Darts: Van Gerwen és Wade továbbjutott, Anderson kiesett

I. SZ., V. Á.I. SZ., V. Á.
Vágólapra másolva!
2022.07.17. 23:24
null
Michael van Gerwen 5–5 után hengerelt (Fotó: AFP)
A szombati nyitó etaphoz hasonlóan három kiemelt továbbjutott, egy kiesett a darts World Matchplay vasárnap délutáni szakaszában. Gary Anderson nem járt sikerrel, Michael Smith viszont vesztett állásból le tudta győzni honfitársát. Az esti programban Joe Cullen, James Wade és Michael van Gerwen is érvényesítette a papírformát.

A délutáni etap Dirk van Duijvenbode 130-as kiszállójával indult, de Ryan Searle nem esett kétségbe, a következő két leget az angol nyerte meg, aztán 4–2-re, majd 6–3-ra is elhúzott. Van Duijvenbode kiszállózása ekkor 3/12 volt, Searle-é 6/10, 180-ak terén az angol 5–0-ra vezetett, a holland láthatóan frusztrált volt. Az első 180-asával visszazökkentette magát, és feljött 6–6-ra. A meccs ezen pontján mindketten világklasszis teljesítményt nyújtottak, és 8–8-ig fej fej mellett haladtak. Van Duijvenbode aztán egy 11 és egy 12 nyilassal (utóbbiban 138-as kiszállóval) a maga javára fordította a mérkőzést, amelyen végül mindketten hét 180-ig jutottak, és 100-as átlag felett zártak.

 

Hasonlóan magas színvonalon kezdődött Danny Noppert és Brendan Dolan összecsapása, az első kilenc legből háromban is elég volt 11 nyíl, a kiszállózás majdnem tökéletes volt. A tizedik leget megnyerő északír 6–4-es előnnyel ment a második szünetre, de Searle-hez hasonlóan ez neki sem jelentett jót. A mérkőzés hátralévő részében csak az idei UK Openen diadalmaskodó Noppert nyert leget, s végül 100.7-es átlaggal, hét 180-at dobva, 59 százalékos kiszállózással továbbjutott.

A 2018-as World Matchplay-bajnok Gary Anderson a mindig mindenkire veszélyes Daryl Gurneyvel találkozott. Az első brék az északíré volt, 4–2-re elhúzott vele, de Anderson egy 130-as kiszállóval azonnal visszabrékelt. Gurney újabb legje után Anderson 134-es kiszállóval válaszolt, bravúros megoldásokkal tapadt ellenfelére, 8–6 után 116-os checkouttal zárkózott közelebb. Több játékot azonban nem engedett át a skótnak Gurney, készülhet Noppert ellen.

A World Matchplay első három angol szereplője (Stephen Bunting, Callan Rydz, Searle) az első akadálynál elbukott, a torna nyolcadik mérkőzése előtt viszont biztos volt, hogy meglesz az első hazai nyolcaddöntős, hiszen Michael Smith Andrew Gildinggel találkozott. A szemüveges Gilding nem illetődött meg, 5–2-re vezetett, mielőtt Smith is magára talált, és egy 161-es kiszállóval felzárkózott 5–4-re.

Ezt követően Gilding elhúzott 8–4-re, de a nagy siker kapujában leblokkolt, miközben Smith összeszedte magát, és kiegyenlített. 9–9-nél biztossá vált, hogy nem lesz elég tíz nyert leg a győzelemhez (a World Matchplayen két leg különbséggel kell nyerni, de legfeljebb hét extra játékot játszanak, azaz a hetedik mindenképpen eldönti a mérkőzést). Smith a nagyobb rutinját kihasználva pontosabb volt a döntő pillanatokban, és a nagy fordítás után 11–9-re győzött – döntő volt, hogy Gilding 16 nyilat hibázott el duplára, Smith csak nyolcat.

Az esti program első mérkőzésén az ausztrál Damon Heta ugyan megnyerte az első leget Joe Cullen ellen, de ezt követően hengerelt az angol – sorozatban kilenc leget hozott, végül 10–2-re győzött.

James Wade számára nem okozott gondot a továbbjutás honfitársa, Martin Lukeman ellen. Az 5. helyen kiemelt Wade megnyerte az első három leget, ezt követően Lukeman 4–2-re zárkózott. A folytatásban azonban már a négyszeres világbajnoki elődöntős akarata érvényesült, s 10–4-re felülkerekedett.

Sokáig úgy tűnt, a háromszoros világbajnok Michael van Gerwen megizzad Adrian Lewis ellen. A holland klasszis hozta az első leget, de ezt követően Lewis sorozatban hármat nyert. Tíz leg után 5–5-re álltak. Van Gerwen azonban ezt követően már csak két leget engedélyezett riválisának, s 10–7-re nyert.


 

DARTS WORLD MATCHPLAY, BLACKPOOL
1. FORDULÓ
Dirk van Duijvenbode (holland, 14., 103.61)–Ryan Searle (angol, 100.06) 10–8
Danny Noppert (holland, 11., 100.7)–Brendan Dolan (északír, 94.64) 10–6
Gary Anderson (skót, 6., 92.3)–Daryl Gurney (északír, 92.25) 7–10
Michael Smith (angol, 3., 98.23)–Andrew Gilding (angol, 95.73) 11–9

Joe Cullen (angol, 13., 95.72)–Damon Heta (ausztrál, 88.93) 10–2
James Wade (angol, 5., 85.20)–Martin Lukeman (angol, 83.18) 10–4
Michael van Gerwen (holland, 4., 89.99)–Adrian Lewis (angol, 88.33) 10–7
Luke Humphries (angol, 12., 93.59)–Nathan Aspinall (angol, 96.57) 5–10

AZ 1. FORDULÓ ÁGRAJZ SZERINT
Peter Wright (skót, 1.)–
Madars Razma (lett) 10–4
Krzysztof Ratajski (lengyel, 16.)–Stephen Bunting (angol) 10–6
Jonny Clayton (walesi, 8.)–Rowby-John Rodriguez (osztrák) 7–10
Dimitri Van den Bergh (belga, 9.)–Callan Rydz (angol) 10–2

Michael van Gerwen (holland, 4.)–Adrian Lewis (angol) 10–7
Joe Cullen (angol, 13.)–Damon Heta (ausztrál) 10–2
James Wade (angol, 5.)–Martin Lukeman (angol) 10–4
Luke Humphries (angol, 12.)–Nathan Aspinall (angol) 5–10

Gerwyn Price (walesi, 2.)–Martin Schindler (német)
Dave Chisnall (angol, 15.)–Kim Huybrechts (belga)
José de Sousa (portugál, 7.)–Gabriel Clemens (német)
Rob Cross (angol, 10.)–Chris Dobey (angol)

Michael Smith (angol, 3.)–Andrew Gilding (angol) 11–9
Dirk van Duijvenbode (holland, 14.)–Ryan Searle (angol) 10–8
Gary Anderson (skót, 6.)–Daryl Gurney (északír) 7–10
Danny Noppert (holland, 11.)–Brendan Dolan (északír) 10–6

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik