Birkózás: Nagy Bernadett ötödik az U23-as vb-n

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.10.31. 20:15
null
Nagy Bernadett (jobbra) ötödikként zárt (Fotó: MBSZ)
A budapesti U23-as birkózó-világbajnokság csütörtöki versenynapján az idei junior Európa-bajnok Nagy Bernadett (76 kg) a vigaszágon 10–0-s technikai tussal verte a török Özbegét, s ezzel kivívta a jogot a tajvani Huj Csang elleni bronzmérkőzésre. Az Újpest 18 éves tehetsége egy intéssel, majd egy szép mögé kerüléssel 3–0-ra vezetett a második menet elején, ám az ázsiai riválisnak sikerült lecsípőznie és betusolnia őt, így végül ötödik lett – derül ki a Magyar Birkózószövetség hírleveléből.

A többi szőnyegre lépő magyar hölgy közül Vilhelm Viktória (53 kg) amerikai, az idei U23-as Eb-győztes Galambos Ramóna (57) orosz, Szabados Noémi (65) pedig romániai riválistól kapott ki szoros pontozással, s mivel legyőzőik nem jutottak döntőbe, a mieink kiestek. Így a magyar női szakág érem nélkül, egy ötödik hellyel zárta a küzdelmeket.

Pénteken a kötöttfogásúak is bemutatkoznak a Ludovika Arénában, a keménynek tűnő sorsolás alapján Rácz Richárd (55 kg) és Érsek Róbert (130) orosszal, az idei Európai Játékokon ezüstérmes Torba Erik (63) grúzzal, a kétszeres U23-as Európa-bajnok Lévai Zoltán (77) egyiptomival vagy finnel, Papp Bertalan (87) pedig románnal kezd.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik