Birkózás: Hatos a 74 kiló után 97 kilóban is bajnok lett

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.04.26. 18:26
Az olimpiai és világbajnoki bronzérmes Hatos Gábor eredeti súlycsoportjánál, a 74 kilogrammnál kettővel magasabb kategóriában, a 97 kilósok között indult, ám így is aranyérmet szerzett a szabadfogású birkózók Miskolcon rendezett országos bajnokságán.

Gulyás István szakágvezető tájékoztatása szerint a szombathelyi sportoló a papírformának megfelelően a 97 kiló első számú hazai versenyzőjével, Szmik Attilával vívta a döntőt, és 1:1-es eredménnyel, később szerzett ponttal diadalmaskodott.

„Azért az nagyon ritka, hogy valaki három kategóriában is bajnoki címet szerezzen pályafutása során, s ez most sikerült neki. Legutóbb talán Ritter Árpád volt erre képes” – mondta az MTI-nek
Gulyás.

A szakember szerint a válogatott erősségei jól birkóztak. A vb- és Eb-harmadik Veréb István (86 kg) és a többszörös Európa-bajnoki érmes Ligeti Dániel (125 kg) is nagyon magabiztosan győzött. Nagy
csatát a 74 kilósok fináléja hozott, amelyben az eggyel lejjebb Eb-ötödik Gulyás Zsombor legyőzte az U23-as Eb-n márciusban bronzérmes Nagy Mihályt.

BIRKÓZÁS
SZABADFOGÁSÚ OB, BAJNOKOK
57 kg:
Wilheim Richárd (UTE)
61 kg: Vida Csaba (Csepeli BC)
65 kg: Molnár József (Csepeli BC-Abony)
70 kg: Lukács Norbert (Csepeli BC)
74 kg: Gulyás Zsombor (Csepeli BC)
86 kg: Veréb István (Haladás VSE)
97 kg: Hatos Gábor (Haladás VSE)
125 kg: Ligeti Dániel (Haladás VSE)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik