung Kaj-fan, Lam Royden) (81.54)–Lettország (Madars Razma, Janis Mustafejevs) (78.35) 4–5
Wales
(2., Gerwyn Price, Jonny Clayton) (93.94)–Oroszország(Borisz Kolcov, Alekszej Kadocsnyikov) (73.6) 5–0
Japán(Aszada Szeigo, Jamada Juki) (75.08)–Skócia(John Henderson, Robert Thornton) (80.45) 3–5
Írország
(7., William O'Connor, Steve Lennon) (93.12)–Ausztrália(Simon Whitlock, Damon Heta) (92.52) 2–5
Lengyelország(Krzysztof Ratajski, Krzysztof Kciuk) (90.54)–Dél-Afrika(Devon Petersen, Carl Gabriel) (82.73) 5–0
Hollandia
(3., Michael van Gerwen, Danny Noppert) (94)–Brazília(Diogo Portela, Bruno Rangel) (76.42) 5–1
Olaszország(Andrea Micheletti, Daniele Petri) (78.83)–Spanyolország(Jesús Noguera, Toni Alcinas) (86.13) 4–5
Németország
(6., Max Hopp, Gabriel Clemens) (96.35)–Finnország(Marko Kantele, Veijo Viinikka) (81.77) 5–0
Svédország(Daniel Larsson, Dennis Nilsson) (82.92)–Görögország(John Michael, Veniamin Szimeonidisz) (91.65) 0–5

A 2. FORDULÓ PÁROSÍTÁSA (Ágrajz szerint)
Anglia(1., Michael Smith, Rob Cross)–Litvánia(Darius Labanauskas, Mindaugas Barauskas)
Ausztria(8., Mensur Suljovic, Rowby-John Rodriguez)–Portugália (José de Sousa, José Marques)
Kanada(Jeff Smith, Matt Campbell)–Új-Zéland(Cody Harris, Haupai Puha)
Belgium(5., Dimitri Van den Bergh, Kim Huybrechts)–Lettország (Madars Razma, Janis Mustafejevs)

Wales(2., Gerwyn Price, Jonny Clayton)–Skócia(John Henderson, Robert Thornton)
Ausztrália
(Simon Whitlock, Damon Heta)–Lengyelország(Krzysztof Ratajski, Krzysztof Kciuk)
Hollandia
(3., Michael van Gerwen, Danny Noppert)–Spanyolország(Jesús Noguera, Toni Alcinas)
Németország
(6., Max Hopp, Gabriel Clemens)–Görögország(John Michael, Veniamin Szimeonidisz)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik