Birkózó-vb: Sastin olimpiai kvótás, a bronzért meccselhet

KOHÁN GERGELY (Nur-Szultan)KOHÁN GERGELY (Nur-Szultan)
Vágólapra másolva!
2019.09.19. 12:46
null
Sastin Marianna visszavágott az Eb-vereségért (Fotó: Martin Gábor/MBSZ)
Sastin Marianna az elődöntőig jutott a kazahsztáni birkózó-világbajnokság csütörtöki versenynapján a nők 62 kilogrammos súlycsoportjában, amivel megszerezte a kvótát a jövő nyári tokiói olimpiára. A négy között vereséget szenvedett, így pénteken a bronzéremért lép szőnyegre.

Sastin az áprilisi, bukaresti Európa-bajnokságon vereséget szenvedett az olasz Campagnától, aki viszont utána a döntőig jutott (és ezüstérmes lett), így bevitte a vigaszágra a magyar klasszist, utóbbi élt is a lehetőséggel, megszerezve pályafutása ötödik Eb-bronzát.

Most azonban egyértelműen Sastin volt jobb erőben.

Rögtön a meccs elején kitolta az olaszt, akit utána figyelmeztettek, majd intettek is passzivitásért, de a rendelkezésére álló harminc másodperc alatt nem tudott akciót csinálni, így újabb pont járt a magyar versenyzőnek.

A második menetben, ahogy az várható volt, visszaintették Sastint, aki nem tudott elmozogni ellenfele elől, befordult Campagna elé, ezzel a mögé kerüléssel (2:2) már az olasz állt jobban.

Izgalmas végjáték következett, Sastin edző-férje, Wöller Ákos folyamatosan instruálta feleségét a sarokból, és közös igyekezetüknek meglett az eredménye: húsz másodperccel a vége előtt óriási erőket mozgósítva éppen csak kiléptette Campagnát (3:2 ide), majd a legvégén még egy gyönyörű csípődobással újabb négy pontot szerzett, így 7:2-es győzelemmel jutott be a nyolcaddöntőbe.

FRISSÍTÉS (11.07): Ott erődemonstráló győzelemmel folytatta, lentről kerek két perc alatt technikai tusig (10:0) pörgette a dél-koreai Csoj Dzsiét, így bejutott a legjobb nyolc közé.

FRISSÍTÉS (12.40): A Vasas világbajnoka a nála jóval fáradtabb moldovai Cherdivarával találkozott a nyolc között, és rajta kívül a bírókkal is sikeresen megküzdött. Egy kitolással 1:0-ra hozta az első menetet, de hiába ő ment előre végig, a másodikban érthetetlen módon visszaintették (1:1). Nem sokkal ezt követően a moldovai egyetlen értékelhető akciójával 3:1-re módosult az állás, de még mielőtt megijedhettünk volna, az egyértelműen jobb erőben lévő magyar világbajnok egy mögé kerüléssel (3:3) újra jobban állt. S hogy ne ezen múljon, a végén még megkontrázta a moldovai lábra meneteli kísérletét, egy újabb mögé menéssel 5:3-ra győzött, azaz négy közé jutott – így ő is ott lesz jövőre Tokióban, 36 esztendősen, úgy, hogy tavaly februárban szült, ez egészen elképesztő teljesítmény!

FRISSÍTÉS (14.00): Világbajnokunk elődöntője végül a vártnál jóval hamarabb ért véget, ennek ezúttal sajnos nem örülhettünk – de így sincs ok a szomorkodásra, a biztos kvóta megvan, pénteken pedig jöhet a bronzmeccs!

Sastin kis túlzással úgy ismeri a bolgár Tajbe Juszeint, akár a tenyerét, 2013-ban, Budapesten például éppen őt verte a döntőben a történelmi világbajnoki címért, de ezen kívül is rengetegszer találkoztak már egymással, általában egyszer az egyikük, másszor a másikuk nyert. Most a bolgárnak jött ki jobban a lépés. Rögtön az elején befogta Sastin lábát, és nem is volt hajlandó elereszteni, a magyar klasszis egyszerűen tehetetlen volt ebben a helyzetben – Juszein 40 másodperc alatt technikai tusig pörgette.

„Sajnos az elején beszorult a lábam, és bár próbáltam kibújni, annyira erős volt a fogás, hogy egyszerűen nem tudtam mit tenni, a térdemet meg mégsem akartam kitöretni. Nem nagyon emlékszem, mikor kaptam ki legutóbb negyven másodperc alatt – ez most így alakult – mondta a mérkőzés után a kicsit még szomorkás, de a kvóta megszerzésének említésére már felderülő Sastin. – Az első számú cél valóban a kvóta megszerzése volt, ez hál' istennek sikerült, de azért nagyon szép lett volna döntőt birkózni. Nem izgultam akkor sem, amikor nehéz helyzetekben voltam, sem az első meccsemen az olasz ellen, se a negyeddöntőben a moldáv ellen. Aki ismer, pontosan tudja, nálam egy meccs hat percig tart, a legvégén is képes vagyok akciókra – ezt eddig is láthattuk már sokszor, és szerencsére most is. Az utolsó meccsemet leszámítva végig működött a taktika, amit Ákossal megbeszéltünk, úgyhogy, bár az elődöntő nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna, nincs baj, pénteken javítok majd a bronzmeccsen!”

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik