Darts: Andersonnál megjavult a net, meg is nyerte a csoportját

Vágólapra másolva!
2020.05.16. 23:18
null
Gary Anderson bejutott a verseny második szakaszába (Fotó: PDC)
Sikerült orvosolnia internetproblémáit, így mégis vállalta a szereplést, és ha már benevezett a versenyre, akkor meg is nyerte a csoportját a kétszeres világbajnok Gary Anderson a dartssport első számú szervezetének online versenyén, a PDC Home Touron.

 

A VERSENY MÁSODIK SZAKASZÁNAK MENETE

A PDC ismertette a Home Tour további lebonyolításának menetét: a verseny első szakaszából csoportelsőként továbbjutó játékosok a május 26-án kezdődő második körben ugyancsak csoportmeccseket vívnak egymással, a 32 játékost nyolc, egyaránt négyes kvartettbe helyezik, de ekkor már nem öt, hanem hat nyert legig tartanak a mérkőzések. Innen ismét csak a csoportgyőztesek jutnak tovább, majd a legjobb nyolc között megint két négyes csoportra bontják a résztvevőket. A négyes döntőbe a kvartettek első két helyezettjei jutnak be, ott pedig szintén körmérkőzéses rendszerben dől el a végső sorrend. A viadal a tervek szerint június 5-én fejeződik be.

Még mielőtt április 17-én elkezdődött volna a PDC otthoni tornája, arról számolhattunk be, hogy Gary Anderson rossz minőségű, vezeték nélküli internetes kapcsolata miatt kénytelen kihagyni a viadalt – akárcsak Daryl Gurney –, ám a világranglistán kilencedik helyezett skót azóta megoldást talált a problémára, így a szervezők kerítettek neki egy helyet a verseny első szakaszának utolsó csoportjainak egyikében, amelyben rajta kívül már csak korábbi csoportmásodikok álltak tábla elé.

A kétszeres világbajnok egész este megbízható teljesítményt nyújtott, előbb a holland Dirk van Duijvenbodét, majd a belga Dimitri Van den Berghet verte meg 5–1-re, a játéknap záró mérkőzésén, a csoportdöntőben pedig a hozzá hasonlóan négypontos Kim Huybrechtset is legyőzte, így hibátlan mutatóval jutott tovább a legjobb 32 közé.

Andersonnál a világranglistán magasabban jegyzett játékosok közül eddig csak Rob Cross (4.) és Nathan Aspinall (7.) kvalifikálta magát a viadal második szakaszába, Gerwyn Price (3.) és Peter Wright (2.) azonban kapott még egy esélyt, ők vasárnap, illetve hétfőn szállnak harcba ismét a továbbjutásért.

DARTS, PDC HOME TOUR
30. CSOPORT
Gary Anderson (skót) (89.69)–Dirk van Duijvenbode (holland) (91.03) 5–1
Dimitri Van den Bergh (belga) (88.16)–Kim Huybrechts (belga) (96.7) 2–5
Dirk van Duijvenbode (holland) (92.14)–Kim Huybrechts (belga) (89.76) 3–5
Gary Anderson (skót) (92.66)–Dimitri Vanden Bergh (belga) (83.72) 5–1
Dimitri Vanden Bergh (belga) (97.6)–Dirk van Duijvenbode (holland) (86.58) 5–0
Kim Huybrechts (belga) (87.23)–Gary Anderson (skót) (92.92) 2–5

A CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Gary Anderson 3 3 15–4 +11 91.81 6
2. Kim Huybrechts 3 2 1 12–10 +2 91.28 4
3. Dimitri Van den Bergh 3 1 2 8–10 –2 89.24 2
4. Dirk van Duijvenbode 3 3 4–15 –11 90.41 0
Az utolsó előtti oszlopban a játékosok napi átlagát tüntettük fel.

A VASÁRNAPI PROGRAM
31. CSOPORT
20.30:(Tv:Sport 2)
Gerwyn Price (walesi)–Bradley Brooks (angol)
Joe Cullen (angol)–Keegan Brown (angol)
Bradley Brooks (angol)–Keegan Brown (angol)
Gerwyn Price (walesi)–Joe Cullen (angol)
Joe Cullen (angol)–Bradley Brooks (angol)
Keegan Brown (angol)–Gerwyn Price (walesi)

Az eddig továbbjutó játékosok:Jamie Lewis,Luke Woodhouse,Dave Chisnall,Geert Nentjes,Nick Kenny,Ryan Searle,Jelle Klaasen,Jonny Clayton,Martijn Kleermaker,Nathan Aspinall,Alan Tabern,Max Hopp,Carl Wilkinson,Chris Dobey,Darren Webster,Jeff Smith,Damon Heta,Stephen Bunting,Glen Durrant,Ryan Murray,Rob Cross,Jesús Noguera,Daniel Larsson, Jamie Hughes, José de Sousa, Mike De Decker, Scott Waites, Luke Humphries, Cristo Reyes, Gary Anderson

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik