Birkózás: Sastin Marianna az első magyar női világbajnok

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.19. 20:34
null
Sastin a hajrában nyerte meg a vb-döntőt (Fotók: Korponai Tamás)
Sastin Marianna nyerte meg a magyar női birkózás első felnőtt-világbajnoki aranyérmét azzal, hogy az 59 kilogrammosok döntőjében a hajrában tussal legyőzte a bolgár Tajbe Juszeint a Papp László Sportarénában zajló birkózó-világbajnokságon.

Sastin Marianna első három mérkőzésén egyszer sem töltött három percnél többet a szőnyegen, lehengerlő volt, és a szakág nagyhatalmának számító – négy londoni aranyból hármat elhozó – Japánból érkezett Ito Ajakát úgy söpörte el az elődöntőben, mint a kint tomboló szeptemberi orkán a facsemetéket.

Döntőbeli ellenfele a bolgár Tajbe Juszein volt, aki már 2011-ben Európa-bajnokságon, 2012-ben pedig világbajnokságon is ezüstérmet nyert. Sastin több alkalommal is megküzdött már a bolgárral, az idén Romániában és Lengyelországban is legyőzte a felkészülési versenyek során.

A DÖNTŐBEN

Jön a nap második magyar–bolgár éremcsatája, és remélhetőleg Barka után Sastin is győzni fog. A magyar birkózó 2005 és 2009 után harmadszor jutott világbajnoki döntőbe, és először nyerhet aranyérmet. Korábban a női szakág még sohasem adott világbajnokot a sportágnak.

Sastin boldogan ünnepelt
Sastin boldogan ünnepelt

Az elmúlt napokban eddig nem hallott üdvrivalgás fogadja Sastint, de az aréna különböző zugaiból egész sok bolgár zászló is előkerült. A döntők előtt szokásos zászlós, zenével megspékelt bevonulás után most már kezdődhet a csata a B-szőnyegen.

Az első perc nem hozott akciót, Sastin visszaverte a bolgár támadásait. 1:34-nél Sastin egy mögékerüléssel megszerezte az első két pontot, 2:0-ra vezet.

Sastin továbbra is olyan erősnek tűnik, mint egész délután. Az elmúlt öt órát szállodai szobájában olvasással próbálta elütni, és úgy tűnik, nem zökkent ki a ritmusból. Az első menet után továbbra is 2:0-ra vezet Sastin.

Sastin tökéletesen menekül a bolgár kósza támadásaiból, egyébként pedig végig kontroll alatt tartja ellenfelét. Két perccel a vége előtt még mindig 2:0-ra vezet Sastin.

A magyar birkózó nagyon rutinosan tartja ellenfelét, miközben az idő múlása neki kedvez. Passzivitás miatt egyelőre senkit sem intettek meg. Negyvenkét másodperccel a vége előtt viszont egyenlít a bolgár. Mariannának kell támadnia, hiszen hiába 2:2, az utolsó akció számít.

NÉVJEGY: SASTIN MARIANNA
Születési idő, hely: 1983. július 10., Mosonmagyaróvár
Klubja: Vasas SC
Olimpiai eredménye: 11. (2012), 15. (2008)
További kiemelkedő eredményei: vb-aranyérmes (59 kg: 2013), vb-2. (59 kg: 2005, 63 kg: 2011), vb-3. (63 kg: 2010), Eb-2 (59 kg: 2007), Eb-3. (59 kg: 2006, 63 kg: 2008, 2010)

Huszonkét másodperccel a vége előtt Sastin egy hárompontos csodálatos dobással visszaszerzi a vezetést, majd 12-vel a vége előtt tust ér el. Sastin Marianna az első magyar női felnőtt-világbajnok!

Sastin azonnal a sarokhoz rohant, s Wöller Ákos nyakába ugrott, majd a szőnyegen boldogan köszönte meg a biztatást, s végül fogadta elsőként Hegedűs Csabának, a magyar szövetség elnökének gratulációját.

„Egyáltalán nem aggódtam, éreztem, hogy meglesz. Korábban is ráhoztam már a frászt az edzőimre a késői győzelmekkel. Sokat vártam erre az aranyra, nagyon örülök neki” – mondta Sastin.

A 26. magyar világbajnoki címet megszerző Sastin a hazai csapat harmadik érmese a budapesti világbajnokságon. Csütörtökön korábban Barka Emese 55 kilogrammban, kedden pedig Veréb István a 84 kilós szabadfogásúak között lett harmadik.

Wöller Ákos kívánsága teljesült: Sastin ünnepi birkózással lett a világ legjobbja

BIRKÓZÓ-VB, BUDAPEST
NŐK, 59 KG

Nyolcaddöntő
Sastin Marianna–Min-Wen Hou (tajvani) 9:0
Negyeddöntő
Sastin Marianna–Munhtuja Tungalag (mongol) 7:0
Elődöntő
Sastin Marianna–Ito Ajaka (japán) tus 4:0-nál
Döntő
Sastin Marianna–Tajbe Juszein (bolgár) 8:2 (2:0, 6:2)

AZ EDDIGI MAGYAR BIRKÓZÓ VILÁGBAJNOKOK
1950: Gál József (kötöttfogás 67 kg)
1955: Polyák Imre (kötöttfogás 62 kg)
1958: Polyák (kötöttfogás 62 kg)
1961: Gurics György (kötöttfogás 87 kg)
1962: Polyák (kötöttfogás 63 kg)
1962: Kozma István (kötöttfogás plusz 97 kg)
1963: Varga János (kötöttfogás 57 kg)
1966: Kozma (kötöttfogás plusz 97 kg)
1967: Sillai László (kötöttfogás 87 kg)
1967: Kozma (kötöttfogás plusz 97 kg)
1970: Varga (kötöttfogás 57 kg)
1971: Hegedűs Csaba (kötöttfogás 82 kg)
1977: Réczi László (kötöttfogás 62 kg)
1979: Rácz Lajos (kötöttfogás 52 kg)
1979: Tóth István (kötöttfogás 62 kg)
1979: Kocsis Ferenc (kötöttfogás 74 kg)
1979: Kovács István (szabadfogás 82 kg)
1981: Tóth (kötöttfogás 62 kg)
1986: Komáromi Tibor (kötöttfogás 82 kg)
1986: Gáspár Tamás (kötöttfogás 100 kg)
1987: Komáromi (kötöttfogás 82 kg)
1989: Komáromi (kötöttfogás 82 kg)
1990: Farkas Péter (kötöttfogás 82 kg)
1991: Farkas (kötöttfogás 82 kg)
2009: Kiss Balázs (kötöttfogás 96 kg)
2013: Sastin Marianna (59 kg)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik