Birkózás: Sastin nyerte meg a magyar házidöntőt

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.05.24. 14:38
A világbajnok Sastin Marianna a döntőben legnagyobb hazai riválisát, Barka Emesét legyőzve megnyerte a 58 kilósok küzdelmeit a németországi Dormagenben rendezett nemzetközi női birkózóversenyen.

A magyar szövetség honlapjának beszámolója szerint a fináléig vezető úton Sastin és a vb- és Eb-harmadik Barka is egyaránt jól teljesített, előbbi többek között az oroszok Eb-győztes, vb-másodikját is legyőzte. A döntőben aztán Sastin kezdett jobban, s 3:0-ra ellépett Barkától, aki azonban a meccs
második felében egyenlített, végül azonban intése miatt veszített.

A két kiváló birkózó egyaránt az olimpiai súlynak számító 58 kilogrammban szeretne indulni a szeptemberi kvalifikációs világbajnokságon, ezért Wöller Ákos szövetségi kapitány három versenyt jelölt ki számukra a válogatózásra. Ezek közül volt a második a dormageni, amelyet megelőzően Barka állt jobban, így Sastin mostani sikere után 1–1 a párharc állása. A harmadik kijelölt versenyre július végén Lengyelországban kerül sor.

A dormageni viadalon Dénes Mercédesz is érmet szerzett, miután harmadik lett az 53 kilogrammosok között.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik